Bár 2001-ben az Egyesült Államok Kongresszusa nyomást gyakorolt a Nestlére, a Hershey-re, a Marsra és más édességgyártó cégekre, hogy a Harkin-Engel-protokoll aláírásával számolják fel ellátási láncaikban a "gyermekmunka legrosszabb formáit", azóta csak minimális előrelépés történt. Sőt, a fenti vállalatok

2005-ben, 2008-ban és 2010-ben sem teljesítették a gyermekmunka hetven százalékkal történő csökkentésének célkitűzéseit, pedig a protokoll 2021-ben lejár.

Ezért idén az USA Munkaügyi Minisztériumának megrendelésére a Nemzeti Véleménykutató Központ (NORC) az elmúlt öt évben készített jelentések alapján megkísérelte számszerűsíteni az előrehaladást (vagy annak hiányát). Kiderült, hogy 2008 és 2018 között Ghánában és Elefántcsontparton a gyermekmunka elterjedtsége harmincegy százalékról negyvenöt százalékra nőtt. A kutatók megjegyzik, hogy az adott időszakban a kakaótermelés hatvankét százalékkal növekedett, ami azt mutatja, hogy a gyermekmunka nem nőtt hasonló ütemben. Ez pozitív jel, és eszerint egyes beavatkozások működnek, de önmagában sajnos ez még nem elég.

A szegénység tartja életben a gyermekmunkát

Gyermekmunka alatt minden, a gyermekek egészségét, biztonságát vagy erkölcseit veszélyeztető munkát értünk, illetve a Gyermekmunka-ellenes ILO-egyezmény értelmében kockázatos munkának számít a gyermeket testi, lelki vagy nemi visszaélésnek kitevő munka; a föld alatti, víz alatti, veszélyes magasságban vagy zárt térben végzett, veszélyes eszközökkel, egészségtelen környezetben, éjszaka vagy hosszú időn át a munkáltató telephelyén történő elhelyezéssel járó munka. Úgy tűnik, hogy a kritikusok és a jelentés tanácsadói között általános egyetértés mutatkozik abban, hogy a gyermekmunka kérdése rendkívül összetett, és a gyártócégek nem biztos, hogy felfogták mindazt, ami annak felszámolásához (vagy legalábbis jelentős visszaszorításához) szükséges. A Washington Post idézi Richard Scobey-t, a World Cocoa Foundation (WCF) munkatársát, aki szerint az érintett vállalatok előrehaladásának hiánya nem elítélendő, mert

eleve a célokat is úgy tűzték ki, hogy nem mérték fel elég alaposan az afrikai szegénységgel összefüggő kihívás összetettségét és mértékét,

a cégek pedig önmagukban nem képesek megoldani ezt a problémát. Dario Soto Abril, a Fairtrade International vezérigazgatója nem védi a gyártókat, de egyetért abban, hogy sok összetett és egymásra épülő ok létezik, valamint a szegénység jelentős hajtóereje annak, hogy a gyermekeket veszélyes munkakörülményekbe taszítják. Soto Abril hivatalos nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a szegénység, az alacsony bérek, a munkaerőhiány, a rossz munkakörülmények, a gyenge kormányzati részvétel, a megfelelő oktatási lehetőségek hiánya, a nem biztonságos iskolák, a kizsákmányolás és a diszkrimináció, a politikai zavargások és konfliktusok - és most a COVID-19 hatásai is - mind hozzájárulnak a gyermekmunka virágzásához. A szegénység csapdájába esett gazdálkodók nem engedhetik meg maguknak, hogy hatékonyabb módszerekbe fektessenek jövedelmük javítása érdekében, és mint ilyenek, a legolcsóbb megoldáshoz, a gyermekmunkához folyamodjanak.

A legcélravezetőbb az lenne, ha a gyártók többet fizetnének a farmerek terményeiért. A Fairtrade már régóta szorgalmazza ezt tisztességes kereskedelem minimálárának és az éves prémium meghatározásának formájában, amely lehetővé teszi a gazdák számára, hogy megélhetési jövedelemre tegyenek szert, és további forrásokat fordítsanak az általuk választott infrastruktúra fejlesztésére saját közösségükön belül. Míg az iskolák létesítése és az oktatáshoz való hozzáférés javítása elősegítené a gyermekek távol tartását a kakaóültetvényektől. A NORC jelentése szerint sok szülő kénytelen elvinni gyermekeit a gazdaságokba, mert nem engedheti meg magának, hogy beiskolázza őket vagy fizessen a tanulói felszerelésért: az iskolák jobb hozzáférhetősége és megfizethetősége lehetővé tenné, hogy az egyébként iskolaidőben dolgozó gyermekek beiratkozzanak az intézményekbe, és kevesebbet dolgozzanak.

Az önkéntes programok önmagukban azonban szintén nem tehetnek csodát.

A termelési előírások szigorúbb érvényesítésére lenne szükség annak biztosítása érdekében, hogy a helyi farmerek maguktól is boldoguljanak, és ne kelljen gyermekeiknek idő előtt munkába állniuk. Soto Abril nyilatkozata további javaslatok felsorolását tartalmazza, ideértve a gyermekmunka nyomon követését és orvoslását, valamint az ültetvényen dolgozók minimálbérének felülvizsgálatára irányuló erőfeszítéseket. Felszólítja továbbá a fogyasztó országokat, hogy az általuk importált és értékesített termékekre vonatkozóan tegyenek magasabb követelményeket például annak biztosítására, hogy megfeleljenek az emberi és környezetvédelmi jogok átvilágítására vonatkozó előírásainak. Valamint intézkedéseket sürget a munkából kiemelt gyermekek védelmére, rehabilitációjára és képzésére. És természetesen meg kell említenünk a fogyasztói kötelezettséget is, hiszen lehet, hogy

fizikailag távol állunk Nyugat-Afrika kakaóültetvényeitől, de vásárlási döntéseink hatása egészen az afrikai kontinensig elér.

El kell köteleznünk magunkat olyan termékek vásárlására, amelyek támogatják azt, amit fontosnak tartunk - "stabil jövedelmet biztosítunk a termelőknek, amely lehetővé teszi számukra jövőjük tervezését, vagyis eldönthetik, hogyan lehet a legjobban befektetni közösségeikbe, gazdaságaikba". Követelnünk kell, hogy kedvenc márkáink fogadják el a Fairtrade tanúsítványt, ha eddig még nem tették meg. A Fairtrade America szerint szerencsére globálisan egyre nagyobb az érdeklődés a Fairtrade iránt: "Tudjuk, hogy a fogyasztók minden eddiginél jobban összehangolják vásárlóerejüket az értékeikkel. Ezért a Fairtrade továbbra is együttműködik olyan vállalatokkal, amelyek elkötelezettek a termelők tisztességes megélhetésének biztosítása iránt, ami magában foglalja a mindenki számára egészséges környezet fenntartását is." 

A Harkin-Engel-protokoll jövője, vagyis, hogy 2021-ben megújítják-e vagy sem, egyelőre rejtély. Sajnos a kakaótermelésben a gyermekmunka kérdése jelenleg kevésbé domináns a nyilvános vitákban, mint az elmúlt években, de továbbra is fontos. Remélhetőleg ez a jelentés megújítja az érdeklődést a téma iránt, vagy legalább gondolkodásra készteti a vásárlókat a következő csokoládévásárlásuk alkalmával. A változás elvégre az otthonunkban kezdődik.

Ha ilyen ütemben nő a csoki iránti kereslet, 2030-ra alig marad erdő Nyugat-Afrikában

A korábban a The Guardiannek interjút adó csokoládégyártók – köztük a Mars és a Mondelez, valamint a Nestlé – nem cáfolták az erdőpusztítást, de fellépést ígértek ellene. A lap szerint etikai szempontból akkor is „piszkos babszemek” kerülnek a feldolgozókba, ha az ültetvényeken gyermekek dolgoznak, akik emiatt kimaradnak az iskolából, bérük pedig csak az éhenhalás elkerülésére elég. Kérdés azonban, miként lehet a farmereket leszoktatni a termőterületek illegális bővítéséről vagy a gyerekmunka használatáról. Mert ők maguk is rendkívül szegények, állításuk szerint a felnőttbéreket nem tudnák megfizetni.

A Cocoa Barometer jelentése szerint ugyanis a csoki értékének csak 6,6 százaléka jut a farmereknek (1980-ban ez az arány még tizenhat százalék volt).

Valamivel kevesebb esik a kakaószemek szállítására, némileg több a feldolgozásra. A csokoládét gyártó cégek részesedése ehhez képest több mint harmincöt százalék, a kiskereskedelemé pedig negyvennégy százalék. És miközben a multinacionális csokicégek profitja évtizedek óta nő, a kakaó ára az 1980-as évektől – az inflációval kiigazítva – mára, a 2010-es és a 2016-os kiugrás ellenére, a felére csökkent. A kakaótermesztés és a csokoládéfogyasztás jelenlegi szintje tehát több okból sem fenntartható.

A farmerek létbizonytalansága nem csak a változékony árak miatt jelentős

A termőterületek romlása, a tőkehiány és az éghajlatváltozás következtében az ültetvényeken egyre gyakoribbak a betegségek, a kártevők. Ha a globális felmelegedést nem sikerül megállítani, a nyugat-afrikai termőterületek alkalmatlanná válnak a kakaótermesztésre. Elefántcsontparton és Ghánában a már meg is kezdték az áttérést a jövedelmezőbb olajpálmára és a gumifára. A londoni székhelyű Earth Security Group fenntarthatósági tanácsadó cég szerint a kakaó iránti növekvő kereslet és a nyugat-afrikai gazdák tömeges kilépése az ágazatból oda vezethet, hogy

2020-ra egymillió tonnás hiány lehet a kakaópiacon. (A tavalyi teljes globális termelés négymillió tonna volt.)

Közben a csokoládé iránti kereslet az évtized eleje óta tizenhárom százalékkal nőtt, az iparág pedig bőven meghaladta a  százmilliárd dolláros forgalmat. A nyugat-európai és amerikai piac – ahol az egy főre eső átlagos éves édességfogyasztás öt-hét kilogramm – a tudatosabb táplálkozás miatt az elmúlt időszakban stagnált, azonban a nagy feltörekvő piacokon igencsak rákaptak: Indiában például az évtized végére harminc százalékos lehet a bővülés; egy felmérés szerint öt fogyasztóból kettő egészségesnek tartja a csokoládét. Mivel az indiaiak és a kínaiak egy főre jutó átlagos fogyasztása évi egy kilogramm alatt van, bőven van mit behozniuk a nyugathoz képest. Közben a globálisan elfogyasztott csokoládé mindössze 3,3 százaléka esik Afrikára, ahol a kakaóültetvények dolgozói számára valószínűleg még egyetlen Mars szelet is megfizethetetlen luxuscikknek számít.

(Fotó: Getty Images Hungary, Wikimedia)