Lassan hajmeresztően drága lesz az önvezetés a Teslákban

2022 / 07 / 22 / Pőcze Balázs
Lassan hajmeresztően drága lesz az önvezetés a Teslákban
Három éve még csak ötezer dollárt kért a Tesla a "teljes önvezetésként" árusított vezetéstámogató rendszeréért. Idén januárban már tizenkétezret, azaz több mint négy és félmillió forintot. Most Elon Musk bejelentette, hogy még ez is túl olcsó, ezért tovább emelik az árát.

A TechCrunchon olvasható hír emlékeztet: a full self-driving (FSD) a cég első embere szerint a legfontosabb képessége a Tesláknak. Szerinte ezen múlik, hogy a cég "nagyon sok pénzt ér, vagy lényegében semmit". Szokás szerint fontos megjegyezni, hogy a hangzatos név ellenére a "teljes önvezetés" egy kettes szintű vezetéstámogató rendszert takar a cégnél. Olvasgatni vagy aludni csak a négyes illetve ötös szinteken tud majd a sofőr, még a hármas szint is megköveteli, hogy bizonyos esetekben átvegyük az irányítást. A weboldalukon hangsúlyozzák is, hogy a rendszerek egy "teljesen figyelmes sofőrt feltételeznek, akinek a keze a kormányon van, és készen áll arra, hogy átvegye az irányítást", illetve "ugyan ezek a képességek egyre fejlettebbek lesznek az idő múlásával, de a jelenlegi funkciók nem teszik autonómmá a járművet". Az FSD egyelőre oda tud hajtani a parkolóhelyről a tulajdonoshoz, rámpától rámpáig tud haladni és sávot váltani autópályákon, és már városi utcákon is működik. A kalandos, és még mindig tartó béta üzemmód legújabb fejlesztései a balkanyarokkal, az állatok, a gyalogosok és a biciklisták felismerésével kapcsolatosak.

Musk idénre ígéri a négyes szintű, vagyis valódi önvezetést,

bár hogy ehhez pontosan mi kell, hogy teljesüljön, az nem világos. Az viszont igen, hogy nem lesz olcsó: miután tavaly októberben, majd idén januárban is emelkedett az FSD ára, a cégvezető szerint küszöbön az újabb emelés, mert a megoldás még mindig "röhejesen olcsó". A Mercedes hármas szintű, vagyis fejlettebb rendszere körülbelül feleennyibe kerül. Egy negyedévvel korábban Musk százezerre tette a "teljes önvezetésért" fizetők számát, amit most megismételt, vagyis úgy tűnik, a képesség iránti új kereslet megszűnt. Azt nem tudni, hogy a száz illetve kétszáz dolláros, az alapvető vezetéstámogató rendszer fölött fizetendő, havidíjas konstrukció feltételei változnak-e a közeljövőben.

Ami viszont jó hír, hogy Musk szerint a jövő év közepén elkezdődhet a futurisztikus pickupjuk, a Cybtertruck gyártása a texasi Austinban. Az önbizalmáról híres cégvezető szerint lehet, hogy "ez lesz a legjobb termékük".

(Borítókép: Jenny Ueberberg/Unsplash)

A Teslák már a kátyúkat is automatikusan érzékelik Egy szoftverfrissítés után az autó automatikusan fogja tudni állítani az adaptív felfüggesztést, amennyiben hepehupás, rossz minőségű utat érzékel.


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.