A kínai Fujian Anyagszerkezeti Kutatóintézet tudósai jelentős áttörést érhettek el a tengeri haditechnikában. A kutatók elképzelése szerint ugyanis egy rendkívül érzékeny mágneses detektor képes nyomonkövetni a fejlett amerikai tengeralattjárókat akár nagy távolságokon át is. Az új módszer a tengeralattjárók vízben történő mozgása által létrehozott finom buborékok észlelésén alapszik, amelyek elektromágneses jeleket generál a magnetohidrodinamikus (MHD) hatáson keresztül.

Ezek a rendkívül alacsony frekvenciájú tartományban előforduló jelek a vízben és az ionoszféráról visszaverve jelentős távolságokat képesek megtenni. Ha sikerül kidolgozni az ezen halvány jeleknek az észlelésére alapuló technológiát, úgy Kína potenciálisan fölénybe kerülhet az ellenséges tengeralattjárók földrajzi helymeghatározásában. Természetesen akadnak még gátak a fejlesztés előtt, de ha a módszer alapján kész technológia születik, az a tengeralattjáró-követő technológia új korszakát nyithatja meg, egyben megszüntetheti az amerikai fölényt ezen a területen.

Az Egyesült Államok már most is többféle módszert alkalmaz, hogy minimálisra csökkentse tengeralattjáróinak fejlett technológiával történő észlelését, azonban a kínai módszer mindezt lenullázhatja – írja az Interesting Engineering a South China Morning Post nyomán.

A módszer alapja tehát az a tény, hogy a tengeralattjárók a mozgásuk során buborékokat hoznak létre maguk körül – a kínai kutatók számítógépes modellje pedig azt igazolja, hogy ezen buborékok segítségével elvileg észlelhetőek ezek a vízalatti járművek. A buborékképződést ugyanis egyetlen tengeralattjáró sem tudja elkerülni, mivel ez azért alakul ki, mert a hajótest mozgásának a hatására a víz gyorsabban mozog a tengeralattjáró körül, ami miatt csökken a potenciális energiája. Ez a potenciális energia a gyakorlatban nyomásként kerül kifejezésre, és ahogy csökkeni kezd, a víz egy része elpárolog, hogy az egyensúlyi állapot fennmaradjon.

Ez a folyamat a leginkább éles görbületű vagy durva felületű területek mentén fordul elő, és ahogy a víz a hajótest körül áramlik, a buborékok megnőnek és eltávolodnak a hajó felszínétől. Ahogy aztán a buborékok eltávolodtak a kialakulási helyüktől, hevesen összeomlanak a rendkívüli vízalatti nyomás hatására, ami folyamat tehát elektromágneses jelet hagy hátra. Az imént részletezett jelenséget egyébként magnetohidrodinamikai (MHD) hatásnak nevezik.

A kutatók által végzett számítógépes modellezés szerint az elektromos térjelek a hajótest orr-, tat- és hátulsó része körül figyelhetők meg, a különálló jelek pedig a rendkívül alacsony, 49,94 Hz-től 34,19 Hz-ig terjedő frekvenciatartományban észlelhetők.

Ezek rendkívül halvány jeleknek tűnhetnek, de nagy távolságokat képesek megtenni, mivel áthatolnak a vízen és eljutnak az ionoszférába is, mielőtt visszaverődnek a Földre. A tengeralattjárók már használják ezeket a rádióhullámokat kommunikációra, és érzékelőkkel rendelkeznek az észlelésükhöz.

Mindez azonban még nem jelent kész érzékelő technológiát, mivel addig rengeteg akadályt kell leküzdeni – ilyen a jelek kiszűrése az emberi vagy természeti eredetű elektromágneses háttérzajból, arról nem is beszélve, hogy ha a tengeralattjáró lelassul vagy megáll, akkor már nem generál észlelhető jeleket.

Azonban egy mozgásban lévő tengeralattjárót elviekben ilyen technológiával akkor is lehet érzékelni, ha az tele van aggatva a legmodernebb lopakodó technológiával, ami azt jelenti, hogy egy ilyen eszköz jelentősen csökkentheti az USA előnyét adott esetben akár egy Tajvan körüli konfliktusban is.

(Kép: USS Maine tengeralattjáró (SSBN-41), forrás: NARA & DVIDS Public Domain Archive)