Egyszerűen ellenőrizhetjük, mennyi időt töltünk nap mint nap a telefonunk nyomkodásával

2023 / 01 / 09 / Bobák Zsófia
Egyszerűen ellenőrizhetjük, mennyi időt töltünk nap mint nap a telefonunk nyomkodásával
A statisztikák szerint 2021-ben globálisan több mint négymilliárdan fizettek elő mobilnetre, az okostelefonokon való netezés és az alkalmazások használata miatt pedig átlagban akár három-négy órát is bámulhatjuk a képernyőt napi rendszerességgel.

A KSH adatai szerint, amelyek a 16 és 74 éves magyarországi lakosok internethasználati szokásait mutatják, a világhálót rendszeresen felkereső személyek száma az elmúlt másfél évtizedben több mint duplájára nőtt hazánkban: 2005-ben még csak 37% használta a netet, 2021-ben ez már 89%-ra emelkedett. Míg a 2000-es évek első évtizedében inkább az otthoni vagy munkahelyi internethasználat volt a jellemző, addig mára már egyre többen rendelkeznek mobilnettel is, vagyis az okostelefonok segítségével bárhol bármikor rápillanthatunk a világ aktuális történéseire, a közösségi média oldalakon megosztott tartalmakra vagy éppen mi magunk is közzétehetjük felmerülő gondolatainkat késlekedés nélkül.

Ez utóbbi, tehát a közösségi média térnyerése és mindent behálózó jelenléte is az oka az úgynevezett FOMO (Fear Of Missing Out, a kimaradástól való félelem) jelenség terjedésének, különösen a fiatalok körében, akik jóformán már telefonnal a kezükben születtek és az ismerőseikkel való kapcsolattartás egyik legtermészetesebb módját az online platformokon való megosztások jelentik számukra. Egy 2021-ben publikált izraeli tanulmány szerint a gyakori jellemzője az okostelefon-használatot túlzásba vivő (ami az átlag napi három-négy óránál is többet jelent) kiskorúak és fiatal felnőttek hozzáállásának, hogy könnyen elunják magukat, keresik a szenzációs és új dolgokat, de akár a magány vagy a problémás családi kapcsolatok előli menekülés is megbújhat a háttérben. Az internet rendszeres használata vagy az ismerőseink posztjainak böngészése persze nem feltétlenül kell, hogy valamilyen negatív jelentéssel bírjon és pszichológiai/érzelmi gondokat takarjon,

de a mértéktelen képernyőbámulás mégis járhat káros következményekkel,

többek között az alvással töltött idő hosszának csökkenésével vagy minőségének romlásával. Márpedig az állandóan kéznél lévő mobiltelefon arra csábít, hogy sose szakadjunk ki a digitális dimenziókban zajló események sodrából.

Ha azt vesszük észre, hogy a saját megítélésünk szerint is túlságosan beszippantott bennünket a világháló, a Facebook, a TikTok vagy az Instagram és digitális detoxba kezdenénk, vagy egyszerűen csak kíváncsiak vagyunk arra, a napjaink mekkora részét töltjük a mobilunkkal, az egyik hasznos első lépés a telefonhasználati szokásaink ellenőrzése lehet. Az eszközökön lehetőségünk nyílik a különböző alkalmazások használatával kapcsolatos adatok megtekintésére és arra is, hogy betekintést nyerjünk a más-más kategóriákba tartozó témákkal töltött idő hosszába.

IPhone

IPhone-on a Képernyőidő alkalmazással tudjuk nyomon követni a tevékenységeinket, ehhez a beállítások menüben a Képernyőidő menüpontot kell kiválasztanunk, majd a Képernyőidő bekapcsolása lehetőségre, ezután pedig a Folytatás gombra kattintva azt is meghatározhatjuk, hogy saját magunknak vagy a gyerekünknek állítjuk be az alkalmazást.

Miután elindult a telefonon az alkalmazás, folyamatosan gyűjti az adatokat a napi tevékenységeinkről, amit bizonyos kategóriák szerint csoportosítva jelenít meg a felületen, amennyiben az Összes tevékenység megtekintése lehetőségre kattintunk a Képernyőidőn belül. Napi és heti bontásban is megtekinthetjük az adatokat, köztük az átlag képernyőidőt (vagyis azt, hogy mennyi ideig volt aktív állapotban a telefonunk képernyője), a teljes képernyőidőt, a különböző telefonos alkalmazások használatának idejét, beleértve a beállítások menüt vagy a fotók között való böngészést is. A Képernyőidőn belül van lehetőségünk a Nyugalmi idő beállítására is, illetve az egyes alkalmazásokkal töltött idő hosszának korlátozására, ha úgy érezzük, hogy segítségre szorulunk az újévi "kevesebbet mobilozok" fogadalom megtartásában.

Android

Androidos telefonokon a képernyőidőnek a Digitális Egyensúly vagy egyes készülékeken a Digitális jóllét és szülői felügyelet alkalmazással nézhetünk utána, amit a beállítások menüben találunk meg. Az app indítása után saját magunknak és a gyerekünknek is beállíthatjuk a megfelelő profilt. A Digitális Egyensúly figyeli az aktivitásunkat, és grafikonon ábrázolja a tevékenységeinket, köztük az egyes alkalmazásokkal töltött idő hosszát, a telefonunk feloldásainak számát és a kapott értesítések gyakoriságát is. Részletesebb információkat az egyes alkalmazások ikonjaira kattintva kaphatunk.

A Digitális Egyensúlyban/Jóllétben szintén elérhető opció a telefonhasználat részleges korlátozása, amit az alkalmazások átmeneti felfüggesztésével vagy az üzenetek és értesítések szüneteltetésével tudunk kivitelezni - ez akkor lehet hasznos opció, mikor a teljes figyelmünket igénylő tevékenységeket szeretnénk végezni és a munkánkra, családunkra fókuszálni.

(Fotó: Getty Images/agil73)

Figyelmeztet a mobilunk, ha séta közben túl sokáig nézzük a kijelzőt Az új androidos Heads Up! (Fel a Fejjel!) alkalmazás automatikus figyelmeztetést küld a mobiljukba feledkezőknek, hogy elkerülhessék a képernyőbámulás miatt bekövetkező baleseteket.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.