Joggal rémített meg sokakat, hogy a Windows mindent naplózni fog, amit csinálunk

2024 / 06 / 11 / Pőcze Balázs
Joggal rémített meg sokakat, hogy a Windows mindent naplózni fog, amit csinálunk
A Windows hasznos, ám adatvédelmi szempontból aggasztó megoldással gazdagodott: képes rögzíteni mindent, amit beírunk, vagy megnézünk a számítógépünkön, hogy aztán abban keresni tudjon. De végül csak akkor, ha ezt kifejezetten engedélyezzük.

A Microsoft május végén jelentette be a számítógépeinek új, mesterséges intelligenciával (MI) kiegészített generációját, a CoPilot+ PC-ket. Ezek a gépek, amelyek az Acer, az ASUS, a Dell, a HP, a Lenovo és a Samsung kínálatban is megjelennek majd, a szoftveróriás szerint felveszik a versenyt az Apple MacBookjaival. Utóbbi vállalat ugyanis azzal, hogy néhány éve az Intel helyett a saját chipjeivel szállítja a számítógépeit, óriási előnyre tett szert ezen a téren. A MacBookok processzora és grafikus egysége az iPhone-okéra épül, így egyszerre képes nagy teljesítményre és hosszú üzemidőre.

Amellett, hogy a CoPilot+ PC-k az ígéretek szerint utolérik a nagy versenytársat ezeken a területeken, a CPU (processzor) és a GPU (grafikus chip) mellett egy NPU-val, azaz neurális processzorral is rendelkezni fognak, ami kifejezetten az MI-hez kapcsolódó számításokat segíti majd. Hogy pontosan mik azok az MI-tevékenységek, amik nem egy távoli szerveren, hanem közvetlenül a gépünkön zajlanak, az részben még a jövő zenéje, azonban egy-két izgalmas ilyen megoldást már a helyszínen bejelentett a Microsoft.

A Recall nevű program folyamatosan figyeli, hogy mit csinálunk a számítógépünkön, hogy aztán ha pár nap múlva nem találunk valamit, gyorsan a segítségünkre siessen.

Ez a fajta "mesterséges memória" természetesen rengeteg esetben hasznos lehet: "ki is küldte át a koncertjegyeket?", "hol láttam azt a nagyon jó szállodát?", " nem találom azt a receptet, amit olvasgattam". Ugyanakkor a Recall ("felidézés") felveti a kérdést, hogy tényleg jó-e, ha a számítógépünk mindent megjegyez, amit csinálunk. Különösen, hogy a tárolt információk, képernyőfotók és naplók csak úgy ott hevernek a fájljaink közt, sőt, más felhasználók ilyen adataihoz is viszonylag könnyen hozzáférhetünk.

Az Ars Technica most arról számolt be, hogy a Microsoft meghallotta az IT-biztonsággal foglalkozók felháborodását, és újragondolja a még meg sem jelent Recall működését. A legfontosabb, hogy alapesetben ki lesz kapcsolva a technológia, nekünk kell bekapcsolnunk azt, ha használni szeretnénk. Emellett a tárolt adatokat is a Windows Hello-azonosítás mögé rejtik, azaz csak az ujjlenyomatunk, az arcunk vagy a PIN-kódunk birtokában lehet hozzáférni azokhoz.

A szoftver június 18-án debütál előnézetként, és csak a CoPilot+ PC-ken lesz elérhető. Ugyanakkor kérdés, hogy ki fogja engedélyezni a Recallt, vagyis a felhasználók vajon a saját feledékenységüktől vagy az adatvédelmi problémáktól tartanak-e jobban.

(Borítókép: Jeff Hardi/Unsplash)

Mostantól sokkal könnyebben kezelhető a Microsoft 365 - megérkezett a Copilot A legújabb nyelvi modellre, a GPT-4-re épül a Microsoft által frissen megjelentetett szolgáltatás, aminek köszönhetően a munka unalmas részleteit elfelejthetjük.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.