Elkészült a karkötő, ami a DNS-ed alapján mondja meg, hogy mit vegyél a boltban

2019 / 11 / 15 / Bobák Áron
Elkészült a karkötő, ami a DNS-ed alapján mondja meg, hogy mit vegyél a boltban
A DnaNudge személyre szabott genetikai vizsgálat alapján mondja meg, hogyan kéne egészségesebben táplálkoznod. Mintha minden bevásárlásnál ott állna melletted egy orvos.

A világon közel négyszázmillió embert érint a 2-es típusú cukorbetegség, ami a nyugati világban már nem csak az idősebbeknél, de a fiatalabbaknál is egyre gyakrabban fordul elő. A betegség egyelőre nem gyógyítható, viszont a londoni Imparial College munkatársai által kifejlesztett karkötő sokat tehet a megelőzéséért.

Chris Toumazou professzor egy személyes tragédia miatt kezdett bele a karkötő fejlesztésébe, ugyanis a fiának egy időben fel nem ismert, ritka genetikai betegség miatt leálltak a veséi. Mivel Toumazou orvosbiológiai mérnök, pontosan tudta, mennyit tehettek volna a fia egészségéért, ha időben felismerik a betegségét, így kollégájával, Nick Oliverrel belekezdtek egy olyan karkötő fejlesztésébe, amivel a hasonló esetek jelentős része megelőzhető lenne.

Így született meg a DnaNudge, ami a vonalkód alapján képes beazonosítani az élelmiszereket és azokat összevetni a személyes genetikai jellemzőiddel.

A karkötő zöld fénnyel jelzi, ha az élelmiszer rendben van és pirossal, ha veszélyes lehet rád nézve.

Utóbbi esetben alternatívát is javasol, vagyis ha például hajlamos vagy a magas vérnyomásra és éppen egy sós chipset vásárolnál, akkor ajánl helyette egy kevésbé sósat. "Nem azt mondjuk az embereknek, hogy ne egyenek sütit, hanem egyenek helyette szőlőt" - mondja Toumazou. "Azt mondjuk, hogy egyél a DNS-ednek és az életmódodnak jobban megfelelő sütit."

Ahhoz, hogy a karkötőt használni tudjuk, csupán egy nyálmintából levett DNS-tesztre van szükség, aminek az eredményei egy órán belül az eszközön vannak. A DnaNudge ezután különböző genetikai markereket keres, így

képes meghatározni ha a használója hajlamos az elhízásra, a magas vérnyomásra, de akár azt is, ha a szervezete lassabban bontja le a koffeint.

A DNS-teszt egyelőre csak a DnaNudge Covent Gardenben található boltjában végezhető el 40 fontért, maga a karkötő pedig 80 fontért kapható - ez összesen nagyjából 47 ezer forintos, egyszeri kiadást jelent. Az alkalmazás egyébként használható karkötő nélkül is, ekkor a telefonunk kamerájával tudjuk beolvasni a vonalkódot, viszont DNS-vizsgálatra ehhez is szükség van.

Bár a karkötő általánosságban is segít egészségesebben élni, a legnagyobb segítséget a cukorbetegeknek és a prediabéteszeseknek nyújthatja, vagyis azoknak, akiknek a szervezetében már az átlagosnál magasabb a vércukorszint, de még nem annyira, hogy 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizálják őket. A World Economic Forum szerint tízből egy prediabéteszes betegnél kialakul a 2-es típusú cukorbetegség, ez viszont drámai mértékben függ attól, hogy a betegséget időben felismerik és kezelik-e.

A prediabétesz kezelését érdemes minél korábban elkezdeni, hiszen már ebben a stádiumban is jelentősen megnő a szívbetegségek és az agyvérzés kockázata, ami a 2-es típusú cukorbetegségnél vesebántalmakkal, trombózissal, végtagvesztéssel, látásromlással folytatódhat, és 10-15 évvel is lerövidítheti a betegek várható élettartamát.

Toumazou fiának, Marcusnak a története amúgy happy enddel végződött, több hónapnyi dialízis után ugyanis kapott egy új vesét, így mostanra már makk egészséges.

Három dolog, amit karkötő nélkül is megtehetsz a cukorbetegség ellen

- Egészséges táplálkozás: rostban gazdag ételek, zöldségek rendszeres fogyasztása, teljes értékű állati fehérje, olajos magvak és növényi alapú olajok használata.

- Rendszeres mozgás: a rendszeres mozgás javítja az izom inzulinérzékenységét, emellett a mozgás során az izom cukrot használ fel, így csökkenti a szervezet vércukorszintjét.

- Optimális testsúly fenntartása: a Diabetes.co.org szerint az 1-es típusú cukorbetegek 60, míg a 2-es típusú cukorbetegek 85%-a elhízott. Az orvosok szerint a 2-es típusú diabétesznél már 5%-nyi súlyvesztés is jelentős javulást eredményezhet, megfelelő testsúlynál pedig az is előfordulhat, hogy a cukorbetegnek egyáltalán nincs szüksége további kezelésre.

(Fotó: DnaNudge, Forrás: WEForum, Cukorbetegközpont, Wikipédia)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.