A történelem leghosszabb kukássztrájkja tragédiával kezdődött és Martin Luther King halálával végződött

2022 / 10 / 08 / Bobák Zsófia
A történelem leghosszabb kukássztrájkja tragédiával kezdődött és Martin Luther King halálával végződött
Miután 1968 februárjában Echol Cole és Robert Walker hulladékrakodó munkások életüket vesztették egy kukásautó szeméttömörítőjében, Memphisben hónapokon át minden nap az utcára vonultak a köztisztasági alkalmazottak, hogy emberhez méltóbb bánásmódot, valamint magasabb béreket és a szakszervezetük elismerését követeljék a kormányzattól. Az események azonban nem várt fordulatot vettek, mikor Martin Luther King az oldalukra állt.

Echol Cole és Robert Walker memphis-i hulladékrakodó munkások 1968. február 1-jén a hideg téli eső elől menedéket keresve behúzódtak a legkézenfekvőbbnek tűnő és legközelebbi helyre, amit találtak: a kukásautó hátsó részébe, oda, ahol munka közben, a szemét beöntése után a tömörítést végezte a gép. A munkaidő lejárta után a férfiak már hazafelé tartottak, mikor a tragédia bekövetkezett: Robert Walker lányának visszaemlékezése szerint Walker éppen állt a kocsiban, mikor észrevette, hogy Cole, aki addig mellette ült, nem tud kijutni, a berendezés ugyanis működésbe lépett és elkapta a ruháját. Walker megpróbált segítséget nyújtani, de nem járt sikerrel: a tömörítő mindkettejükkel végzett.

Az eset mély nyomot hagyott a memphis-i lakosok egy csoportjában, az afroamerikai közösség tagjaiban és egészen messzire ható következményekkel járt, sőt, nem várt módon annak az embernek a halálával végződött, aki az afroamerikaiak jogaiért vívott harcban az egyik legnagyobb hatású szerepet játszotta az Egyesült Államokban. Annak ellenére, hogy a köztisztasági dolgozók helyzete régóta rosszul alakult Amerikában és számos alkalommal torkollott hosszabb-rövidebb sztrájkokba a munkások között egyre növekvő elégedetlenség, a Cole-lal és Walkerrel történtek különösen intenzív érzelmeket ébresztettek, mivel nem csak a munkások nehéz sorsára, hanem a kisebbséggel szemben tanúsított, mindent átható rasszizmusra is újabb példát szolgáltatott.

"Bementünk az emberek hátsó kertjébe és kihoztuk a kukát[...] Legtöbbször olyan nehéz volt, hogy a fejükön kellett cipelni. Néha lyukak voltak rajta és a szemét végigfolyt az arcomon, kukacok és minden más is.

Hazafelé busszal kellett mennem, de nem tudtam felszállni, mert túlságosan bűzlöttem." - emlékezett vissza az akkori körülményekre Elmore Nickelberry, egyike az 1968 februárjában kipattant sztrájk résztvevőinek és hasonló tapasztalatokról számolt be J.L.McClain és Russell Walton is, akik a The Rootnak adott interjújukban idézték fel a régmúlt eseményeket.

"Akkoriban nem volt hangunk. Azt kellett tenni, amit a felügyelő mondott és nem volt lehetőség kifejezni magunkat.

Tudtuk, hogy valószínűleg kirúgnak vagy elküldenek a munkából." - mesélte McClain.

A köztisztasági dolgozók javarésze a városban az afroamerikaiak közül került ki, és a dolgukat még inkább nehezítette, hogy a fehér munkatársaiknál is kevesebb fizetésért és még méltatlanabb körülmények között kellett végezni a munkájukat nap mint nap, a jogaik elismeréséért pedig nehezen tudtak hatásosan kiállni szakszervezetek és támogatók hiányában. A hátrányos megkülönböztetés olyan hétköznapi dolgokban is éreztette hatását, mint például az a szabály, ami szerint rossz időben nem várhatták ki az eső végét egy-egy tornácon, amennyiben az fehér lakosok otthona volt, hanem vissza kellett menniük a fedetlen kukásautóhoz dolgozni.

Az 1968. február 12-én kezdődő, később legendássá váló sztrájk emiatt tulajdonképpen nem annyira a munkakörülmények javításáról, hanem annál sokkal többről, a feketék jogaiért akkor már régóta vívott harcról és a gyarmati időkből megmaradt vezetői hozzáállás megváltoztatásáról szólt. Az eseményeknek pedig még sokkal nagyobb hangsúlyt adott, mikor márciusban korának legismertebb polgárjogi aktivistája, Martin Luther King Jr. is a városba érkezett, hogy vezesse az utcára vonuló embereket és felszólaljon a nevükben.

A sztrájk kezdetén a munkásoknak nagy kockázatot jelentett a munkabeszüntetést választókhoz való csatlakozás, mivel könnyen azonnali elbocsátással néztek szembe, valamint fizetést sem kaptak a végül 65 napig tartó tüntetéssorozat alatt, mégis összesen 1300-an döntöttek úgy, hogy részt vesznek a tiltakozásban. A cél a szakszervezetüknek (név szerint a local 1733 of the American Federation of State, County, and Municipal Employees szervezetnek) az önkormányzattal való elismertetése, a fejenként évi körülbelül 3000 dolláros fizetés megemelése és a jobb körülményekhez való joguk kivívása volt. A tüntetésnek már az első napon is látványos hatása volt, mivel az 1300 munkás közül kevesebb, mint 200-an jelentek meg reggel a munkahelyükön és a 180 kukásautó közül mindössze 38 végezte tovább a hulladék szállításának feladatát.

A város utcáin hamarosan látványosan gyűlni kezdett a szemét

és alig két nap leforgása alatt 10 000 tonna hulladék állt halmokban Memphis minden szegletében.

A város akkori polgármestere, Henry Loeb eleinte keményen lépett fel a tüntetőkkel szemben és azt ígérte, a munkát szüneteltetők helyére egyszerűen másokat vesz fel dolgozni.

"Az illegális sztrájk és a munkabeszüntetés nem a módja, ahogyan ezt a problémát kezelni kellene."

- mondta Loeb a történtekre reagálva.

Frank Gianotti, memphisi ügyvéd az üggyel kapcsolatban szintén nem képviselt engedékeny nézeteket.
"Meg fogjuk beszélni a köztisztasági részleg embereinek problémáit, ha most azonnal visszamennek dolgozni." - nyilatkozta a tárgyalások során.

A Lee Saunders által 1932-ben alapított AFSCME (American Federation of State, County and Municipal Employees), ami az állam által foglalkoztatottak legnagyobb szakszervezete az Egyesült Államokban, a következőképpen sorolja fel az egyre erősödő ellenállás során történt eseményeket:

  • február 14-én Loeb ultimátumot adott a munkásoknak, ami szerint február 15-én reggel 7 óráig vissza kell térniük a munkába. Ezután a tárgyalások megszakadtak, sok tonnányi szemét halmozódott az utcákon
  • február 23-án a városi tanács elzárkózott attól, hogy elismerje a szakszervezetet, a tüntetőket a rendőrök könnygázzal támadták
  • február 26-án mindennapos tüntetések indultak szerte a városban
  • március 8-án hulladékhalmok lángoltak az utcákon
  • március 18-án James Lawson tiszteletes meghívására megérkezett Martin Luther King és beszéd mondott 15 000 ember előtt
  • március 28-án King vezetésével békés felvonulást tartottak a sztrájkolók és támogatóik, de hirtelen kitört a káosz, erőszakba fordultak az események, a tüntetők egy csoportja fosztogatni kezdett és ablakokat tört be, a rendőrségi közbeavatkozás során pedig meghalt a tizenhat éves Larry Payne.

A tinédzsert Leslie Dean Jones rendőr lőtte hasba, miután arról kapott bejelentést, hogy a fiú árut lopott a közeli Sears áruházból, és az üldözés végén Payne egyik kezét a feje fölé tartva, másikban viszont kést fogva bukkant elő a felszólításra. Egyes szemtanúk szerint azonban a fiú mindkét keze a feje fölött volt. Akárhogy is történt, az aznapi katasztrofális tüntetés súlyos következményekkel járt, háborús állapotokhoz hasonló körülmények alakultak ki, este 7 órától kijárási tilalmat rendeltek el és napokon át 4000 nemzeti gárda tag őrizte az utcákat katonai járművekkel. A tragédia nagy megrázkódtatást okozott Martin Luther Kingnek is, aki a békés megoldások híveként nem adta fel az elképzelését, hogy nyugodtabb módszerekkel próbálják kiharcolni az elérendő célokat. Ezért, miután kis időre távozott Memphisből, az afrikai útját lemondva máris a visszatérését tervezte. A sorsfordító eseményre április 3-án került sor.

King április 3-án a világ legnagyobb afroamerikai pünkösdi csoportjának, a Krisztus Isten Egyházának templomában, a Mason Temple-ben sokezres tömeg előtt elmondta azóta legendássá vált, Jártam a hegytetőn című beszédét, ami különös próféciának bizonyult a másnapi történések fényében.

"Nem kezdünk bele semmilyen negatív ellenállásba és negatív vitába senkivel.

Kijelentjük, hogy elszántuk magunkat, hogy férfiak legyünk. El vagyunk rá szánva, hogy emberek legyünk. Azt mondjuk, hogy Isten gyermekei vagyunk. És nem kell úgy élnünk, amilyen életre kényszerítve vagyunk." - mondta a lelkész beszédében. A hosszú szónoklat végén hangzott el a híressé vált "jártam a hegytetőn" kijelentés, ami után King azt vizionálta, hogy az ígéret földjére már lehetséges, hogy nélküle jutnak el az őt hallgatók, de biztos benne, hogy az emberiség végül el fogja érni ezt a célt is. "Boldog vagyok ma este. Nem aggódom semmi miatt. Nem félek egy embertől sem." - jelentette ki a beszéd végén.

Másnap a memphisi Lorraine Motel második elméletének balkonján délután 6 óra öt perckor Martin Luther Kinget lövés érte, a golyó az arcának jobb oldalán csapódott be. A mentők a St. Joseph Kórházba szállították, de segíteni már nem tudtak rajta, egy órával később halottá nyilvánították az orvosok. Az elkövető utáni nyomozást az FBI vezette, ez volt az ügynökség történetének legnagyobb hajtóvadászata a Martin Luther King, Jr. Kutatási és Oktatási Intézet leírása szerint. A tettesként azonosított James Earl Rayt végül július 19-én adták ki Nagy-Britanniából az Egyesült Államoknak, akit 99 év börtönbüntetésre ítéltek és 1998-ban halt meg a fogházban.

Martin Luther King halála után a köztisztasági alkalmazottak sztrájkja folytatódott, de teljesen más hangulatban: a tüntetőket és a megemlékezésre érkező tömeget immár King özvegye, Coretta Scott King vezette néma menetben április 8-án. A tárgyalások felgyorsultak miután az Egyesült Államok elnöke, Lyndon B. Johnson a helyszínre küldte James Reynoldsot, a munkaügyi minisztérium miniszterhelyettesét, akinek közreműködésével sikerült közös nevezőre hozni a városi vezetőket és a szakszervezet képviselőit, az események lezárásaként pedig április 16-án az AFSCME bejelentette, hogy a két fél egyezséget kötött, a munkások pedig elfogadták a feltételeket. A szakszervezetet elismerték és fizetésemelésre is ígéretet kaptak, bár néhány hónappal később újabb sztrájkkal fenyegették meg a hatóságokat, hogy nyomást gyakoroljanak az ígéretek betartására.

A memphisi események alatt, amelyek, ha a hulladékrakodó munkások életkörülményeire nem is, de az Egyesült Államok civiljogi történetére mindenképpen nagy hatású következményekkel bírtak, eltörpült magának a hulladéknak a kérdése, többek között azért is, mert egyes sztrájktörő dolgozók továbbra is elszállították a szemét egy részét. A Memphisben zajló tüntetés képei inkább az I Am a Man feliratú táblával a nyakukban menetelő afroamerikai munkásokról, mint az utcán halmozódó hulladékról szóltak, de Amerikában akkoriban nem ez volt az egyetlen köztisztasági alkalmazottakhoz köthető tiltakozás: New Yorkban, szintén 1968 februárjában mindent ellepett a szemét, mikor a város tízezer hulladékrakodó dolgozója heti 12 dolláros fizetésemelést követelve beszüntette a munkát kilenc napra, február 10-éig.

(Forrás: Civil Rights Digital Library, AFSCME, Stanford University/Kings Institute, Fotó: Getty Images/Bettman/Miami Herald)

455-ször jelentették a veszélyes tüntetést, a Facebook nem tett semmit. Ketten meghaltak Mark Zuckerberg videóban tisztázta az álláspontjukat.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.