Pablo Escobar szerette a kolumbiai erdőket. A Medellín Cívico szerint úgy nyilatkozott a zöld dzsungel fáiról mint barátairól, akik megtisztítják a levegőt és amiket élőlényekként kell kezelni. Vasárnapi faültetési akciókat is indított a lakosság számára és szorgalmazta, hogy az ország is vegye át azt a fejlett világbeli hagyományt, mely szerint az utak hosszában végig fasorokat telepítenek. A magazin 1983-ban kiadta az ökológiai manifesztóját, a Carta De Los Derechos Ecológicost, amelyet az ENSZ ’82-es Természeti Világ-Chartája inspirált, tizenkét pontban meghatározva a posztkolonalista társadalom alapvető jogait, beleértve a megfelelő élelmiszerellátást, tiszta vizet, tiszta levegőt, a csendet és (kilencedik és tizenkettedik pontként) az erőszak nélküli, valamint a hosszú életet.

A képet némileg árnyalja, hogy a Medellín Cívicót Escobar nagybátyja alapította és maga a drogbáró finanszírozta, így nagyrészt az ő szócsövükként szolgált, valamint, hogy az annyira szeretett és védeni kívánt zöld dzsungel remek takarást biztosított a kokainlaborok számára, melyek közül a legnagyobbat, Tranquilandiát, Caquetá megye erdeiben építették fel, mely az Amazonas régióhoz tartozik. Megóvni a világ legnagyobb szén-dioxid megkötő helyét, az amazonasi esőerdőket, fontos feladat, azonban a kokaincsempészet kivitelezéséhez nem csak jó fedezékre van szükség, hanem jó közlekedési utakra és repülőgép leszállóhelyekre is. Csak Tranquilandiában összesen nyolc kifutópályát találtak a DEA emberei, és ez a tendencia, nevezetesen, hogy a csempészet útvonalainak kialakítása érdekében kivágják az értékes, ősöreg fákat, ma még nagyobb mértékben kezd elharapódzni.

A Közép-Amerikai Ökológiai Folyosó (Meso-American Biological Corridor)

Megalakításának ötletét az 1990-es években vetették fel a természetvédelmi szakemberek, az eredetileg Paseo Pantera, vagyis Jaguár Ösvény névre hallgató projekt a hét közép-amerikai ország és Mexikó déli részének természetvédelmi területeit vonta össze egy közös egységbe, hogy ezzel biztosítsák a területen élő vadállomány biztonságos életterét és migrációját. A környezetvédelmi intézkedések a ’80-as évektől kerültek egyre inkább fókuszba a környéken, Belize 1980-ben léptette életbe a Védett Területek Törvényét, és ezt követték a többi ország, Costa Rica, Guatemala, Panama, további lépései, így 2002-re már 568 természetvédelmi terület létezett a régióban, ezek adták az alapját a folyosónak. A konzervációs intézkedések kidolgozását többek között az ENSZ és Világbank finanszírozta, és, bár a pontos feladatok, amelyek szükségesek lennének az erdők megőrzéséhez, nem mindig világosak, vagy kivitelezhetőek, de azóta is fontos részét képezik a természetvédelmi erőfeszítéseknek. Az őshonos állatok és növények védelme mellett a projekt azóta az őshonos emberek szociális egyenlőségét is próbálja egyengetni, a fenntartható földhasználati módszerek promotálásával.

Azonban a jaguárok útja egybeesik a kokainbárók útjaival.

A drogcsempészet legfontosabb állomása Dél-Amerika és Észak-Amerika között sokáig Mexikó volt, de ez megváltozott Felipe Calderón színre lépésével. Az újonnan megválasztott elnök 2006 decemberében elrendelte a Mexikói Hadsereg Operativo Conjunto Michoacán hadműveletét, melynek célja az volt, hogy egyszer és mindenkorra véget vessen a bűnözők uralmának az országban, ezzel kezdetét vette a ma is zajló véres mexikói drogháború. A háború nem mondható nagy sikernek, a drogcsempészek sem tűntek el a területről, mindenesetre egy dolgon mégis változtatott, a kereskedők eddig kevésbé bolygatott helyeken is kezdtek feltűnni, ahogy délről érkező szállítmányaik Egyesült Államokba juttatásához más útirányokat választottak. Erre utal több tanulmány is, ami a témában megjelent az elmúlt években. 2014-ben Kendra McSweeney vezetésével zajlott az a Science Magazinban publikált átfogó vizsgálat, mely összekötötte a drogellenes politikát a természetvédelmi politikával, és narco-deforestation (kábítószer-erdőirtás) névvel illetve az erdőirtás jeleinek megszaporodását, mely 2006 óta figyelhető meg a régióban, vagyis a drogcsempészet nagyobb arányú megjelenésének kezdetével esik egybe.

A közép-amerikai országok közti határterületen rengeteg természetvédelmi park található, jó védelmet nyújtva a kíváncsi kábítószer-ellenes osztagok szeme elől. Ezek közül is az egyik legnagyobb a guatemalai Laguna Del Tigre Nemzeti Park, és a szomszédságában lévő Maja Bioszféra Rezervátum, de említhetjük a hondurasi Río Plátano Bioszféra Rezervátumát is, melyet 2011-ben nyilvánított Veszélyeztetett Világörökséggé az UNESCO, a riasztó mértékű erdőpusztulás miatt, melyet az itt talált, gyengén leplezett repülőgép leszállóhelyek építésével hoznak összefüggésbe.  Ezek a területek különösen vonzóak a kábítószerkereskedelmi szervezetek (drug trafficing organization, DTO) számára, mivel ritkán lakottak, távol esnek a rendőrségi központoktól, a helyieket rá lehet venni megfélemlítéssel az együttműködésre, vagy arra, hogy adják el nekik a földjeiket és költözzenek arrébb, vagyis dúl az ingobernabilidad, azaz a kormányozhatatlanság. Valamint az erdők védelmet nyújtanak, mikor arra van szükség, és kifutópálya alapot, mikor változnak az igények. De nem lehet mindent a bűnözőkre fogni, az erdőirtásnak komplex okai vannak, a tanulmány szerint a rosszul szervezett kormányzati igazgatás, a szegénység, ami arra sarkallja a lakosokat, hogy illegálisan termeljék ki a fákat, a terjeszkedő mezőgazdaság, maga a klímaváltozás, ami megváltoztatja a flóra és fauna életkörülményeit és lassan fás szavannává redukálja az esőerdőket, mind-mind hozzájárulnak a problémához.

És ott van a hamburger is

Már 1997-ben felfigyeltek az észak-amerikai hamburger-mánia, különösen a gyorséttermek által kínált olcsó változatok és a dél-amerikai erdők kiirtásának kapcsolatára, Glenn Fox publikációjában például felidézi azt az esetet, mikor egy kanadai diák, hazaérve az iskolából, megfogadja, hogy soha többé nem eszik hamburgert. A szüleinek kérdésére, hogy mégis miért, megmutatja a földrajz könyvben olvasott leckét, mely szerint : […]Hatalmas területeket megtisztítottak a szarvasmarha legeltetés miatt. Ennek az új ágazatnak megvannak a maga előnyei: a gazdák bevételhez jutnak, a fogyasztók olcsóbban tudnak húst venni, és sok-sok észak-amerikai jut munkához a gyorséttermi szektorban. De az ár, amit megkövetelnek ezek az előnyök, a trópusi erdők kiirtása. Mennyit ér valójában egy hamburger?”

De az invenciózus elmék nem csak az egyszerű húspogácsát látják a tehénben, annál sokkal többet

Amíg régen, hagyományosan (persze sok más megoldás mellett) embereket használtak fel szállítóként, akik gyakran, a filmekből ismert módon a gyomrukban csempészték át a csomagokat, mostanában megnőtt a kereslet a szarvasmarhák reproduktív szerveibe rejtett szállítás iránt. A szarvasmarha farmok pedig remek lehetőséget nyújtanak a pénzmosásra is. Jennifer Devine, a Texas Egyetem kutatója, a tavaly rendezett COP25, az ENSZ Klímaváltozási Konferenciája előtt publikálta azt a sok éven át, több egyetem és szervezet bevonásával készült tényfeltáró disszertációt,

mely a guatemalai Laguna Del Tigre Nemzeti Park esetéből kiindulva rámutatott, hogy a narco-deforestation problémája még mindig jelen van, sőt, eszkalálódik.

Helyben végzett etnográfiai és távoli, műholdas és repülőgépes megfigyelésekkel felmérték az erdőirtás mértékét és arra jutottak, a más okokból is pusztuló erdők maradékának egyre növekvő részét a kartellek narco-ganadería, „narkó-szarvasmarha tenyésztés” céljából létrehozott telepei váltják fel. A különbség szembeszökő a park nyugati és keleti szektorát összehasonlítva, a nyugati részen az elmúlt tizenöt évben harminc százalékos volt az erdőpusztulás mértéke, míg a keleti terület érintetlen maradt.

Mi az oka az eltérésnek?

A Maja Bioszféra és TDL Park területére az 1950-es évek Jacobo Arbenz elnöksége alatti rövid „demokratikus tavasz” időszakában kezdtek nagyobb számban betelepülni a lakosok, miután az oligarchák földjeit szétosztották közöttük. De Arbenz hatalma nem tartott sokáig, a CIA által támogatott katonai vezetők átvették az irányítást, így legközelebb a nyolcvanas években jött a fellendülés, a területen talált olajnak köszönhetően. Ekkor kezdték kiépíteni az utakat, addig lábon, vagy szamárháton (vagy repülővel) közlekedtek az emberek. És ezzel elindult az erdőirtás. A növekvő aggodalmaknak köszönhetően 1990-ben alapították meg a Maja Bioszféra Rezervátumot, amely a maga kétmillió hektárjával az ország területének húsz százalékát tette ki. A keleti részek nagyrészt helyi kommunák birtokában vannak, akik próbálják megőrizni az erdőket, míg nyugaton megjelentek a drogkereskedők, hogy pénzmosásra alkalmas üzletet keressenek maguknak.

A szarvasmarha tenyésztés nem csak jövedelmező üzlet, hanem a sajátos közép-amerikai szabályozásnak köszönhetően rendkívül könnyű is erre a célra használni: „Ez egyike annak a kevés mezőgazdasági-iparnak, mely nem igényel kiállított tételes számlát a marhák vételéről és eladásáról. Viszont, amint exportálják az árut, a külföldi cégek már biztosítják a számlát törvényesen. […]Így a DTO-k (kartellek) többszázezer dollár készpénzért megveszik az állatokat a hízlalási időszak elején, majd eladják őket egy hivatalos mexikói húsipari vállalatnak, aki átutalja a frissen mosott pénzt a számlájukra.[…] A mexikói termelőktől pedig az Egyesült Államok óriáscégeihez, a Walmarthoz és McDonald’shoz kerül az áru.” – írja Devine a tanulmányban.

A tehénfarmok rengeteg legelőterületet, ivóvízellátást, a telepekhez szükséges helyet, a szállítást biztosító infrastruktúrát igényelnek, tehát olyan dolgokat, melyeket a dzsungeltől vesznek el. Csak a Mendoza kartell 30 000 hektáron huszonnyolc ilyen illegális ranchot üzemeltet. De szóba jöhetnek még ugyanebből a célból az olajpálma ültetvények, vagy teakfa termelés is. A konkrét alapanyag, a kokainhoz szükséges kokacserje ültetvények pedig egy másfajta problémát prezentálnak, melyhez hozzájárulnak a kábítószer ellenes szervek módszerei is. A légifelderítéssel felfedezett ültetvényeket szisztematikusan, repülőkről szétpermetezett vegyi anyagokkal pusztítják el, ami gyakran más növényekben, állatokban, sőt emberekben is kárt tesz. Ez a módszer „környezeti ártalmak sorát hagyja maga után” – mondják a brit drogellenes tanácsadói csoport, a Count the Costs projekt megalapítói. A célját pedig nem éri el, mivel a termelők egyszerűen odébb költöznek, és újabb területeket dózerolnak le.

A szakemberek a megoldást két dologban látják

Egyrészt: a helyiekre kell bízni a terület irányítását. „A kommunális forrás-kezelés, úgymint a kollektív erdészet, sikeres konzervációs technika, amely egyszerre erősíti a helyi kormányzást és földbirtoklási rendszert, ami indirekt módon segít aláásni a szervezett bűnözést.[…] Végeredményben az Egyesült Államoknak fel kell hagynia a Drog Háborúval (War on Drugs) és úgy kell tekintenie a függőségre, mint népegészségügyi krízisre, nem mint büntetőjogi kérdésre, hogy életeket mentsen és megóvja a Maja Bioszféra Rezervátum ökoszisztémáját.” – vonja le a következtetést Jennifer Devine.

Másrészt, McSweeney szerint: „Fontolóra kell venni a korlátozott legalizálását a könnyebb drogoknak, például a marihuánának, ami a mindennapi betevő falatot adja a csempész-szervezeteknek. Ez a legérzékenyebb pontjukon találná el őket, csökkentve a lehetőségüket, hogy megvesztegessék a hivatalos szerveket vagy tisztára mossák a pénzüket az erdők kiirtásának árán.”

(Forrás: The Verge, Fotó: Flickr/bitcoin-crypto, Flickr/Agustín Ruiz, Flickr/eneas, Flickr/perspective, Wikimedia Commons, Piqsels)