Bár a Naprendszerben egyetlen másik világ sem rendelkezik a Földhöz hasonló lemeztektonikával, ez nem jelenti azt, hogy máshol ne mozogna a talaj. A Hold esetében már az Apollo-korszak óta ismert, hogy előfordulnak úgynevezett holdrengések, az elmúlt másfél évtizedben pedig az is kiderült, hogy az égitest fokozatosan zsugorodik. A számítások szerint az elmúlt 200 millió évben mintegy 50 méterrel csökkent a sugara, ami bolygóméretben is jelentős változás.
A jelenség hátterében az áll, hogy a Hold belseje az idő múlásával lehűlt és megszilárdult. Ahogy a belső rétegek összehúzódnak, a kéreg nem tud egyenletesen alkalmazkodni, ezért megrepedezik és felgyűrődik. Ennek nyomai a felszínen hosszú, meredek törések formájában jelennek meg, amelyeket a kutatók lebenyes meredek lejtőknek neveznek, és korábban főként a világosabb, hegyvidéki területeken azonosították őket.
Az új vizsgálatok azonban a Hold sötét bazalt(láva) síkságaiban, az úgynevezett mare területeken is hasonló szerkezeteket szúrtak ki Ezeken a területeken kisebb tengeri gerinceket (Small Mare Ridges, SMR) fedeztek fel, amelyek szintén törésekhez kapcsolódnak. A legismertebb ilyen síkság a Nyugalom tengere (Sea of Tranquility), ahol az Apollo–11 leszállt 1969. július 20-án.
A kutatócsoport 1114 új képződményt szúrták ki a Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) amerikai űrszonda nagyfelbontású kameráinak köszönhetően, amivel a hasonló struktúrák száma összesen 2634-re nőtt. Az elemzések szerint ezek a gerincek és a korábban ismert töréslépcsők nagyjából azonos korúak, átlagosan 100-120 millió évesek, vagyis geológiai értelemben fiatalnak számítanak. Gyakran fizikailag is összekapcsolódnak ott, ahol a felföldek átmennek a síkságokba, ami közös eredetre utal.
A legvalószínűbb magyarázat mindkét jelenségre a Hold összehúzódása, vagyis állandó kísérőnk korántsem statikus égitest, és úgy tűnik, lassan, de folyamatosan formálódik, csak éppen emberi időléptékben szinte észrevétlenül.
A szakemberek szerint a mostani felfedezések először adnak valóban teljes, bolygószintű képet a közelmúltbeli holdi tektonikáról. Ez nemcsak a felszíni folyamatok megértését segíti, hanem betekintést nyújt a belső szerkezetbe, a hőtörténetbe és a szeizmikus aktivitásba is. A The Planetary Science Journal tudományos lapban publikált eredmények közvetlen gyakorlati jelentőséggel is bírnak, hiszen a jövőbeli emberes és robotikus küldetések biztonságát befolyásolhatja, hogy mennyire aktív a Hold kérge.
(Forrás: IFL Science, fotó: NASA's Scientific Visualization Studio)
Ez is érdekelhet:
