A kóma egyike a legrejtélyesebb jelenségeknek, melyek az emberi testtel történhetnek. Magyarázat ugyan mindig van az esetekre: baleset/ vérrög okozta agysérülésektől kezdve tumoron vagy alkoholmérgezésen át a kezeletlen diabéteszig sok minden okozhatja az eszmélet tartós elvesztését, azonban annak az előrejelzése, hogy egy beteg vajon fel tud e épülni a kómás állapotból vagy tartós álomba merül, gyakran meghaladja az orvosok képességeit.

Mi zajlik le pontosan az agyban, hogy fenn tudja tartani a test funkcióit, de az öntudatra ébredésre már nem képes?

Mi különbözteti meg azokat, akik idővel vegetatív állapotba süllyednek, azoktól, akiknek sikerül felébredni? A kóma által felvetett problémák igen súlyos terhet rónak nem csak az orvosokra, hanem a családtagokra is, akiknek el kell dönteniük, meddig van értelme mesterségesen életben tartani a szeretteiket.

Hosszú álom

Egyike az extrém eseteknek Edwarda O’Bara története, aki 1969-ben, tizenhat évesen esett kómába, egy tüdőgyulladás következményeként, mely, a cukorbetegségével együtt már túl soknak bizonyult a szervezete számára. Családja úgy döntött, hogy mindent megtesznek az életben tartásáért, annak ellenére, hogy az orvosok egy év után már nem szoktak sok esélyt adni a visszatérésre. Szülei halála után nővére gondoskodott Edwardáról, aki végül ötvennyolc éves korában hunyt el.

Ő hivatalosan a leghosszabb ideig kómában lévő személy a világon, ami kétes dicsőség, tekintve, hogy sosem sikerült magához térnie eszméletlen állapotából.

Még figyelemreméltóbbak azonban azok az esetek, amikor, jóformán csodával határos módon, egyszercsak visszatér az életbe a páciens. Egyikük, Munira Abdulla, még az előző évszázadban, 1991-ben, harminckét évesen szenvedett olyan súlyos agysérülést egy baleset során, mely megfosztotta az öntudata jelentős részétől. A kómás állapotok “legenyhebbikébe” esett, azaz, ellentétben a mély kómában vagy a vegetatív állapotban lévőktől, minimális (önkéntelen) mozdulatok kivitelezésére, szemmozgatásra képes volt. Fia, aki négy éves volt a baleset idején, egész életében várt a felépülésére, és nem hiába. Munira huszonhét év után visszatért az élők közé.

“ Nem akartuk elhinni elsőre” - mondta Dr. Friedemann Müller, a kezelőorvosa - “De aztán nyilvánvalóvá vált, hogy a fia nevét (Omar) mondogatja.”

Abdulla ugyan továbbra is kórházi ellátásra szorul, folyamatos megfigyelés és gyógyszerezés alatt áll, de mégis kivételes és megmagyarázhatatlan, ami vele történt.

A jövőben azonban a hasonló esetek válhatnak irányadóvá.

Hol rejtőzik az öntudat?

A Wisconsin-Madison Egyetem kutatói múlt héten publikálták az eredményeit annak a kutatásnak, mely a kómás betegek kezelésében hamarosan áttörést hozhat. Identifikálták a talamusznak azt a néhány milliméteres régióját, melyet stimulálva képesek voltak a tesztalanyként használt, altatásban lévő majmokat felébreszteni és mozgásra késztetni, miközben az altatás nem szakadt félbe, a stimuláció megszüntetése után azonnal visszasüllyedtek öntudatlan állapotukba. A kísérlet előkészítő szakaszában a beültetett elektródákon keresztül monitorozták az állatok szokásos napi rutinjait, ébrenlét és alvás közben, valamint altatás alatt. A megfigyelések során begyűjtött adatok analizálásával megpróbáltak a nyomára akadni annak az agyi területnek, mely az öntudatért felelős, és sikerült leszűkíteni a keresést arra a mindössze egy-másfél milliméter hosszú és három-négy milliméter mély régióra a thalamuszon belül, melyet központi laterális talamusznak hívnak.

Miután azonosították a területet, a majmokat altatásba helyezték és megkezdték a mély agyi stimulációt. Ez az eljárás elfogadott procedúra bizonyos emberi betegségek gyógyítása során, használják többek között a Parkinsonos páciensek terápiájában is. Az agyi implantátumokba elektromos impulzust vezetnek, mely segít aktivizálni az érintett területeket. A mostani kísérletben a szokásosnál sokkal kisebb, mikroszkopikus méretű régióra kellett koncentrálni az elektromos jeleket, így speciálisan csak erre a célra megalkotott, a központi laterális talamusz formáját utánzó elektródákat építettek. Miután a tesztalanyokat rákapcsolták az áramra, furcsa dolog történt.

“Nagyjából két másodperccel azután, hogy elkezdtük a stimulációt, az állatok kinyitották a szemüket, és különféle, célzott mozdulatokat tettek.“

mondta Yuri Saalmann, a kutatás vezetője - “A majom úgy nézett körbe a teremben, mintha rendesen az altatásból ébredne, annak ellenére, hogy folyamatosan monitorozott leszedált állapotban tartottuk.” Mikor a stimulációt kikapcsolták, az állat pillanatok alatt visszasüllyedt az öntudatlanságba. “Lényegében van egy visszakapcsolási folyamat a kéreg mélyebb rétegei és a központi laterális talamusz között, ami úgy működik, akár egy motor. Most már rá tudunk mutatni azokra a lényegi részeire az agynak, amelyek ezt a motort hajtják és változásokat idéznek elő a kéregben, mely befolyásolja a tudatosságunkat és a tapasztalataink gazdaságát.“ Régebbi kutatások során már próbálkoztak a talamusz ehhez hasonló aktiválásával a tudósok és átmeneti eredményeket sikerült is elérniük a minimális öntudattal rendelkező betegek felébresztésében, azonban közel sem voltak kielégítőek az eredmények a kómás páciensek állapotának javítása során.

Most azonban, úgy tűnik végre megvan a pontos terület, mely az öntudatért felelős, csakhogy ez még önmagában nem elég a terápia eredményességéhez.

A központi laterális talamusz ugyanis, nagyon kis mérete miatt, “nehezen becélozható régió” - mondja Saalmann. Még egy eltérés volt a mostani és a korábbi próbálkozások között, méghozzá az áramerősségben. Míg az eddigi tesztek során száz hertzes elektromosságot alkalmaztak (ami száz elektromos pulzust jelent egy másodperc alatt), Saalmann és csapata csak ötven hertzzel dolgozott. “Lényegében megpróbáltuk utánozni a neuronok aktivitását ébrenléti állapotban.”

Azonban a sikeres tesztek nem jelentik azt, hogy egyhamar eljut a módszer a humán páciensekhez is.

Mielőtt embereken is kipróbálhatnák a módszert, még további ellenőrzésekre van szükség, többek között azt is szeretnék elérni, hogy az állatok bonyolultabb feladatok elvégzésére is képesek legyenek ebben a köztes éber állapotban, játszanak például videójátékokat. Arról nem is szólva, hogy a kómába esett emberek általában valamilyen sérülés folytán jutnak erre a sorsra, tehát szimplán az öntudatuk újbóli életre keltése nem biztos, hogy teljes sikerrel kecsegtet. Azt pedig, hogy vajon milyen érzés egy harminc évvel későbbi világban ébredni, mint amiben lehunytuk a szemünket, egyelőre csak Munira Abdulla tudná elmesélni.

(Fotó: Getty)