Nagyon is nőknek való vidék az IT szektor, de mindannyiunk felelőssége, hogy vonzóbbá tegyük számukra

2020 / 03 / 03 / Perei Dóra
Nagyon is nőknek való vidék az IT szektor, de mindannyiunk felelőssége, hogy vonzóbbá tegyük számukra
Magyarországon a technológiai szektorban mindössze tíz százalék körüli a női munkavállalók aránya. Miért alakulhatott ez így és hogyan változhat a jövőben? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ az Emarsys és az Egyenlítő Alapítvány női vezetői a Wild Code School által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

Becslések szerint megközelítőleg harminc-negyvenezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról, illetve az egyetemi, főiskolai képzéseken még mindig túlnyomó többségben férfiak tanulnak.

"A női hallgatók aránya nagyjából tíz-tizenöt százalék körüli az informatikai alapszakra felvettek körében, és a tech ágazatban" – mondja Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány vezetője.

Hozzátette: az ideális cél harminc százalék lenne, ugyanis itt húzódik az a határ, melytől felfelé a kisebbség már nem érzi magát rosszul. Mindaddig azonban a csoportdinamika és a csoportinterakciók egyszerűen nem funkcionálhatnak megfelelően. Annál is inkább, hiszen a társadalomban ötven-ötven százalék a nemek aránya, így ebben érezzük magunkat igazán otthonosan. Edina szerint ahogy évekkel ezelőtt a támogató munkakörnyezet és céges kultúra is a nagy, Szilikon-völgybeli cégektől indult térhódításra, a vállalatok „femininné válásának” is itt kell elkezdődnie. (A Microsoft felsővezetésében például már most is fele-fele a férfiak és nők aránya.) Az ideális tehát az lenne, ha Magyarországon is évről évre, folyamatosan növekedne a női szakemberek aránya.

Miért fontos, hogy a jelenleginél nagyobb arányban képviseltessék magukat a nők az informatikában?

Bíró Ágota, az Emarsys HR igazgatója szerint nem az a kérdés, hogy kell-e több nő a tech szektorba hanem, hogy hogyan lehet és kell ezt megvalósítani. A nők alulreprezentáltsága jelenleg ugyanis morális, üzleti és jogi szempontból is aggályos. A diverzitás egy csapatban rendkívül fontos – kutatások igazolják, hogy egy változatos csapat sokkal hatékonyabban működhet egy homogénhez képest, emellett jellemzően a munkatársak is jobban érzik magukat ilyen közegben.

A nők általában máshogy közelítenek egy-egy problémához, másképp kommunikálnak, és ez nagyon jót tesz a vállalati kultúrának.

Ráadásul – hoz egy érzékletes példát – ha a fejlesztők HR vagy marketing területre dolgoznak, ahol a szakemberek jellemzően nők, miért ne szolgálhatná ki őket több női fejlesztő a másik oldalon?  Ágota megoldásként stratégiai megközelítést javasol: az álláshirdetésektől kezdve a munkatársak tréningelésén át az inkluzív vezetőség kialakításáig a sokszínű közeg kialakítása érdekében. Ne várjunk azonban gyors csodát, fontos a türelem és a következetesség.

Milyen a jó programozó, kell-e diploma?

Bíró Ágota szerint nincs összefüggés a teljesítmény és a diploma között – diplomás és bootcampes programozó is lehet nagyon jó vagy kevésbé tehetséges. A diplomások előnye, hogy az egyetemi évek alatt megtanulják kezelni a kötelező, kellemetlen helyzeteket, a programozóiskolások viszont korábbi karrierjükből hoznak olyan plusz skilleket, melyek értékesek lehetnek az új munkakörben.

A bootcamp képzések erőssége valójában éppen abban rejlik, amik az egyetemi képzések hiányossága: a tananyag sokkal inkább fókuszál a munkahelyeken hasznosítható tudás elsajátítására, jóval aktuálisabb, modernebb technológiákat tanítanak, és a soft skillekre is nagy hangsúlyt fektetnek.

Ezek közül Bíró Ágota a csapatmunkát, a jó kérdésfeltevést, az önreflexiót, és a tanulási készséget tartja a legfontosabbnak, míg Heal Edina a kíváncsiságot említi, hiszen a pozíció, amiben egy fejlesztő kezd, nagyon hamar megváltozik, sokrétűbbé válik.

Minek kell változnia ahhoz, hogy több nőt vonzzon az IT szektor?

Jelenleg még mindig él a tévhit, miszerint a technológiai ágazatok inkább férfiaknak valók, másrészt a női IT-s példaképek és karrier-modellek hiánya is hozzájárul a nemek nem megfelelő arányához az iparágban. Heal Edina szerint mindez már az iskolában kezdődik. Sajnos előfordul, hogy a tanárok is nemek szerint kategorizálnak, és a STEM tárgyak oktatásában inkább a fiúkat favorizálják.

Ezért ösztönöznünk kell a lányokat, hogy a lehető legkorábban kerüljenek kapcsolatba a technológiával és ismerjék meg a kódolás, programozás világát már az iskolai keretek között.


"Az informatika nem csak a férfiaké." A meetup meghívott vendégei balról jobbra: Katie Olsen, Bíró Ágota és Heal Edina.

Emellett a média és a reklámok szerepe ugyancsak fontos, hiszen például a személyi számítógépek megjelenésekor a hirdetésekben manapság is szinte csak a fiúkat, férfiakat célozzák. Bár sokaknak még mindig nincs fogalma arról, pontosan mit csinál egy programozó, a szó hallatán valószínűleg egy filmbeli jelenetre gondolnak egy szemüveges fiúval, több monitorral körülvéve, a klaviatúra mellett pizzamaradványokkal.

"A Wild Code School ezt a sztereotípiát szeretné lebontani" - hangsúlyozza Katie Olsen, az iskola európai campusainak igazgatója.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy változtatni kell az informatikához kapcsolódó nyelvezeten is, hogy az gender-semlegesebbé váljon, és ne riassza el a nőket a szakmától. A programozást vonzóvá tehetjük egyszerű trükkökkel, például ha a problémamegoldás helyett az alkotást, kreativitást emeljük ki. A hangsúly jelenleg a technológia matematikai elemén van, ami esetleg elrettentő lehet, pedig az informatika sokkal több a kódolásnál. Más képességek is fontosak a tech területén, például a kreativitás és az empátia. Bíró Ágota megemlíti, hogy fontos tisztában lennünk vele: a tudatalattinkban sok alapvetés van elraktározva, és az emberek bizonyos szakmákat még ma is férfiakkal, másokat pedig nőkkel asszociálnak. Nehezen képzelünk el például egy férfi recepcióst, vagy ápolót. Erre az egyszerű tényre is érdemes nagyon odafigyelni, és tudatosan érzékenyíteni a munkatársakat.

Például, ha egy női vezetőt választunk a kiválasztási folyamatban, többszörösen meg kell indokolni, hogy valóban ő a legalkalmasabb jelölt, míg egy férfi esetében nem érzünk hasonló kényszert - magyarázza Ágota.

A Wild Code School-nál ösztöndíjjal támogatják a nőket, diákjaik harminc százaléka nő, de a példamutatásban ugyanilyen fontosak az iskola erős női vezetői. És hogy mire számíthatnak a diákok végzés után?

"A digitális tudás nem csak a tech szektorban hasznosulhat – a médiától kezdve az építőiparig bezárólag bárhol el lehet vele helyezkedni, ráadásul egy második szakma elsajátítása, mely mutatja az eltökéltséget és tanulási vágyat, rendkívül vonzóvá teszi a jelölteket a munkaerőpiacon"– meséli Katie Olsen.

"A Wild Code School-nál azt szeretnék, ha egyre több nő ismerné fel, hogy az informatika izgalmas karriert kínál, és számukra is érdekes pálya lehet."

Miért épp a nőknek?

"A webfejlesztő szakma és az IT-terület számtalan tényező miatt lehet különösen alkalmas a nők számára. Tipikusan nem időhöz kötött munkakörökről beszélünk, így gyerek mellett is könnyebb ilyen munkát végezni" - véli Katie.

Ezeket a példákat kell bemutatni, hogy a nők számára megfoghatóvá váljanak az előnyei. Az empátia és az emocionális megértés, amely tanulmányok szerint elsősorban a nők erőssége, szintén fontos a tech világában is. Fontos képességek a figyelem, fegyelem, türelem és absztrakciós készség, melyek mind elsajátíthatók.
A jövő munkahelyein nagyon sok technológiailag képzett emberre lesz szükség,

elég ha azt vesszük, hogy már ma is olyan ágazatokat ural a digitális technológia, amelyek néhány éve még csak hallomásból ismertek szoftver mérnököt. Ebből az átalakulásból pedig egy társadalmi szegmensnek sem érdemes kimaradni.

(Fotó: Wild Code School, Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Olcsóbb és több inzulin – ezt ígéri a biotechnológiai csoda, a barna tehén, amely nem csak tejet, de mellette humán inzulint is termel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.