Kétszáz négyzetméteres házat készít el egy nap alatt ez a robot

2025 / 10 / 13 / Bobák Zsófia
Kétszáz négyzetméteres házat készít el egy nap alatt ez a robot
A Charlotte robotot a gyártó nem csak földi célokra szánja.

A 3D-nyomtatással készült házakkal a cégek az építkezés felgyorsítása mellett a konstrukció árának csökkentését, és a felhasznált anyagok, illetve keletkező hulladék mennyiségének redukálását tervezik megvalósítani, és a robotok, amelyek a 3D-nyomtatást végzik, valóban rendkívül gyorsan tudnak dolgozni. Ezt bizonyíthatja a Crest Robotics gépe, a Charlotte is, amelynek egyelőre csak a prototípusát mutatták be, de az ígéretek szerint rendkívüli tempóban tudja majd a házakat kinyomtatni: egy nap alatt akár egy 200 négyzetméteres épületet is elkészít, méghozzá fenntartható alapanyagokból.

A robot által készített ház persze nem kulcsrakész állapotban kerül ki a gépből: a robot csak a falak nyomtatását tudja megoldani, de ezzel együtt is nagyon felgyorsítja az építkezés tempóját. Az épület anyagként a Charlotte tört téglát, üveget, homokot és egyéb összetevőket használ fel, a falak nyomtatása közben pedig pókszerű lábain könnyen odébb tud sétálni, valamint a magasságát is egyszerűen tudja növelni, így minimális emberi segítséget igényel csak a működtetése.

A Charlotte-tal a Crest Roboticsnak azonban nem csak itt, a Földön, hanem az űrben is nagy tervei vannak, a robotizált kőművest ugyanis a Holdon való építkezéseknél is bevetnék, hogy a leendő telepesek számára állandó lakhelyeket építsen. A más égitesten működő robot vagy robotok a 3D-nyomtatáshoz nem a Földről vinnék az alapanyagokat, hanem a helyben talált anyagokkal dolgoznának, miután a rakéták a Holdra repítették őket.

(Fotó: Crest Robotics)

Három nap alatt fel is húzta egy ház falait a robot, aminek kapacitása egy csapat kőművesével vetekszik Emberek helyett már egy robot építkezik Budapesten.


A világ legstílusosabb befektetése: miért az autógyűjtés a szupergazdagok legizgalmasabb projektje?
A világ legstílusosabb befektetése: miért az autógyűjtés a szupergazdagok legizgalmasabb projektje?
A járműgyűjtés világa nem csupán hobbi, hanem egyfajta beavatás: kapu egy olyan univerzumba, ahol a történelem, a mechanika, a stílus és a ritkaság olyan harmóniában találkoznak, amelyre kevés más befektetési forma képes.
Európát is letarolják a kínai prémiumautók?
Európát is letarolják a kínai prémiumautók?
2026 a látványos kínai prémiumautók éve lehet. De mit lépnek erre az európai gyártók?
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.