A NASA James Webb űrteleszkópján a Teremtés Oszlopai nevű komplex struktúra látható, ahol sűrű gáz- és porfelhőkben új csillagok képződnek. A háromdimenziós, „kísértetoszlopok” hideg csillagközi gázból és porból állnak, amelyek időnként félig átlátszónak tűnnek a közeli infravörös fényben – írja a NASA közleménye. A képet teljes felbontásban egyébként innen lehet letölteni.

A Teremtés Oszlopait először a NASA Hubble Űrteleszkópjának képe tette híressé 1995-ben. A mostani kép azonban nem csak látványosabb, de segít a kutatóknak a csillagkeletkezési modelljeik megújításában az újonnan képződött csillagok sokkal pontosabb megszámlálásának és a gáz, valamint a por mennyiségének meghatározásával a régióban. Így egyre jobban megérthetjük, miként keletkeznek ezekben az oszlopszerű felhőkben a csillagok. Lentebb a Hubble és a JWST mostani képének az összehasonlítása látható:

A Hubble látható fényű felvétele a bal oldalon sötétebb oszlopokat mutat, amelyek alulról felfelé emelkednek, és három pontban végződnek. A Webb közeli infravörös képén viszont az oszlopok félig áttetszőek és rozsdavörös színűek. A Hubble az 1995-ös első képét 2014-ben megismételte – ekkor élesebb, szélesebb kép született, ami tehát fentebb a bal oldalon látható. A NASA James Webb Űrteleszkópjának új, közeli infravörös kamerájával (NIRCam) készült felvétel a jobb oldalon már „keresztüllát” a poron ezen a csillagkeletkezési területen. Ennek köszönhető, hogy a JWST képén immár sokkal több vörös csillag jelenik meg, amelyek még mindig formálódnak. Természetesen a valóságban a NIRCam nem lát át teljesen ezeken a felhőkön – mivel nem tárulnak fel nagy kozmikus távolságok az oszlopokon túl, magyarán a képen nem láthatóak távoli galaxisok. A Tejútrendszer korongjának legsűrűbb részén lévő csillagközi közegként ismert áttetsző gáz és por keveréke ugyanis blokkolja a mélyebb univerzum képét.

Az élénkvörös gömbök, amelyek általában diffrakciós tüskékkel rendelkeznek, és az oszlopokon kívül helyezkednek el, jelentik a felvétel lényegét – ezek ugyanis a születőben lévő csillagok: amikor megfelelő tömegű csomók keletkeznek a gáz- és poroszlopokon belül, saját gravitációjuk hatására elkezdenek összeomlani, majd lassan felmelegednek, és végül új csillagokat alkotnak. A hullámos vonalak az oszlopok szélén olyan csillagok kilökődései, amelyek még mindig képződnek a gázban és a porban, ezek a fiatal, épp formálódó csillagok időnként szuperszonikus jeteket lövellnek ki, amelyek olyan anyagfelhőkbe ütköznek, mint ezek a vastag oszlopok. Ez időnként „rezgéseket” is eredményez, amely hullám-mintát képezhet, épp mint a vízen mozgó csónak. A bíbor izzás energiában bővelkedő hidrogénmolekulákból származik, amelyek az említett kilövellésekből, jetekből származnak. A szóban forgó fiatal csillagok a becslések szerint csak néhány százezer évesek.