Léteznek-e idegenek, és ha igen, akkor van-e térhajtóművük? Ha erre a két kérdésre két igen a válasz, akkor a jó hír, hogy elvileg már képesek lennénk érzékelni ezeket a hajtóműveket – legalábbis egy esetben.
A sci-fi művek által insiprált térhajtóművek a kilencvenes években váltak először komolyabban vett (elméleti) kutatások tárgyaivá: 1994-ben Miguel Alcubierre egy elméleti módszert javasolt az úgynevezett szuperluminalis, tehát a fénysebességnél gyorsabb utazásra, amelyet Alcubierre-térhajtóműnek nevezett el. Ez a hajtómű a téridő manipulálásával működik, a lényege, hogy összesűríti a téridőt az űrhajó előtt és kitágítja mögötte – ennek köszönhetően a jármű gyorsan képes hatalmas távolságokat átszelni méghozzá anélkül, hogy megsértené Einstein a fénysebességre vonatkozó korlátozását. A módszer egyik legfőbb problémája, hogy egzotikus, negatív energiájú részecskéket igényel, amelyek létezése mindössze feltevés – a fentebbi cikkben írtunk arról, hogy ezt miként hidalnák át ma a kutatók.
Na, de a mi hajtóművünkről térjünk át az ő, tehát az idegenek hajtóművére! Katy Clough és csapata a londoni Queen Mary Egyetemen azt vizsgálta, hogy egy ilyen hajtómű, amennyiben meghibásodik, kibocsáthat-e észlelhető gravitációs hullámokat. Kutatásuk szerint egy állandó sebességgel haladó csillaghajó nem kelt gravitációs hullámokat, de a gyorsulás vagy hibás működés már igen. A LIGO (Laser Interferometer Gravitational-Wave Observatory) pedig elvileg képes ezeket a hullámokat észlelni, bár jelenleg nincs ehhez a megfelelő frekvenciatartományra kalibrálva. A megfelelő frekvenciatartományra történő átállás azonban nem új technológia, hanem inkább finanszírozás kérdése – írja a New Scientist.
Clough szerint ha tényleg érzékelnénk ilyesmit, az azt jelenthetné, hogy még az idegenek is csak kísérleteznek ezzel a technológiával, és ebben a folyamatban történt valami katasztrófa – azzal kapcsolatban ugyanis ne legyen illúziónk, hogy nagyon nem jó dolog egy meghibásodott térhajtómű közelében lenni, mivel minden közelben tartózkodót úgy tépnének szét az elszabadult árapály-erők, mintha az illető belezuhant volna egy fekete lyukba.
Rhett Allain, a Southeastern Louisiana Egyetem munkatársa rámutatott, hogy ha szeretnénk egy ilyen gravitációs detektort, azt érdemes lenne már eleve az űrbe telepíteni, mert itt a Földön a készülékkel interferálnak a nagyobb, elhaladó járművek, sőt még az óceánok árapálya is, amit csak masszív és költséges infrastruktúrával lehet kivédeni. Mindez azonban ismételten csak finanszírozási kérdés elsősorban, a technológia, mérnöki szaktudás már adott.
(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/Aeyos)