Jane Goodall 5 millió fát tervez ültetni 2020-ban

2020 / 02 / 20 / Justin Viktor
Jane Goodall 5 millió fát tervez ültetni 2020-ban
A bolygó újrafásítására tett erőfeszítésekhez csatlakozva Jane Goodall vállalta, hogy az év végéig 5 millió fát ültet.

Jane Goodall, a csimpánzok megmentésért folytatott munkájáról ismert, és most hasonló küldetésen vesz részt az erdőink megmentése érdekében. A híres primatológus Roots & Shoots programja 60 megyében kapcsolja össze a fiatalokat, a bolygó újrafásítását tűzve ki célul.

A szervezet elkötelezte magát több mint 5 millió új fa ültetése mellett még az idén, a nagyobb cél pedig egy milliárd fa ültetése a következő 10 évben, az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1 trillió fa kampányával való közös erőfeszítés részeként. 

"Itt az ideje, hogy a bolygón mindenki kivegye ebből a részét"

- mondta Goodall egy nyilatkozatában. A Világbank becslése szerint majdnem 4 millió négyzetkilométernyi erdőt veszítettünk a 20. század kezdete óta. Legyen szó földművelésről, bányászatról, szarvasmarhafélékről vagy fakitermelésről, egy dolog világos: óránként mintegy 1000 futballpályányi erdőterületet veszítünk el.

Roots & Shoots - Rügyek és Gyökerek

Közel 100 országban kipróbált, nemzetközi modellen nyugvó környezeti nevelési program, melynek célja, hogy a fiatalokat cselekvésre ösztönözze, és így lehetőséget adjon a számukra, hogy a környezettudatos életmód alapjait tapasztalati úton sajátítsák el.

Hogyan működik?

A Roots & Shoots természet- és környezetvédelmi hálózatot Dr. Jane Goodall hívta életre 1991-ben, Tanzániában. A R&S hálózatban a fiatalok és idősebbek is csoportokban tevékenykednek. Minden egyes R&S csoport, legyenek tagjai akár óvodások, akár egyetemisták vagy felnőttek, saját maga által tervezett és véghez vitt kisebb-nagyobb programokkal nyújt segítséget a körülöttük lévő élőlényeknek, beleértve az embert is. A világon jelenleg közel 100 országban működnek R&S csoportok. Csak Angliában 1700 csoport létezik. Burundiban minden egyes tartományban van Rügyek és Gyökerek képviselet. Több százezer tagot számolunk szerte a világon.

Van egy környezeti probléma, ami foglalkoztat? Érzed, hogy kis lépést ugyan, de Te is tehetsz a megoldás felé? Találsz pár barátot, akik szintén tenni akarnak ellene? Alakítsatok Roots & Shoots csoportot: itt!

Erdőink, amelyeket okkal hívunk a „föld tüdejének”, oxigént biztosítanak, és ugyanakkor elnyelik a szén-dioxidot. Nemcsak tiszta levegőt biztosítanak a lélegzetvételhez, hanem élelmet és menedéket is a fák koronái alatt - főképp előlünk - rejtőző gazdag vadvilág számára.

(Forrás: ReturnToNow Képek: RootsAndShoots)


 


Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
Íme a Dom Pérignon Vintage 2017, ami egy történelmileg is rendkívül forró évjáratban született.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.