Két és félmilliárd felhasználó, hétmilliárd dollár haszon. Sok? Kevés!

2020 / 01 / 30 / Pőcze Balázs
Két és félmilliárd felhasználó, hétmilliárd dollár haszon. Sok? Kevés!
A Facebook közzétette az elmúlt negyedéves számait, és míg azt gondolnánk, hogy az, hogy minden harmadik ember a földön használja a Facebookot, az Instagramot, a Messengert vagy a WhatsAppet, soknak számít, a befektetőknek mintha ez is kevés lenne.

Kislányom, csak második lettél az OKTV-n? Remélem, összekapod magad lassan. Katinka, csak kilencszer sikerült vébét nyerni? Hát, úgy tűnik, eddig tartott a mázli. Mark, csak hét százalékot nőtt a céged egy év alatt, míg korábban 61-et? Akkor lenyomnánk hét százalékkal az értékét.

Az aggodalmak persze jogosak, ha túlzóak is. Zuckerbergék létszáma egy év alatt 26%-kal emelkedett a TechCrunch a beszámolót idéző és elemző cikke szerint, ezzel összhangban a költségeik több mint a felével növekedtek meg. Emellett a Facebook tervezett saját valutája, a Libra, ki tudja, mikor valósul meg, ha megvalósul egyáltalán, az Egyesült Államok törvényhozói újra és újra előveszik a cég feldarabolásának a lehetőségét, a cenzúrázás iránti elvárások országonként különböznek és egyre jobban artikuláltak, a titkosítással kapcsolatos erőfeszítések bonyolultak, és valószínűleg ártanak az árbevételnek, hiszen nem teszik lehetővé a hirdetések eddigi, szuperpontos célzását. Ez mind elvonja az erőforrásokat, pénzt és figyelmet arról, hogy a cég hogyan tud még több pénzt keresni úgy, hogy közben sokkal több felhasználója nem nagyon tud lenni. Persze kár Zuckerbergéket lebecsülni, kétféleképpen is meg tudják oldani a problémát,

kreatívan vagy erőből.

A tervezett kreatív megoldások sora nem rövid: a következő hónapokban az Instagram online vásárlási funkcióinak elterjesztése, a WhatsAppbe épített pénzküldési lehetőségek kiaknázása is hozhatnak több bevételt, eggyel távolabb nézve még az is lehet, hogy egyszer rájönnek, hogy a virtuális valóságból hogy tudnak tömegterméket, majd pénzt csiholni a korábban felvásárolt Oculus segítségével. Ha ezek nem működnek, vagy amíg ezek nem működnek, addig könnyen lehet, hogy még több, még jobban célzott hirdetéssel fogunk találkozni három platformjukon - a WhatsAppen, ahogy a Rakéta is megírta, valószínűleg egyelőre nem.

Túl lenne árazva a Facebook?

Ezt előbb-utóbb eldönti az, hogy az elképzeléseik működnek-e - és persze a piac, hogy hisz-e bennük. A Facebook árfolyam-nyereség aránya 35 körül mozog, vagyis minden forint nyereség harmincöt forintba kerül, ha az ember most Facebook részvényt vesz. Az Apple-nél ez a szorzó huszonöt, a Teslánál negyvenöt - vagyis az előbbi lassabban, utóbbi gyorsabban kéne, hogy növekedjen a piac szerint. Rossz lenne a világnak, ha a Facebook értékelése egyszercsak a General Motors ötszörös szorzójához közelítene? Nem biztos. Kinek fájna, ha egy kiszámíthatóan működő, érett üzleti modellel rendelkező tech óriás fűzné szorosabbra két és fél milliárd ember hétköznapjait? A mostani befektetőknek. A felhasználók, a törvényhozók, a hirdetők közben ásítoznának - és élveznék.

(Fotó: Pixabay, Flickr/bookcatalog, Flickr/anthonyquintano)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
OGA: az UFO-kat állítólag begyűjtő szervezet és az együttműködésük Amerika nagyvállalataival
OGA: az UFO-kat állítólag begyűjtő szervezet és az együttműködésük Amerika nagyvállalataival
A CIA alá tartozó OGA eddig világszerte legalább kilenc űrjárművet gyűjtött be – ebből kettő tökéletes állapotban van – állítja több tanú is. Mindettől nem függetlenül a Szenátus után most a Képviselőházon múlik az “UFO-törvény sorsa”, ami kihívásokkal néz szembe elsősorban annak kapcsán, hogy nehezményezik, hogy a magánszereplőknek is ki kellene adniuk a nem emberi intelligenciára utaló tárgyi és biológiai bizonyítékokat.
Jövőre ChatGPT-képzés indul egy magyar egyetemen
Jövőre ChatGPT-képzés indul egy magyar egyetemen
A kecskeméti Neumann János Egyetem az eddig online ChatGPT-kurzusokat kínáló magyar startuppal, a Promptmasterrel együtt indítja a szabadon választható képzést 2024 tavaszán.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.