Magyarország továbbra is durcásan kimarad a szélturbina-boomból

2020 / 05 / 12 / Rácz Tamás
Magyarország továbbra is durcásan kimarad a szélturbina-boomból
Világszerte erőteljesen fejlődik a szélenergia-ipar, nálunk viszont még mindig tiltott gyümölcs a szél, nem szabad szüretelni.

2010 óta Magyarországon gyakorlatilag tilos ipari léptékű szélerőművet építeni. Pedig volna még kihasználható kapacitás és a magántőke akár állami dotációk nélkül is építene új erőműveket, de nem szabad neki. Mutatjuk a jól ismert ábrát, amelyen az látható, hogy az aktuális szabályok alapján, melyek szerint lakott területtől minimum 12.000 méter távolságot kell tartani új szélerőmű építésénél, hova lehetne szélturbinát szerelni. A fehérrel jelölt területek azok:


Kép: Energiaklub

Ezen a Wikipedia-oldalon pedig egy táblázatban lehet összemérni, hogy alakult a szélenergia kihasználása az egyes országokban az elmúlt másfél évtizedben. Magyarország gyakorlatilag az egyetlen számottevő ország, ahol 2011 óta, a törvényi tiltás idején már zajló beruházások átadását követően mindmáig nulla ez a változás. Nálunk kilenc éve 329 MW kapacitás van és kész; ahogy a dolgok állnak, ez a szám legfeljebb csökkenni tud, ha elkezdenek kiöregedni a tornyok.

Ugyanakkor viszont a szélerőmű-piac a világ többi részén erőteljesen növekszik. A 2018-as eddigi rekordév után 2019-ben újabb 19%-kal, 60,5 GW-tal nőtt a világ teljes szélturbina-kapacitása. A klímacélok elérése, a CO2-kibocsátás emisszió visszafogása érdekében sorra jönnek a hírek a többi megújuló közt a szélenergia intenzívebb kihasználásáról is (Németország 15-ről 20 GW-ra emelte tengeri szélfarm-kapacitására vonatkozó célkitűzését 2030-ig, Franciaország 34,7 GW-ot tervez csak a szárazföldi szélerőművekkel 2028-ra, Lengyelország jelenleg az EU egyik legaktívabb szélenergia-felfedezője új projektjeivel.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.