Tudás

Nyolc turista lábát csócsálták meg a piranhák egy brazil üdülőben

Ömlő vér és lerágott lábak zárták rövidre a nyaralást. A szakértők szerint azonban az állatok tévedésből támadtak.
Techno

Az amazonasi esőerdő részeit árulták a Facebook piacterén

A vállalat megpróbál ennek véget vetni, mostantól tilos természetmegőrzési területeket adni-venni náluk.
Bolygó

Műholdas technológia segítheti az amazonasi erdőirtások megfékezését

Természetvédő csoportok okostelefonokat és műholdas adatokat adtak át az Amazonas őserdő perui őslakosainak, egy új tanulmány szerint pedig a projekt sikeresnek bizonyult: egy év alatt felére csökkent a kiirtott fák mennyisége.
Bolygó

Élelmiszeripari multik az Amazóniai erdőirtás haszonélvezői között

A világ három legnagyobb élelmiszeripari vállalkozását az a vád érte, hogy olyan termelőtől vásároltak szóját, aki illegális erdőirtást végzett a Brazíliában található Amazónia területén.
Bolygó

Egy kutató évre pontosan kiszámolta, hogy mikor pusztul el végleg az Amazonas esőerdeje

Az esőerdőt az erdőirtás, a klímaváltozás következményei – végső soron az ember fogja végleg elpusztítani, és ha nem múltunk el több mint 60 évesek, még akár meg is érhetjük az erdő halálát.
Bolygó

A Golf áramlat évezredek óta ma a leggyengébb. Ha leáll, Európa hirtelen befagyhat

Közép-Európa szívében nehéz elképzelni, de Észak-Európában a Golf-áramlat tartja fenn a megszokott hőmérsékleti és időjárási viszonyokat, és ha leáll, akkor a soha nem látott keménységű északi-sarki tél nem közeledni fog, hanem kitörni Európában.
Techno

Illegálisan birtokolt amazóniai esőerdődarabok lepték el a Facebook Marketplace-t

A BBC információi szerint az értékesítésre kínált földek jelentős része nemzeti parkok, illetve őslakosok számára fenntartott rezervátumok részét képezi, ráadásul egyre nagyobb arányban megtalálhatók a világ legnagyobb közösségi oldalának piacterén.
Bolygó

A Földön található növények negyven százaléka hamarosan kihalhat

A londoni Kew Királyi Botanikus Kertek kutatói szerint a Földön öt növényből és gombából kettőt a kihalás veszélye fenyeget. A veszélyeztetett fajok jelentős sajnos előre sejthető módon miattunk, az emberi tevékenysége miatt került a kihalás szélére.
Bolygó

Egyes esőerdők meglepően ellenállnak a klímaváltozásnak

A globális felmelegedés nem feltétlenül jelenti az erdők halálát, kutatók szerint ugyanis a trópusi erdők bizonyos százaléka túlélheti a jelenséget. Már amennyiben nem vágják ki őket.
Bolygó

A szárazságtűrő fák megmenthetik az esőerdőket, de a dolog nem ilyen egyszerű

Egy tizenöt évet felölelő brazíliai kísérlet eredményein alapuló friss tanulmányban a kutatók a szárazság hatásait elemezték. Az adatok alapján a kisebb fák pozitívan reagálnak az extra fényre, amikor a közelükben található nagyobb fák elpusztulnak.
Bolygó

2035-re megszűnhet az amazonasi esőerdők levegőtisztító képessége

Harminchat ország száznyolcvanegy kutatója éveket töltött a mintegy háromszázezer fa tanulmányozásával, eredményeik azonban nem sok jóval kecsegtetnek.
Bolygó

Klímaváltozás és kokain: a közép-amerikai drogbárók is hozzájárulnak a globális felmelegedéshez

Szakértők szerint az Amazonas-medence esőerdőinek eltűnését még inkább felgyorsítja az illegális csempészet. Még egy dolog, amit Pablo Escobar utódainak számlájára lehet írni.
Bolygó

A legújabb adatok szerint rég nem látott mértékben pusztítják Brazíliában az amazóniai esőerdőt

A brazil űrkutatási ügynökség az eddiginél is lehangolóbb adatokat közölt az erdőirtás mértékéről.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.