Azóta sok víz folyt le a Dunán, és a New Horizons mára nemcsak elérte, de messze túl is jutott a törpebolygón, és jelenleg már a Kuiper-öv mélyén jár. A több tízezer kilométer per órás sebességgel haladó űrszonda így olyan távol ért, ahol a csillagok pozíciója már észrevehetően eltolódik a parallaxishatás miatt – ez pedig egy újfajta lehetőséget kínál az űrszonda galaxisbeli helyzetének a meghatározására.

A Földről nézve a csillagok mozdulatlanok – ennek oka a hatalmas távolság, amely elválaszt minket tőlük. A New Horizons szemszögéből nézve viszont már jól látható az említett égitestek elmozdulása. Ezt a hatást először 2020-ban sikerült kimutatni, amikor az űrszonda felvételeket készített a Proxima Centauri és a Wolf 359 nevű közeli csillagokról. Nemrég pedig Tod Lauer vezetésével az Egyesült Államok Nemzeti Optikai-Infravörös Csillagászati Kutatólaboratóriumának kutatói épp ezt a fentebb már említett parallaxishatást használták fel a szonda pontos helyzetének a kiszámítására – írja a New Scientist.

A csapat a New Horizons által készített csillagképeket összevetette a Gaia űrteleszkóp adataival, amely eddig a legpontosabb háromdimenziós térképet készítette el a Tejútrendszerről. A kutatók a csillagok és az űrszonda közötti irányvonalakat felhasználva, a Gaia precíz méréseivel háromszögeléses módszerrel határozták meg a New Horizons helyzetét.

„Elég részletes háromdimenziós térképpel rendelkezünk a körülöttünk lévő galaxisról ahhoz, hogy meg tudjuk mondani, pontosan hol vagyunk” – mondta Lauer. „Különösen lenyűgöző, hogy ezt a saját kameránkkal – egy űrszonda fedélzetén – sikerült elérni.”

Bár a módszer nem olyan pontos, mint a NASA Deep Space Network (DSN) rendszere, amely akár tíz méteres pontossággal képes meghatározni az űrszondák helyét, a parallaxison alapuló eljárással is sikerült behatárolni a New Horizons pozícióját egy mintegy 60 millió kilométer sugarú gömbön belül – ami körülbelül a Föld és a Nap közötti távolság fele. Lauer kiemelte, hogy ez csupán egy bemutató jellegű kísérlet volt:

„Nem áll szándékunkban kiváltani a Deep Space Networköt.”

A módszernél bár akad jobb a Naprendszer tekintetében, de igazán a jövő csillagközi küldetései számára jöhet jól. Massimiliano Vasile, a Strathclyde Egyetem kutatója szerint a csillagpozíciókra épülő autonóm navigáció képes lehet kiküszöbölni a DSN rendszerének hosszú kommunikációs késéseit, amelyek a távolság növekedésével egyre jelentősebbé válnak.

„Ha egy valódi csillag felé tartasz, előfordulhat, hogy a rádiójeleknek évekre van szükségük, hogy elérjenek oda.”

Az a tény nyilván senkit sem ér váratlanul, hogy jelenleg még nincsenek tényleges csillagközi küldetések, így ez a navigációs módszer egyelőre inkább csak elméleti jelentőséggel bír.

(Kép: A NASA New Horizons űrszondájának művészi illusztrációja a Naprendszer külső térségében, forrás: STScI/Joe Olmsted)