Rákos betegségek jelei után kutat az intelligens vécé

2020 / 04 / 07 / Perei Dóra
Rákos betegségek jelei után kutat az intelligens vécé
Egészségügyi szakemberek új betegségdetektáló technika kifejlesztésén dolgoznak az indiai rákkutató, Dr. Sanjiv Gambhir professzor laboratóriumában, hogy a jövőben hatékonyabban, de legfőképp idejében elcsípjék a vizeletből kimutatható betegségeket.

Okosvécé, de nem az a fajta, ami magától felemeli fedelét használat előtt, majd dolgunk végeztével leöblíti; ez a vécé olyan technológiával felszerelt, amely számos betegségmarkert képes felismerni a székletben és a vizeletben, ideértve néhány rákos, például vastagbél- vagy urológiai rákos megbetegedést. De az eszköz akkor is vonzó lehet, ha genetikailag hajlamosak vagyunk bizonyos állapotokra, például irritábilis bél szindrómára, prosztatarákra vagy veseelégtelenségre, ezért még fokozottabban odafigyelnénk egészségi állapotunkra. "Koncepciónk jóval több mint tizenöt évre visszanyúló" - mondja Gambhir. "Amikor először felvetettem, a többiek csak nevettek rajtam, mert az ötlet egyszerre tűnt érdekesnek és kissé furcsának." A mostanában elkészült, huszonegy önkéntes résztvevővel végzett kísérleti tanulmány eredményeként azonban Gambhir és csapata valóra váltotta a precíziós, egészségre összpontosító intelligens toalettel kapcsolatos elképzelésüket. A találmány kívülről csak egy közönséges vécé, a belsejében azonban mindenféle kütyüvel felszerelt. Ezek az eszközök pontosabban különféle technológiák, melyek mozgásérzékelést használnak olyan tesztek elvégzésére, amelyek felmérik az egészségi állapotot.

A vizeletminták fizikai és molekuláris elemzésen mennek keresztül; a széklet értékelése a fizikai tulajdonságokon alapul. A vécé ezután automatikusan elküldi a mintákból kinyert adatokat egy biztonságos, felhőalapú rendszerbe.

Gambhir szerint a jövőben a rendszert bármilyen egészségügyi szolgáltató nyilvántartási rendszerébe be lehetne építeni a gyors és könnyű hozzáférés érdekében. A wc az úgynevezett folyamatos egészségmonitoring néven ismert technológiai kategóriába tartozik, amely olyan hordozható anyagokat foglal magába, mint mondjuk az okosórák. "Ugyanakkor az okosvécé az órával ellentétben megkerülhetetlen, így meg sem feledkezhetünk róla." - mondja a doktor. Mindez pedig tovább növeli a betegség-felderítő eszköz értékét." Bár időbe telik, mire az ember hozzászokik, Gambhir az átlagos fürdőszoba részeként képzeli el az intelligens vécét. A széles körű adaptáció elősegítése érdekében a csapat kiegészítőként kifejlesztett egy „intelligens” aspektust - egy olyan technológiai eszközt, amely könnyen beilleszthető bármely régi porcelántálba. "Olyan ez, mint amikor egy bidét is vásárolunk közvetlen a vécé mellé." Az említett kiegészítők egy sor egészségügyi ellenőrző technológiát jelentenek, amelyek a betegség jeleit keresik.

Mind a vizelet-, mind a székletmintáról videofelvételt készítenek, majd algoritmusok segítségével feldolgozzák, amelyek megkülönböztetik a normál "urodinamikát", valamint a széklet konzisztenciáit az egészségtelenétől.

A fizikai áramlás elemzése mellett a WC-n az uranalízis csíkokat vagy a „mérőpálca-teszt” -et is fel lehet használni bizonyos molekuláris tulajdonságok mérésére. A fehérvérsejtszám, a folyamatos vérszennyezés, a fehérjék bizonyos szintje és még sok más dolog betegségek sokaságára utalhat, a fertőzéstől a hólyagdaganattól a veseelégtelenségig. A jelenlegi fejlesztési szakaszában a vécé tíz különféle biomarkert mérhet. Bár huszonegy fővel kutatásuk még nem tekinthető reprezentatívnak, annak érdekében, hogy szélesebb körben felmérjék a "felhasználói elfogadást", a csoport háromszáz leendő intelligens vécé-felhasználót kérdezett; körülbelül harminchét százalékuk azt mondta, hogy „némileg megbarátkozott” az ötlettel, tizenöt százalékuk pedig nagyon is szimpatizált vele. Az intelligens wc egyik legfontosabb (egyben legérdekesebb) eleme a beépített azonosítórendszer:

"A lényeg az, hogy pontos, személyre szabott egészségügyi visszacsatolást nyújtsunk, tehát el kellett érnünk, hogy a vécé különbséget tegyen a felhasználók között." - mondja Gambhir.

Ehhez elsőként készítettek egy ujjlenyomat-leolvasó öblítő kart. A csapat azonban rájött, hogy az ujjlenyomatok megtévesztőek lehetnek. Ezért hozzáadtak egy kis szkennert, amely végbélnyílásuk alapján azonosítja a használókat. "Tudjuk, hogy furcsának tűnik, de ez a minta mindenkinél egyedi." 

Természetesen még egy intelligens vécé sem helyettesítheti a szakorvost, így diagnózist sem állíthat fel. Valójában sok esetben nem jeleníti meg az adatokat az egyes felhasználóknak. Ám ha valami megkérdőjelezhető felmerül, például a vizeletben, a hozzátartozó applikáció riasztást küld az egészségügyi központnak, lehetővé téve a szakemberek számára, hogy meghatározzák a megfelelő diagnózis következő lépéseit. Az adatokat egy biztonságos, felhőalapú rendszerben tárolnák. Ahogy Gambhir fogalmaz, az adatvédelem mind az azonosítás, mind a mintanalízis szempontjából kritikus eleme a kutatásnak .

"Szigorú lépéseket tettünk annak biztosítása érdekében, hogy ne legyünk egyértelműen beazonosíthatóak a felhőbe küldött információk alapján."

A professzor kollégáival jelenleg az intelligens vécé továbbfejlesztésén dolgozik, kiemelten összpontosítva az alábbi dolgokra: a felhasználói szám növelésére, a molekuláris tulajdonságok integrálására a széklet elemzésébe és a már működő technológiák finomítására. Emellett még személyre is szabják a teszteket, hiszen például a cukorbetegeknél szükség lehet a vizelet glükóztartalmának ellenőrzésére, míg másnak, aki hólyag- vagy vesedaganatra hajlamos, a vécének a vér ellenőrzésére is alkalmasnak kellene lennie. Gambhir másik célja a székletminták molekuláris elemzésének továbbfejlesztése.

"Ez egy kicsit trükkösebb, de dolgozunk rajta. Az intelligens vécé mindenesetre tökéletes módszer egy olyan adatforrás felhasználására, amelyet általában figyelmen kívül hagyunk."

(Fotó: Getty Images Hungary, SciTechDaily)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
Egyedül nem megy: a mérnököknek és a mesterséges intelligenciának szüksége van egymás segítségére az olyan bonyolult munkák során, mint például egy űrhajó megépítése. A 'Tud-e az AI űrhajót tervezni' kérdésre Dr. Csilling Ákos, a magyarországi Bosch csoport tudományos munkatársa kereste és mutatta be a választ a Simonyi Konferencián tartott előadásában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.