Koronavírus: hírek és álhírek
2020 / 03 / 04 / Felkai Ádám
Koronavírus: hírek és álhírek
A COVID-19 nevű koronavírus áll épp a diskurzus középpontjában, nem csoda, hogy rengeteg hír (és ezzel együtt álhír) lát napvilágot a fertőzéssel kapcsolatban. Összeszedtünk egy csokorra valót, és ahol lehet, szétválogatjuk a hamisat az igaztól.

El lehet-e kapni a fertőzést többször is?

A japán hatóságok beszámolói szerint Oszakában egy nő hetekkel azután ismét elkapta a COVID-19-et, hogy felépült az előző, koronavírus okozta fertőzéséből, és elhagyhatta a kórházat. Mindez egybevág a kínai hatóságok februári beszámolójával, amiben azt jelentették be, hogy egy korábbi COVID-19 fertőzés nem feltétlen nyújt védettséget.

Az embereknek eszerint tehát akár felépülésük után is meg kell tenniük a szükséges óvintézkedéseket.

A JAMA-ban közzétett tanulmány szerint négy vuhani egészségügyi dolgozó esetén sikerült újra kimutatni a koronavírust, miután egyszer már átestek a fertőzésen. Arra nincs bizonyíték, hogy ezek az emberek fertőzőek-e, a jelentésből mindössze annyi derül ki, hogy feltételezett gyógyulásuk után is jelen van a szervezetükben a koronavírus.

A New York Timesnak nyilatkozó szakértő szerint ugyanakkor ebből a jelentésből még korai következtetéseket levonni, hiszen ilyen kevés esetszám tanulmányozásakor a különböző vizsgálati hibákat sem lehet kizárni. Elképzelhető, hogy a teszt csak a vírus immár inaktív darabkáit mutatta ki, amint az is, hogy a fertőzés nem is múlt el, egyszerűen csak a korábbi minták nem megfelelő tárolása miatt nem találták a vírust előzőleg. Ahogy a szakértő fogalmaz:

Az ilyen egyszeri, anekdotikus esetek értelmezése elég nehéz feladat.

Na és mi a helyzet a Corona sörrel?

Mindenki nagyon szeret örülni annak, hogy mennyire hülyék a többiek. Ennek megfelelően kapott szárnyra a kínaiak/amerikaiak/emberek nem isznak Corona sört, mert amilyen ostobák szegények, azt hiszik, hogy valami köze van a koronavírushoz.

Az egész dolog februárban indult, olyan cikkekkel, mint ez, amely a következő, félrevezető címmel érkezett: Makers of Corona report £132,000,000 loss as a result of coronavirus.

Ez nagyjából úgy fordítható, hogy a Corona sör gyártói 132,000,000 angol font veszteségről számolnak be a koronavírus miatt. Ez persze arra utal, hogy a sört a vírushoz hasonló neve miatt kezdték a vásárlók hanyagolni. A cikkből viszont kiderül, hogy nem csak a Corona, hanem sok más egyéb márka is veszteséget könyvelhetett el, mert például a kínai Holdünnep alatt most kevesebb sör fogyott, mivel érthető mód megcsappantak Kínában a társasági összejövetelek. Pedig ez az időszak amúgy söreladás szempontjából fontos.

Ezt követte egy, az USA-ban végzett telefonos felmérés, amely azt az eredményt hozta, hogy a sört fogyasztó amerikaiak 38 százaléka most semmilyen körülmények között nem venne Coronát. Ebből a kérdésből viszont nem derül ki, hogy azért kerülik a márkát, mert félnek a vírustól, vagy mert amúgy sem lelkesednek iránta. (Én ugyan egy ideje nem fogyasztok alkoholt, de amíg tettem, a Corona addig sem tartozott a kedvenceim közé, tehát jó eséllyel én is ezt a választ adtam volna.)

Árnyaltabb képet kapunk, ha egy másik választ vizsgálunk, amit kifejezetten azoknak tettek fel, akik rendszeresen fogyasztanak Corona sört: a mostani (járvánnyal kapcsolatos) fejleményeket figyelembe véve, tervezi-e, hogy felhagy a Corona vásárlásával? Erre a válaszadók mindössze 4 százaléka felelte azt, hogy valószínűleg nem vásárol a vírus miatt többé ilyen sört.

Magyarán az újságok által idézett felmérés esetén nem egyértelmű az összefüggés a márka kerülése, és annak a vírushoz hasonló neve között. Ahol viszont kifejezetten erre kérdeztek rá, ott csak nagyon kevesen (az említett 4 százalék) válaszolta azt, hogy a vírus miatt nem vásárol többé Corona sört.

Ráadásul az Egyesült Államokban a releváns időszakban még nőttek is a Corona Extra eladásai.

Terjedhet-e a vírus észrevétlenül?

Sokan leírták már, hogy a koronavírus adott esetben nem jár tünettel, illetve csak enyhe szimptómákat produkál, ezért akár a hatóságok vigyázó tekintetét elkerülve is terjedhet. Egy, a New York Times által ismertett tanulmány ezt a feltételezést erősíti tovább. A vizsgálatot Washington államban végezték, és arra jutottak, hogy ott a fertőzöttek száma 150-1500 között lehet. (A legfrissebb adatok szerint az egész Egyesült Államokban 127 fertőzöttet regisztráltak a cikk írásának a pillanatában.)

A kutatók úgy jutottak erre következtetésre, hogy összevetették két páciensben talált vírusminták genomjait. Az egyik páciens az USA első ismert fertőzöttjéből származott, a másik pedig egy később talált betegből.

Az első beteg vírusában felfedeztek egy ritka genetikai eltérést, amelyet kimutattak a második betegnél talált mintában, vagyis ugyanarról a vírusról volt szó.

A két beteg azonban sosem találkozott (bár egy államban éltek), illetve a második beteg akkor kapta el a COVID-19-et, mikor az első páciens a hatóságok szerint már nem fertőzött tovább.

Ez azt jelenti, hogy az első beteg vírusa nem közvetlenül, hanem egyéb – egyelőre nem regisztrált – pácienseken keresztül juthatott el a második beteghez, vagyis a vírus január közepe óta észrevétlenül terjedhet Washington területén. A számítások szerint 150-1500 fertőzéses eset nem jutott a hatóságok tudomására, de a kutatók szerint ez a szám a valóságban olyan 300-500 körül lehet.

(Kép: Flickr/Hrag Vartanian, Pixabay)


Fordítsd a fejére a világot! Fejlessz!
A memoQ, a világ egyik vezető fordítástámogató szoftverének készítője, csapatunk közel 100 nemzetközi szakemberből áll, és folyamatosan keressük az új tehetségeket. Nézz körül az aktuális álláslehetőségek között!
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.