Luxemburg a világ első országa, ahol ingyenessé tették a tömegközlekedést

2020 / 03 / 03 / Bobák Zsófia
Luxemburg a világ első országa, ahol ingyenessé tették a tömegközlekedést
Képzeljük el, hogy nem kell jegyet lyukasztanunk, mikor felszállunk a négyes-hatosra, nem kell a bérletünk után kutakodnunk, mikor felbukkan a hátunk mögött az ellenőr, hogy soha nem késsük le a metrót csak azért, mert elromlott a jegylyukasztó a bejáratnál. Luxemburg lakosai mostantól megtapasztalhatják, milyen érzés teljesen ingyen tömegközlekedni.

A Luxemburgi Nagyhercegség, az északnyugat-európai miniállam hivatalos lakossága mindössze hatszáztizennégyezer fő, azonban a környező Franciaországból, Belgiumból, és Németországból is rengetegen, több mint kétszázezren járnak át ide dolgozni nap mint nap, a jól fizető állások vonzerejének köszönhetően. A rendkívül olcsó üzemanyagárak is hozzájárulnak az országot rendszeresen látogatók számához, valamint a lakosság növekedése is szélsebességgel halad, az elmúlt húsz év alatt negyven százalékkal nőtt a populáció.

Az ország kis méretéhez képest tengernyi ember jó része az autós közlekedést választja, az egy főre eső autók száma az egyik legmagasabb Európában, majdnem hétszáz autó/ezer fő, ami áldatlan állapotokhoz vezetett és nem csak a levegőszennyezettség szempontjából.

“Jóformán mindennapos élménnyé vált, hogy miközben megpróbálok átkelni a városközponton, rendesen beleragadok a dugóba, néha negyven-ötven percig is tart az utazás. Luxemburg City nem egy óriási hely, így ez igazán hosszú vezetési időnek számít.” - mondta Mia Mayer, az Amazon egyik helyi alkalmazottja.

Mégsem döntenek sokan a tömegközlekedés mellett, ami több faktornak köszönhető:

  • A már előbb említett alacsony benzinárak, bár az is igaz, hogy ezzel versenyre tudtak kelni eddig is a bérlet és jegyárak, melyek nem voltak magasak, az éves bérlet 440 euróba, azaz 148 ezer forintba került. Összehasonlításképpen, nálunk az éves bérlet 114 ezer forint, de nyilván ez jóval szűkebb pénztárcákhoz van szabva, míg az egy főre jutó éves GDP listáján (2018-ban) Luxemburg az első helyen állt a világ 192 országa között, ami 115 500 USD/fő/évet jelent, addig Magyarország az 54., 16 500 USD/fő/évvel.
  • A közlekedési rendszer elavultsága sem hozza meg az buszozási kedvet, az ország elavult közlekedési struktúrája, járműparkja és a késéseiről híres vonatjáratai miatt sokan ódzkodnak a váltástól és inkább a dugóban veszteglést választják.
  • Az időpont sem igazán megfelelő, ugyanis a kormány most készül beruházni a rendszer felújításába, ami további késéseket és kimaradt járatokat eredményez. Az országban sokáig egyáltalán nem voltak villamosok, miután 1964-ben kivonták őket a forgalomból. A második generációs villamospályák kiépítése 2017 óta tart, de sok útvonal még konstrukció alatt áll és ez előreláthatólag így lesz még egy ideig. Marcus Hesse, a Luxemburg Egyetem professzora szerint: “Annyit fektetnek bele, hogy, míg az egész rendszer elkészül, a késések nőnek, mivel a vonalak javításán dolgoznak.”

A luxemburgi kormány az európai országok sorában az ötödik volt a 2018-as statisztikák szerint, azok között, akik a legtöbbet invesztálták a tömegközlekedés fejlesztésébe (Magyarország állt az első helyen). Most, hogy március 1.-jén a világon elsőként az egész országban, helyiek és turisták számára is ingyenessé tették az utazást, ennek és a fejlesztéseknek köszönhetően a remények szerint egyre többen szoknak majd le az autózásról, bár egyelőre óvatosak a becslésekkel kapcsolatban, a terv, hogy az elkövetkező öt évben húsz százalékkal nőjön a tömegközlekedést választók száma.

Lehet, hogy Luxemburg az első ország, ahol a minden település járatait ingyenessé tették, de vannak már olyan helyek a világban, ahol nem kell fizetni az utazásért.

Észtország fővárosában, Tallinban 2013-ban törölték el a jegyárakat, de ez a turistákat nem érintette csak a helyieket. Dunkirkben, Franciaországban, 2018-ban tették ingyenessé a buszokat, a projekt olyan sikeres volt, hogy a kétszázezres lakosság jelentős része attól kezdve valóban ezt a közlekedési formát választotta.

Sok más ország is fontolgatja a fizetésmentes járatokat, elsősorban a légszennyezettség csökkentése érdekében, azonban egy ilyen program kivitelezése igen sokba kerül, a bevételkiesés, a járművek nagyobb terheltségével járó problémák kezelése, esetleg az elektromos buszokra való átállás (hogy valóban környezetbarát megoldás lehessen az autók elhagyása, ne csak egy másik típusú, de szintén üvegházhatású gázok kibocsátásával járó forgalmi mód választása) mind nagy költségeket rónak a kormányra, illetve leginkább az adózókra. Így Luxemburg esete egyfajta próbának is felfogható, vajon valóban vonzza az embereket az ingyenes közlekedés és valóban meg lehet e valósítani ezzel a módszerrel a dugók és szmog csökkentésének feladatát.

(Fotó: Wikimedia Commons)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Kifordult magából a Föld – már nem átvitt értelemben, hanem szó szerint: egy kéregtábla teljesen átfordult Granada közelében.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.