A doomozó patkányok után itt vannak a járművezető aranyhalak

2022 / 01 / 05 / Bobák Áron
A doomozó patkányok után itt vannak a járművezető aranyhalak
Alig egy hónapja számoltunk be róla, hogy egy magyar neuromérnök egy speciális felszereléssel patkányokat tanított meg doomozni, de úgy tűnik, nem csak a rágcsálók képesek összetett problémák megoldására, hanem az aranyhalak is.

Az izraeli Ben-Gurion Egyetem kutatóit feltehetőleg megihlették azok a videók, amelyekben valakik szórakozásból építettek olyan járgányt, amivel a halak maguktól is tudnak közlekedni, és úgy döntöttek, hogy tudományos alapokra helyezik a kísérletet. Az aranyhalakat egy kerekekkel felszerelt járműre rakták, amelyben egy kamera figyelte a halak mozgását, így amikor az állatok az akvárium valamelyik oldalára úsztak, a jármű is automatikusan elindult abba az irányba - számol be róla a The Drive.

A cél az volt, hogy a halak elvezessenek a falon elhelyezett rózsaszín jelig, ha ez sikerült nekik, akkor étellel jutalmazták őket. Bár kezdetben leginkább csak össze-vissza úszkáltak, a halak egy idő után képesek voltak megtanulni, hogy mit kell tenniük annak érdekében, hogy ehessenek, végül pedig a félórás tesztek alatt többször is képesek voltak elnavigálni a rózsaszín jelhez.

A kutatás azt is igazolta, hogy a halak akkor is képesek erre, ha megváltoztatják a kiindulópontot, vagy más színű jeleket is elhelyeztek a falon a félrevezetés szándékával. Amikor a rózsaszín jel került odébb, a halak először automatikusan az eredeti célhoz mentek, viszont amikor rájöttek, hogy ez már nem működik, sikerült kitalálniuk, hogy mit kell máshogy csinálniuk.

A ScienceDirect-en megjelent tanulmány szerint a kísérlet segít jobban megérteni az állatok térreprezentációs és navigációs képességeit, és bizonyítja, hogy ezek a képességek fajfüggetlenek.

(Borítókép: Hans Braxmeier/Pixabay)


Olyan bonyolult anyagot alkottak, amit számítógéppel lehetetlen szimulálni
Olyan bonyolult anyagot alkottak, amit számítógéppel lehetetlen szimulálni
A csodaanyagba kilenc fajta fémet zsúfoltak, amelyek elrendezését nem lehetett előre megjósolni.
Szédületes mérnöki fejlesztések, amelyekről jó eséllyel nem is hallottál
Szédületes mérnöki fejlesztések, amelyekről jó eséllyel nem is hallottál
II. Mehmed szuperágyúja és Magyarország legmagasabb tornya: magyarokhoz köthető pazar mérnöki megoldások, és szuperfegyverek, amelyekkel rekordokat döntöttünk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.