Az Elektronikai és Információs Technológiai Minisztérium korábban a telefonos és netes átverések és bűncselekmények emelkedésével indokolta a törvény (amely szerint egyébként a mobilszámot is tilos mostantól megváltoztatni) bevezetését. A Minisztérium mindezeken felül egyéb „pozitívumokat” is vár a szabálytól, ezek közé tartozik az állampolgárok könnyebb ellenőrizhetősége, valamint, hogy az adózással kapcsolatos számonkérés, a munkavégzés felügyelete és telefonhasználók valódi nevének a regisztrációja egyaránt gördülékenyebbé válik.

A fentiek némileg aggasztóan hangozhatnak annak, aki nem rajong a totális kormányzati kontrollért, ugyanakkor lehet érvelni amellett, hogy a telefonos regisztráció összekötését a személyazonosság ellenőrzésével nem Kína találta ki először.

2016 óta Németországban törvény kötelezi a helyi szolgáltatókat, hogy ügyfeleiktől személyi igazolványt, útlevelet vagy ideiglenes személyit kérjenek el. A francia telekomos vállalkozásoknak pedig személyazonosításra alkalmas információkat kell begyűjteniük az összes ügyfelükről és előfizetőjükről. Az Egyesült Államokban pedig 2010-ben nyújtottak be egy törvénytervezetet, amely a személy beazonosítását kötötte volna össze bármely előfizetéses telefon megvásárlásával.

Természetesen Kínában eddig sem lehetett nyakra-főre telefont vásárolni, hisz egy 2013-as törvény óta egy-egy új készülék vásárlásakor az ügyfeleknek be kell mutatniuk a személy igazolványukat. Ez a mostani, szigorúbb törvény viszont a világon először vezeti be a kötelező arcfelismerést. Természetesen akadnak kritikusok hangok elsősorban a közösségi médiában, de nincs túl sok esélye, hogy bármit is elérjenek, hiszen a kínai államnak minden ereje, pénze megvan arra, hogy keresztülverje az akaratát, ahogy ezt nagyon sok múltbeli példa is igazolja. Másodszor a hírre sem csökkent a kereslet: csak 2019 második üzleti negyedévében közel 98 millió készülék került a boltok polcaira. Ráadásul ez az új intézkedés egybe is vág a kínai vezetés szándékaival.

Ez utóbbi pedig nem titkoltan egy kiterjedt arcfelismerő adatbázis felépítése, melynek segítségével az 1,3 milliárd állampolgár közül bárki másodpercek alatt beazonosíthatóvá válna.

Kína ráadásul ezeket a rendszereket már most is aktívan használja: Hongkong és Sencsen közt két határátkelőn is működik arcfelismerő rendszer, de arcfelismerésre képes kamerákat szerelnek fel a koncerteken, bizonyos városokban pedig arcfelismerő szemüvegeket osztanak ki a rendőrségnek, hogy azzal figyeljék a tömeget a nagy sebességű vonatok állomásain.

Az ellenzők ráadásul nem találkoznak egyöntetű támogatással a többi állampolgár részéről. Ennek pedig az az oka, hogy az országban már amúgy is annyira elterjedt ez a technológia, hogy a többség rég hozzászokott. Az „ázsiai Amazon”, az Alibaba például az idén nagyjából 420 millió dollárt szánt arra, hogy alvállalkozásának, az Alipay-nek a „Smile-to-Pay” rendszerét népszerűsítse a felhasználók között. Ez utóbbi lényegében lehetővé tenné az ügyfeleiknek, hogy mindössze az arcukkal fizessenek hitelkártya vagy kártyaszám megadása helyett. A Xiaozhu, egy pekingi weboldal, amelynek fő profilja a rövidtávú szobakiadás, pedig tavaly decemberben jelentette be, hogy Csengtu városában található bérleményeinek 80 százalékát arcfelismerő ajtókkal szereli fel. A listát lehetne még sorolni.

A helyzet tehát valahol egybecseng azzal, amit nyugaton is láthatunk. A kényelem érdekében az emberek önként és dalolva mondanak le személyes adataik védelméről. A különbség annyi, hogy az így előkészített terepbe aztán kényelmesen beleül a kínai állami megfigyelés. Ahhoz pedig, hogy tudjuk, Kínában az állampolgárok szoros nyomon követése kegyetlen következményekkel járhat, elég csak elolvasnunk a híreket az ujgur muszlimuk tömeges internálásáról, vagy arról, ami éppen Hongkongban történik. Mivel pedig Kína a pénze és üzleti lehetőségei miatt kiemelten fontos terep minden kormánynak és nagyobb vállalkozásnak a világon, a kormányuknak kívülről érkező, komolyabb retorziótól sem kell tartania.

(Kép: Pixabay, forrás: Venturebeat)