Justin Viktor

Manapság a világ az újra felhasználható űrhajók bűvöletében él, szájtátva nézzük ahogy a SpaceX vagy a Blue Origin rakétái a kilövések után visszatérnek, és egyben leszállnak (még egyik másik fel is robban néha, tudjuk, hogy ezt előbb utóbb kiküszöbölik). A visszatérő űrrakéták koncepciója azonban korántsem számít újnak, már hatvan éve is létezett, ez volt az USA ROMBUS terve. A Rombus újrafelhasználható rakétarendszert Phil Bono, a Douglas Aircraft Co. mérnöke fejlesztette ki 1964-ben. A kis költséggel üzemeltethető, helyből fel és leszálló (VTVL) egyetlen fokozattal pályára álló (SSTO) újrafelhasználható (RLV) rakétát, mint az Apolló program folytatásához felépítendő holdbázis szükséges eszközét tervezték meg. A ROMBUS (Reusable Orbital Module-Booster & Utility Shuttle) orbitális pályára álláshoz 36 motorja közül 16 működött volna összesen 3 másodpercig, így érhette volna el a kívánt sebességet. Az űrhajó a tervek szerint 24 órát tölthetett volna odafent, mielőtt földi leszállóhelye elérhető közelségbe nem forog alatta, hogy visszatérhessen. A biztonságos leszálláshoz ejtőernyőket használtak volna és a végső megközelítési szakaszban négy motorjának 12 másodpercig tartó 25 százalékos teljesítményű munkája biztosíthatta volna a leszállást. A jármű fejlesztését kicsivel több, mint 4 milliárd akkori dollárra becsülték, és végül nem épült meg. (Kép: Youtube)