Letartóztatták Donald Trumpot, aki ezután egyből visszatért a Twitterre, vagyis az X-re

2023 / 08 / 25 / Bodnár Barna
Letartóztatták Donald Trumpot, aki ezután egyből visszatért a Twitterre, vagyis az X-re
Az amerikai exelnök a saját rabosítási fotóját posztolta Elon Musk "régiúj" közösségi oldalán.

Donald Trump magyar idő szerint péntek hajnalban feladta magát a Fulton megyei börtönben, miután Fani Willis, a georgiai közigazgatási egység ügyésze vádat emelt ellene. Az exelnökről most rabosítási fotó is készült, amit az X-en (korábbi nevén Twitteren) tett közzé.

Miután a 200 ezer dolláros (mintegy 71 millió forintos) óvadékot kifizette, és távozott a börtönből, az exelnök két és fél év után először posztolt az X-re. A bejegyzésben a rabosítási fotón kívül az szerepel, hogy „BELEAVATKOZÁS A VÁLASZTÁSBA” (Trump ezzel arra utal, hogy az ellene indított vádemelésekkel a 2024-es választást akarják befolyásolni politikai ellenfelei) illetve az, hogy „SOSE ADJUK MEG MAGUNKAT!”. Trump posztjára maga Elon Musk is reagált, azt írta: "Következő szint".


A @realDonaldTrump nevű profil legutóbbi két bejegyzése. Kép: X

Az elmúlt öt hónap során Trump négy különböző ügyben nézett szembe büntetőjogi vádakkal. A jelenlegi ügy tárgya, hogy az exelnök csapatával együtt manipulálni akarta a 2020-as elnökválasztás eredményét Georgia államban, ahol végül Joe Biden nyert. A mai letartóztatás mondhatni, különleges, ugyanis ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor rendőrségi fotó, úgynevezett „mugshot” készült Trumpról. A volt elnök meg is ragadta az alkalmat, hogy a képet nyilvánosan is megossza a X-en (korábbi nevén Twitteren), ahol 2021. január 8. óta nem tett közzé bejegyzést. Ekkor történt ugyanis, hogy Trump profilját felfüggesztették, egyúttal összes tweetjét elrejtették, mert azok „erőszakra buzdítottak”, és jelentős szerepük volt az Amerikai Egyesült Államok Kapitóliumának január 6-ai ostromában.

Röviddel azután, hogy tavaly októberben átvette a Twitter irányítását, Elon Musk azt mondta, hogy nem fog újraaktiválni egyetlen felfüggesztett fiókot sem, amíg a vállalat nem hoz létre és nem hív össze egy „tartalmi moderációs” tanácsot. Ehelyett, nem sokkal ezután - önmagának gyakorlatilag ellent mondva - Musk saját Twitter-követőivel szavaztatta meg, hogy visszaengedje-e az exelnököt a közösségi oldalra. „Állítsuk vissza Trump exelnököt”, állt a bejegyzésben, ahol a felhasználók az „Igen” és a „Nem” gombokkal tudták leadni a voksukat.

Az "igen" válaszok épphogy, 52-48 arányban győztek, és az sem világos, hogy az összesen mintegy 15 millió szavazat közül mennyi lehetett álprofil által leadott voks. Musk maga is felvetette, hogy a közvélemény-kutatást botok manipulálhatták, ennek ellenére a milliárdos – aki idén júliusban a Twitter nevét X-re változtattaaktiválta Trump profilját a közösségi oldalon, a volt amerikai elnök azonban egészen máig nem élt a lehetőséggel, hogy bejegyzést tegyen közzé az X-en.

(Borítókép: Getty Images/NurPhoto)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
A Google módszerei, amivel felelősségteljes mesterséges intelligenciát fejlesztenek
A Google módszerei, amivel felelősségteljes mesterséges intelligenciát fejlesztenek
A Google termékmenedzsere, Ludovic Peran a Magyar Zene Házában tartott Brain Bar előadásában beszélt a vállalat módszereiről, amelyek egy emberközpontúbb és megbízhatóbb MI létrejöttéhez vezethetnek.
Különös matematikai mintázatok ismétlődnek az emberi sejtek eloszlásában
Különös matematikai mintázatok ismétlődnek az emberi sejtek eloszlásában
Úgy tűnik, hogy testünk valahogy egyensúlyban tartja a sejtméretet és a sejtek számát, hogy egészségesek maradjunk, a különböző sejttípusok pedig tökéletesen “méretezettek” a funkcióikhoz.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.