Harrison Schmitt geológus és Eugene Cernan parancsnok, valamint a parancsnoki modul pilótája, Ronald Evans alkották az előző század utolsó emberes holdprogramjának, az Apollo-17 missziónak a legénységét, közülük Schmitt és Cernan léptek a Hold felszínére a tudományos vizsgálatok, mérések és felvételek készítésének céljával, miközben Evans Hold körüli pályán maradt. Az 1972 decemberében lezajló küldetés során, pontosabban az űrhajósok visszatérésekor elhangzott elnöki beszéd alapján már lehetett sejteni, hogy a Holdra egy ideig nem teszi ember a lábát, de a hosszú szünet hamarosan véget érhet és elindulhatnak az újabb holdprogramok az Artemis missziók keretében.

A 21. századi technológiákkal kivitelezett küldetések már olyan feladatok elvégzésére is adnak lehetőséget, amelyek 50 évvel ezelőtt még megoldhatatlannak tűntek: ezúttal például már az egy-két napos ott tartózkodás helyett hosszabb ideig tartó küldetések, sőt, akár a tartós berendezés is szóba kerülhet a tervek szerint. Az Artemis III során azonban, amely az első lesz a holdprogram emberes missziói között, még csak öt napig maradnak majd az űrhajósok a felszínen, ahol a harmadik nap kivételével, amelyet pihenésre és a földi közönséggel való kapcsolattartásra szánnak, minden nap hosszabb-rövidebb sétára indulnak a Hold déli sarkának közelében ( a NASA minimum két holdsétát ír elő a legénység számára, de ennek száma feltehetően négyre vagy ötre is emelkedhet). Eközben tudományos megfigyeléseket végeznek és a tervek szerint 35 kilónyi mintát gyűjtenek be a kőzetekből, a regolit mélyebb rétegeiből és azokról a helyekről, amelyek örök árnyékba burkolóznak, hogy alaposabban tudják vizsgálni a fagyos talajban található illékony anyagokat, vagyis magasabb hőmérsékleten könnyen elpárolgó folyadékokat és gázokat.

Ezeknek az illékony anyagoknak a jelenléte adhatja a most kibontásra kerülő minta különlegességét is, mivel az Apollo-17 asztronautái által a Taurus–Littrow Völgyben begyűjtött talaj-, és kőzetdarabok ennek a tárolónak a kezelési módja miatt akár ilyen anyagokat, konkrétan vízjeget vagy szén-dioxidot is tartalmazhatnak. A tartályt Schmitt és Cernan a helyszínen légmentesen zárta le, és a Földre való visszatérés óta a Johnson Űrközpontban egy vákuumtárolóban, kontrollált hőmérsékleti körülmények között elhelyezve őrzik, így a benne lévő összetevők eredeti állapotukban maradhattak meg. Hogy a kinyitás során ne szökhessenek meg a gázok, a procedúrát rendkívül lassan és óvatosan végzik el egy, a Washington Egyetem és az Európai Űrügynökség kutatói által fejlesztett eszköz segítségével.

Február 11-én kezdték meg a minta kicsomagolását, és, mikor a külső vákuumtárolót eltávolították, nem találták nyomát holdi gázoknak, ami azt jelentheti, hogy a belső, légmentesen lezárt tartály sikeresen megőrizte a tartalmát. Jelenleg a tartály nyitását (átszúrását) végzik a kutatók, de ez a folyamat több hétig is eltart majd, ezért a további eredményekre még várni kell. A NASA leírása szerint a minták vizsgálatára azért nem került sor hamarabb, mert a mostani technológiákkal, amelyek fél évszázada még nem léteztek vagy nem voltak ilyen kifinimultak, sokkal precízebb mérésekre és így több adat kinyerésére van lehetőség, emellett a procedúra hozzájárulhat a leendő Artemis missziókról hazahozott minták megfelelő kezelésének begyakorlásához is.

(Fotó: NASA/James Blair, Robert Markowitz)

A Ryugu kisbolygóról érkező minták az eddig vizsgált legősibb anyagok közé tartoznak az első elemzések szerint Nyilvánosságra hozták a decemberben a Földre érkező, Ryuguról származó minták első vizsgálatainak eredményeit.