Az emberiséget foglalkoztató legnagyobb kérdések között előkelő helyet foglal el két téma: hogyan keletkezett a világegyetem, és mi is a tudat? Míg ezeknek a témaköröknek a boncolgatása gyakran inkább a filozófiai és vallás hatáskörébe esik, a tudomány is próbál válaszokat találni, arról például, hogy hogyan alakult ki az ősrobbanás során az univerzum, egészen részletes teóriák állnak rendelkezésre, és a tudat kvantummechanikai magyarázatával is régóta foglalkoznak a kutatók, de természetesen sok még a megoldatlan rejtély és megfejtetlen titok a kérdésekkel kapcsolatban.
Egy norvég származású, Svédországban dolgozó fizikus, Maria Strømme most új elmélettel állt elő a tudat magyarázatáról, ami egyúttal segít megválaszolni azt is, hogy mi is történt - pontosabban mi is létezett - az ősrobbanás előtt, mindezt kvantummechanikai jelenségek felhasználásával. Az Uppsala Egyetem professzora főként nanotechnológiával foglalkozik, a tanulmányban azonban egy holisztikusabb megközelítést alkalmazott, és a kvantumfizikát a nem-duális filozófiai irányzattal hozta össze, hogy megmagyarázza a “valóság valódi természetét”. A filozófia beemelése miatt a tanulmány következtetései erősen korrelálnak a vallások által felvázolt forgatókönyvekkel a világ működéséről, de Strømme szerint a vizsgálatok során az Einstein, Schrödinger, Heisenberg és Planck, valamint sok más tudós által kitaposott úton haladt tovább.
Az elmélet lényege, hogy a tudatot nem az agyi aktivitás melléktermékének tekinti, hanem egy olyan létezőnek, ami minden általunk ismert dolognak - az anyag, az idő és tér - az alapját képezi.
“Mindenekelőtt ez egy olyan elmélet, amelyben a tudat az elsődleges, és az olyan struktúrák, mint az idő, a tér és az anyag, csak ezt követően jönnek létre. Ez egy nagyon ambíciózus kísérlet annak leírására, hogy hogyan is működik a valóság, amit magunk körül tapasztalunk.” - mondta el Strømme.
“Ezen a kereten belül a téridő és az egyéni tudatosság megjelenésének matematikai modellezése során az univerzális tudatot alapvető mezőként kezeljük. Az egyéni tapasztalattá való elkülönülés (differenciálódás) olyan mechanizmusokon keresztül megy végbe, mint a szimmetriasértés, a kvantum fluktuációk és a diszkrét állapotkiválasztás - párhuzamba állítva a fizika jól ismert fogalmaival, köztük Bohm implikált rendjével, Heisenberg ‘potentia’ elméletével és Wheeler participatív univerzumával.” - írja a professzor a tanulmányban - “A modell szerint az egyéni tudatosság látszólagos elkülönültsége illúzió, és minden tapasztalat végső soron egy egységes, formátlan szubsztrátumból ered.
A keretrendszer összhangban áll a kvantumgravitáció, az információelmélet és a kozmológia újonnan megjelenő elméleteivel, amelyek a klasszikus téridőt egy mélyebb, téridőn kívüli rendből eredeztetik.”
Strømme szerint egyéni szinten a gondolatok strukturálják a szubjektív élményeket, de ez az egyéni valóság csak azután alakul ki, hogy megtörtént az összeomlása az univerzális térnek (“tudatnak”), úgy, ahogyan a kvantumfizikában a hullámfüggvény összeomlása zajlik megfigyelés hatására - ilyenkor a szuperpozíció helyett valamilyen bázisállapotot és ahhoz tartozó értékeket vesz fel egy rendszer. “A gondolat a formátlan potenciált strukturált formákká omlasztja össze” - mondja a kutató.
A tudatosság kvantumfizikai magyarázata, vagy legalábbis a kvantumfizikai és matematikai jelenségekkel való kombinálása szokatlan eredményekre vezet, de a professzor elképzelése alapján egyúttal magyarázatot ad arra, hogy mi történt az ősrobbanás előtti univerzumban: eszerint
“ebben az állapotban a valóság időtlen és megkülönböztethetetlen potenciálként létezett, tér, idő és anyag nélkül[...] Ez a valóság minden lehetséges konfigurációjának szuperpozíciója, amely a tiszta potenciál állapotában létezik.”
Az eléggé spirituálisnak tűnő leírást Strømme precíz matematikai egyenletekkel ábrázolja, de alapvetően az egész tanulmányban megmarad a holisztikus megközelítés, amellyel a bonyolult kvantumfizikai jelenségeket - például a kvantum fluktuációk vagy a szimmetriasértés - a vallási és filozófiai tradíciókkal hozza összefüggésbe. Az Uppsalai Egyetem beszámolója szerint a AIP Advances folyóiratban megjelent tanulmányt a kiadvány kiemelt cikkének nevezték ki.
“A nagy világvallások szövegei, például a Biblia, a Korán és a Védák, gyakran egy összekapcsolt tudatról beszélnek. Azok, akik ezeket írták, metaforikus nyelvet használtak, hogy kifejezzék a valóság természetével kapcsolatos felismeréseiket. A korai kvantumfizikusok tudományos módszerekkel jutottak el hasonló elképzelésekhez.” - magyarázza Strømme.
A korai kvantumfizikusok között, akikre a kutató utalt, Wigner Jenő volt az egyik, aki a tudat kvantummechanikai értelmezésével foglalkozott: szerinte a hullámfüggvény összeomlása a tudatnak köszönhető. 1961-es cikkében (Megjegyzések a szellem és a test kérdéséről) írt a témáról:
“A lényeg az, hogy a benyomás, amelyet egy kölcsönhatás során szerzünk, módosíthatja, és általában módosítja is, annak valószínűségeit, hogy későbbi kölcsönhatások során milyen benyomásokat fogunk szerezni.
Más szóval, a benyomás, amelyet egy kölcsönhatás során szerzünk - amelyet a megfigyelés eredményének is neveznek - módosítja a rendszer hullámfüggvényét. A módosított hullámfüggvény pedig általában előre nem megjósolható, mielőtt a kölcsönhatás során szerzett benyomás tudatunkba nem lép. Maga az a tény, hogy a benyomás belép a tudatunkba, változtatja meg a hullámfüggvényt, mert módosítja a különböző benyomásokra vonatkozó valószínűségek értékelését, amelyeket a jövőben várunk.
Ezen a ponton lép be a tudat a teoriába elkerülhetetlenül és megváltoztathatatlanul.
Ha a hullámfüggvény nyelvén beszélünk, annak változásai összekapcsolódnak a benyomásoknak a tudatunkba való belépésével.” - magyarázta Wigner az értekezésében.
(Fotó: Leolo212/akbarnemati/Pixabay)
