Amerikában most először kötelezett a bíróság egy DNS adatokat használó családfakutató céget, hogy adataikat korlátlanul elérhetővé tegyék egy rendőrségi nyomozás számára. Az ügy precedenst teremthet további rendőrségi „adathalászat”-ra, legalábbis ettől tartanak a jogi szakértők és a magánéletüket féltő felhasználók. Vajon mi a fontosabb, szolgálni és védeni minden eszközt bevetve vagy tiszteletben tartani a személyiségi jogokat?

A kérdés megválaszolását nehezíti, hogy 2018-ban a GEDmatch genealógiai családfakutató adatbázis segítségével sikerült elkapni az ún. Golden State Killert, az ex-rendőr sorozatgyilkost, akit 13 rendbeli emberrablással és gyilkossággal ítéltek el. Ha ilyen súlyos esetek megoldhatóak a DNS-adatbázisok segítségével, akkor azt értelemszerűen ki kell használni, és a rendőrség ki is használja, azóta rengeteg lezáratlan ügy végére sikerült pontot tenni a módszer alkalmazásával. Ez hatalmas fegyvernek tűnik az igazságszolgáltatás kezében, aminek örülnünk kéne, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy kevesebb bűnöző járjon köztünk, de van egy kis bökkenő.

A genealógiai családfakutató cégek elvileg nem adhatják ki az ügyfeleik személyes adatait, így az eddigi nyomozások során a rendőrség megszegte az amerikai alkotmány negyedik, személyiségi jogokra vonatkozó kiegészítését, mely szerint a hatóságok a polgárokat nem zaklathatják indokolatlanul házkutatással, vagy tulajdonaik átvizsgálásával. Mivel a DNS-minta egy darabka belőlünk, így személyes tulajdonnak számít, valamint a nyomozás során nem csak a bűnözők, hanem a családtagjaik is a potenciális gyanúsítottak kategóriába eshetnek, így ez zaklatásnak minősülhet.

Májusban a GEDmatch korlátozta a nyomozási engedélyt azokra a felhasználókra, akik hozzájárultak az adataik használatához, így a 1.3 millió profilból csak 185 ezer lett elérhető.

Natalie Ram, a marylandi egyetem jogi professzora a Science magazinban kifejtette miért problémásak az ilyen ügyek: „Számomra ez azzal egyenértékű, mintha a rendőrség megállítana valakit, mert rossz környéken jár, és ebből kiindulva feltételeznék, hogy akkor biztos rosszban is sántikál. Eddig a bíróságok kimondták, hogy nem számít elegendő oknak a letartóztatáshoz, ha valaki rossz környéken tartózkodik.” Más a helyzet azonban, ha a nyomozásban már történt előrelépés, és a DNS ellenőrzés csak konfirmálná a már meglévő bizonyítékokat. „Ez nem keltene akkora pánikot, mivel különleges esetről lenne szó.” Így sok minden múlik a kutatási engedély megfogalmazásán.

A jogi kérdésekben még maguk a szolgáltatók sem képviselnek egységes álláspontot, sok nagy családfakutató cég, például a 23andMe és az Ancestry foggal-körömmel harcolnak az ügyfeleik védelméért, míg mások, mint a Family Tree DNA együttműködnek az FBI-jal a felhasználóik tudta nélkül.

„A nyom nyomnak számít, akár telefonon kapjuk a tippet, akár biztonsági kamerák felvételeiről, akár DNS adatbázisokból”

– magyarázza a Parabon törvényszéki genealógiai vállalat vezérigazgatója, Steven Armentraut. Mikor a rendőrség körbekérdezősködik egy bűntett helyszínén, sokan megtagadják a választ, míg mások nyíltan beszélnek. Van, aki olyan nyíltan beszél, hogy bemártja a szomszédját is. „Miben különbözik ettől a DNS kutatás?”-teszi fel a költői kérdést.

A Piszkos Harry féle igazságszolgáltatás útjában valóban csak bosszantó akadályt jelentenének az ilyen jogi herce-hurcák, ha gyilkosokat kéne elkapni, de a polgárok bizalma meginoghat a hatóságokban, ha azok törvényeket áthágva, ártatlanság vélelmével nem törődve folytatják le nyomozásaikat.
Charles Syndor ügyvéd, aki a most bevezetésre készülő, DNS kutatások elleni törvényt képviseli Marylandben úgy véli a még a rendőrségnek sincs joga átlépni az alkotmányos kereteket. „A DNS nem csak egy ujjlenyomat. Magában foglalja a múltunkat, jelenünket, jövőnket. Mielőtt eldöntenénk, hogy valóban erre az útra akarunk e lépni, a polgároknak és törvényhozóknak őszinte párbeszédet kell folytatniuk arról, hogy mire is vállalkozunk.”

(Fotó: Pixabay)