Alig több mint egy hete még arról írtunk a Rakétán, hogy a Ford Texasban ingyen otthoni töltést biztosít az elektromos autói mellé, ezzel rávilágítva arra, hogy sokan tartanak még egy ilyen jármű beszerzésétől, hiába kerül Amerikában eleve feleannyiba a töltése, mint a belsőégésű modellek tankolása. Most azonban ennél sokkal nagyobb kaliberű, és lényegesen borúlátóbb hírekről számolt be a Wired az autógyártóval kapcsolatban:
törlik, elhalasztják bizonyos EV-ik bemutatóját, és feladják a "teljesen elektromos jövővel" kapcsolatos terveiket.
"Azt vettük észre, hogy a vásárlóink választékot akarnak, és ezt is fogjuk biztosítani, a teljes palettát lefedő EV-inkkel, hibrid, elektromos, benzines és gázolajjal működő termékeinkkel" - fogalmazott John Lawler pénzügyi vezető. Korábban a Mercedes vezérigazgatója szintén emlékeztetett rá, hogy csak olyan piacokra ígértek kizárólag elektromos termékeket, ahol azt "a körülmények engedik". Ezeket pedig a Ford szerint negatívan befolyásolják a kínai gyártók "előnyös pénzügyi struktúrái", "olcsó mérnöki megoldásai" vagy "fejlett akkumulátor-technológiái". Ha figyelembe vesszük, hogy az új EV-k értékcsökkenése akár ötven százalék is lehet az első évükben, vagy hogy a vásárlók legnyitottabbjai már megvették az elektromos járműveiket, máris érezhetővé válik a Fordra nehezedő nyomás.
Ennek szellemében a cég feladta a háromsoros SUV-jával kapcsolatos terveket, és elhalasztotta az F-150 Lightning utódjának, a T3-nak a gyártását is. Közben "több hibrid technológián" is dolgoznak, és változatlanul árulnak majd benzines és dízel autókat, mert "kereslet van rájuk, és ez így lesz a jövőben is". Európában azonban találkozhatunk majd új, elektromos Fordokkal: az Explorer EV-vel és a kisebb, városi SUV-val, a Caprival, tizenhat, illetve tizenhétmillió forintos alapáron. Az elektromos modelleket pedig elsősorban aszerint bírálják majd el Michiganben, hogy képesek-e nyereséget termelni, erre pedig mindössze tizenkét hónapjuk lesz. "Ha nem jövedelmezőek, (...) stratégiát fogunk változtatni és, ahogyan eddig is, meg fogjuk hozni a nehéz döntéseket" - nyilatkozta a pénzügyi vezető.
(Borítókép: John Tlumacki/The Boston Globe via Getty Images)