Katamaránt csinálna a Cybertruckból egy új kiegészítő

2022 / 02 / 10 / Palotai Nándor
Katamaránt csinálna a Cybertruckból egy új kiegészítő
A Tesla Cybertruck nemcsak a futurisztikus kinézetével, de tágas csomagterével is megihletett több tervezőt, így nem csoda, hogy már számtalan különböző, őrültebbnél-őrültebb kiegészítő is megjelent hozzá.

A 2019-ben bemutatott Tesla Cybertruck elsőre szinte mindenkit meglepett: az egyre gömbölyödő és áramvonalasabb autók világába pontosan úgy tört be a megosztó dizájnnal rendelkező, szögletes elektromos pickup, hogy szinte senki sincs, akinek ne lenne valamilyen markáns véleménye róla. Ráadásul a tömeggyártásra eddig kijelölt 2022-es időpont is csúszni látszik: jelenleg úgy tűnik, hogy az első Cybertruck gyártósorról való legördüléséig minimum 2023 márciusáig kell várni. Ez azonban egyelőre ez egyáltalán nem akadályoz meg egyeseket abban, hogy néha már egészen a valótlanság határát súroló extrákkal próbálják meg felszerelni a tanknak is beillő méretes pickupot.

A Cybertruck minden valószínűség szerint többféle konfigurációval lesz majd rendelhető a Teslától, bár ezzel kapcsolatban egyelőre még csak a gyártó látványtervei adhatnak némi támpontot. Természetesen a gyári megoldások nem mindenki számára bizonyultak elégségesnek, így több cég is megjelentette a maga kiegészítőit a Cybertruckhoz. Ezek legtöbbször a pickup lakóautóvá alakítását szorgalmazzák: van olyan cég, amely a Cybertuck csomagterét alakítaná át, de van olyan is mely egy vontatmány segítségével csinálna kényelmes lakóteret a méretes járműből.

Anthony Diamond – aki a Berkeley Egyetemen doktorált anyagtudományból, és már több sikeres startupot is elindított – egy olyan Cybertruck-kiegészítővel jelentkezett, mely minden eddigi ötletet felülmúl: a Cybercatamaran – azaz röviden CyberCat – névre keresztelt kiegészítővel néhány perc alatt egy működőképes katamaránt lehetne varázsolni az elektromos pickupból, ráadásul a startup már javában tervezi a hydrofoillal kiegészített verzióját is a csomagnak, mellyel már mint szárnyashajó is funkcionálhatna a Tesla várva-várt elektromos kisteherautója – szúrta ki az Electrek.

A Cybercat-csomag az ígérete szerint 2 darab felfújható hajótestet, megfelelő vázszerkezetet, illetve igény szerint 1-5 db 50kW-os elektromos motort tartalmaz. A készletet úgy tervezték, hogy elférjen a Cybertruck csomagterében, továbbá az összeszerelés se tartson tovább annál, ameddig egy hagyományos hajót vízre lehet bocsájtani. A tervező szerint az összeszerelést követően a Cybertruckkal csak be kell tolatni a vízbe, majd a két oldalsó hajótest és a hajócsavar(ok) is gombnyomásra lehajtódnak a megfelelő pozícióba, ezt követően pedig máris indulásra kész a Cybertruck-alapú katamarán.

Ugyan működő prototípust még nem építettek, de a Cybertruck eddigi nyilvánosan elérhető adatai alapján a tervező szerint az eszközzel valamivel több mint 22 csomóval, azaz körülbelül 40 km/óra sebességgel lehetne haladni, a hatótávolsága pedig 80-180 kilométer között lehet, a sebességválasztástól és a körülményektől függően. A szintén tervezés alatt álló, a Cybertruckot szárnyashajóvá alakító verzió akár 60 km/óra feletti sebességre is képes lehet a startup szerint.

A Cybercat speciális kiegészítőiért azért tisztességesen bele kell nyúlni a zsebbe: az alapverzió nagyjából hatmillió és tízmillió forint közötti összegbe kerülne az elektromos hajócsavarok számától függően, a szárnyashajó-funkcióval rendelkező verzió pedig tíz- és tizenhárommillió forint közötti áron fog futni az ígéretek szerint.

A Cybercat jelenleg ugyan még csak egy érdekes koncepció, és még várni kell az előrendelések megkezdésére is, azonban a rendhagyó kiegészítő köré már egy egész életstílust is elképzeltek: a tulajdonos akár egy lebegő pontonház gyanánt is használhatja a járművet, melyet elég lenne csak a kikötőben rákapcsolni az elektromos hálózatra, hogy lakhelyként is funkcionálhasson, sőt, a tervező szerint több Cybertruck együtt akár egy önálló, mesterséges szigetté is összekapcsolódhatna.

(Fotó: Cybercatamaran)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Klímasemleges háborút: hidrogénhajtásúra cserélnék a katonai járműveket
Klímasemleges háborút: hidrogénhajtásúra cserélnék a katonai járműveket
Tény, hogy a világ hadseregei pöfögik szét a legtöbb fosszilis tüzelőanyagot, mégis kicsit meglepő az ilyen cél, de a hidrogéncella nem csak a légkörnek tesz jót, katonai célokra is kifejezetten ideális.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.