Kiderült, honnan eredtek a különös hangok a Boeing Starlinerében

2024 / 09 / 02 / Bobák Zsófia
Kiderült, honnan eredtek a különös hangok a Boeing Starlinerében
Barry E. Wilmore űrhajós két nappal ezelőtt furcsa, pulzáló zajt észlelt, ami a Boeing sok problémával küszködő Starlineréből érkezett és az esetet jelentette a NASA-nak. A titokzatos hangok forrására máris fény derült és az űrkapszula hazatérhet.

Barry Wilmore asztronauta augusztus 31-én lett figyelmes egy ismeretlen eredetű zajra a Starliner űrkapszulában, amiről rögtön jelentést tett az irányítóközpontnak. A zajról és a beszélgetésről készült hangfelvétel tanúsága alapján a zörej, amiket az űrhajós hallott, ismétlődő, pulzáló hangokból állt, amit a NASA houstoni munkatársai a szonár jelzéseihez hasonlítottak. A felvételeket eredetileg a NASA Spaceflight fórumán osztották meg, majd később Chris Hadfield kanadai űrhajós is közzétette egy közösségi média posztjában. Hadfield a hangokkal kapcsolatban kijelentette: "sokféle hang van, amit nem szeretnék az űrhajómban hallani, például ezt sem, amit a Boeing Starlinere éppen kiad."

A titokzatos hangok forrására azonban hamar fény derült és a zaj azóta meg is szűnt, ahogy arról a NASA egy szintén az X-en megosztott posztban beszámolt. Az űrügynökség elmondása szerint a pulzálás, ami a mikrofonból hallatszott

"az űrállomás és a Starliner közötti audiókonfiguráció eredménye volt".

Az űrállomás hangrendszere bonyolult, több űrhajó és modul is csatlakozik rá egyszerre és gyakran tapasztalhatóak zajok és más visszacsatolások a rendszerben a NASA magyarázata szerint, ezekről a zajokról pedig az asztronauták jelentést tesznek az irányítóközpontnak. A Wilmore által detektált hangok azóta megszűntek és semmilyen nagyobb problémára nem utalnak, nincsenek hatással sem az űrkapszulára, sem az ISS-re, valamint nem befolyásolják a Starliner Földre való visszatérését sem.

A hangok tehát a NASA szerint nem utalnak valamilyen újonnan felmerülő technikai jellegű gondra a Boeing űreszközével kapcsolatban, aminek eddig elég nehézkesre sikerült a bemutatkozó repülése: a leendő űrtaxinak szánt Starlinert ugyanis számos probléma, héliumszivárgások és hajtóműhibák sújtották indulása óta, illetve már előtte is. A NASA az űrhajóval kapcsolatos bizonytalanságok miatt augusztus 24-én úgy döntött, hogy a kapszula a legénysége, Barry Wilmore és Sunita Williams nélkül tér haza szeptember elején, a két űrhajós pedig az ISS-en marad jövő februárig, amikor is a SpaceX űrhajójában kapnak majd helyet a visszatérés során. A Starliner hazatérésére a tervek szerint legkorábban szeptember 6-án kerülhet sor.

(Fotó: NASA)

A NASA nem kockáztatja meg, hogy legénységgel térjen vissza a Starliner Döntés született a Boeing Starlinere ügyében: a kapszula egyedül, legénység nélkül tér vissza a Földre szeptember elején.


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.