A klímaváltozás a mikrobák szintjén kezdődik, és ez most már teljesen biztos

2019 / 11 / 27 / Perei Dóra
A klímaváltozás a mikrobák szintjén kezdődik, és ez most már teljesen biztos
Bár a bacilusok az ökoszisztéma alapvető részét képezik, a klímamodellekben eddig nem szerepeltek. A helyzet azonban hamarosan változhat, ami bolygónkra nézve nem sok jót jelent.

A londoni Imperial College kutatói felmérést végeztek prokarióták (baktériumok és archeák) körében, hogy megvizsgálják az egysejtűek gázanyagcseréjét annak függvényében, milyen külső hőmérsékleten élnek. Egyes baktériumok ugyanis anyagcseréjük során szén-dioxidot termelnek, ami a felmelegedés miatt a jövőben emelkedni fog. Legalábbis a mostani eredményekből erre következtethetünk.

A kutatók első körben korábbi, különböző természetes hőmérsékleti viszonyokban élő prokarióták anyagcsere-sebességéről szóló tudományos megfigyeléseket kerestek; az antarktiszi, nulla Celsius-fok alatti hőmérsékletű sós tavaktól a százhuszonkét Celsius-fokos mélytengeri hőforrásokban élőkig, mintegy ötszáz különböző mikrobacsoportról összesítették adataikat, majd matematikai modell segítségével meghatározták, melyik milyen hőmérséklet mellett a legaktívabb anyagcseréjű, illetve földrajzi elhelyezkedésük és tömegük az ott várható felmelegedéshez viszonyítva miként járul majd hozzá a globális szén-dioxid mennyiségéhez.

Kiderült, hogy a negyvenöt Celsius-fok alatt élőknél növekedés várható a kilégzett CO2 mennyiségben a globális felmelegedés okozta ingadozó hőmérséklet miatt. Hogy ez mit jelent?

Rövid távon a baktériumok felgyorsuló anyagcseréjük miatt termelnek majd több szén-dioxidot, hosszú távon pedig már evolúciós változások zajlanak bennük, ebbe az irányba mozdítva anyagcseréjüket.

Dr. Samraat Pawar, a kutatás vezetője szerint a helyzet duplán hátrányos, mivel a mikrobák és archeák az emelkedő hőmérséklethez hosszabb távon jól alkalmazkodnak, vagyis ezzel tovább növekszik anyagcseréjük optimális hőmérséklete, és úgy szólván lekövetik a felmelegedést.

A sejtmag nélküli baktériumok a sejtmaggal rendelkező élőlényekhez képest ráadásul sokkal intenzívebben reagálnak a hőmérséklet ingadozására, ez a különbség pedig mostanáig kimaradt a klímamodellekből. Mivel a bacilusok az ökoszisztéma alapvető részei, melegre adott reakciójukat mindenképp bele kell foglalni a számításokba, valamint célszerű lenne megismerni egy adott ökoszisztémán belül elfoglalt részarányukat is.


Valentin-napra ketten a MOJO-val. Páros ajánlat – kapcsolódjatok a zene hullámain!
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria
Megérkezett a Honor Magic8 szériája, hogy a Pro modell AI-vezérelt kamerájával és a Lite változat szinte elpusztíthatatlan, háromnapos üzemidőt garantáló kialakításával tegyen rendet az okostelefonok piacán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.