Kulcsfontosságú faktoron (is) múlik, hogy hogyan ér véget az univerzum
Az univerzum, azaz az általunk ismert világmindenség az elméletek szerint a Nagy Bummal, vagyis az ősrobbanással kezdődött valamikor 13,8 milliárd évvel ezelőtt. Hogy mi volt előtte, azzal kapcsolatban keveset tudnak a kutatók, de majdnem ekkora rejtélyt jelent az is, hogy hogyan fog egyszer véget érni a kozmosz.
A huszadik században elterjedt Nagy Reccs teória szerint az univerzum egyre gyorsuló tágulása egyszer csak véget ér, ellenkezőjébe fordul, majd a sűrűsödő anyag egy szingularitássá húzódik össze.
Más elképzelések szerint az univerzum hőhalált hal: a tágulása soha nem áll le, a galaxisok egyre távolabb sodródnak egymástól, és beköszönt a sötét ‘öröklét’ ideje.
Megfigyelni persze nem tudjuk, hogy a legvégén melyik teória nyer, de a kutatók arra már régen rájöttek, hogy létezik egy faktor, ami meghatározó szerepet játszik a világmindenség végének formálásában: ez pedig az univerzum alakja. Bár vannak tisztázatlan részletek a kérdéssel kapcsolatban, de a NASA Wilkinson Microwave Anisotropy Probe (WMAP) és az Európai Űrügynökség Planck missziója során gyűjtött adatok is arra utalnak, hogy az univerzum geometriai szempontból lapos. A lapos univerzumban elméletileg valószínűbbnek tűnik, hogy a ‘végtelen’ tágulás és a hőhalál vár mindenre, de a sötét anyag és a sötét energia működése sem elhanyagolható tényezők - ezekről a rejtélyes jelenségekről pedig szintén kevés biztos tudás áll rendelkezésre.
A TED-Ed videójából az is kiderül, egy ilyen végzet hogyan köthető össze a kezdetekkel, azaz az ősrobbanással.
(Fotó: Bing/MAI-Image-1)
