Techno

Az önvezető autók technológiája segíti a vakok tájékozódását

A Biped nevű svájci vállalat a múlt héten megendezett CES szórakoztatóelektronikai kiállításon mutatta be azt az eszközt, ami térbeli hangokkal segít a látássérülteknek az önálló közlekedésben.
Űr

A mélyűr iránytűje lehet a NASA atomórája, amely várakozásokon felül teljesített

Az űrbeli eszközök atomórák segítéségével tájékozódnak, ezért fontos, hogy ezek minél pontosabbak maradjanak a környezeti terhelés ellenére is. A NASA új atomórája pedig több mint sikeresen vette az akadályt.
Techno

Skót hegymászók szerint egyenesen a halálba vezet a Google Maps

Skót hegymászószervezetek szerint a Google Maps életveszélyes lehet, mivel konkrétan szakadékba navigálja az embert.
Űr

Forradalmasíthatja az űrutazást a NASA atomórája

A NASA elvégezte új atomórájának tesztjét, ami az első olyan műszer, mely segíthet az űreszközöknek önerőből elérni a nagy távolságokban található célpontjaikat.
Űr

Az USA vadászgépei a Föld mágneses mezőjének a segítségével navigálhatnának

Így az sem jelentene problémát, ha az ellenség megsemmisítené az ország GPS-műholdjait egy háborúban.
Techno

A Google Maps már azt is megmutatja, hogy éppen mennyire zsúfolt egy-egy városrész

A Google a múlt héten megrendezett I/O konferencián egy sor hasznos újdonságot jelentett be a térképalkalmazásához, amik jelentősen megkönnyítik a közlekedést a városokban.
Tudás

Az első autóba épített navigációs rendszerben papírtekercseket kellett cserélgetni

Az autós “navigáció” története a klasszikus összehajtott, a kesztyűtartóban elhelyezett autós térképekkel indult, napjainkban pedig szinte minden okostelefonon találhatunk műholdas navigációs rendszert. A közlekedés a belsőégésű motor feltalálása után felgyorsult, léptéket váltott, és egyre több aktív közlekedő igényelte azt is, hogy útja során választ kapjon a kérdésre, miszerint: "Merre menjek?”
Tudás

Voltaképpen mi hasznunk származik abból, hogy két orrlyukunk van?

Egy friss kutatás szerint érdemes újragondolnunk az elméletet, miszerint navigációs képességünk elsősorban a látásra és a hallásra épül. A folyamatban ugyanis az orrunknak is fontos szerep jutott.
Techno

A robot, ami sosem tévedt el - a Facebook önnavigáló robotokat épít

Az okos-robot mindig megtalálja a rövidebb utat, és térkép nélkül is elboldogul. A jövő háztartási robotjai mind tanulhatnak tőle.
Techno

Így navigál a világ 2020-ban: az amerikai GPS és az orosz GLONASS

A két ország a hidegháború óta vetélkedik egymással földön, vízen, levegőben, világűrben. De az ellentétek néha kiegészítik egymást, a műholdas navigációs rendszereik kollaborációban érik el legjobb hatásfokukat.
Techno

Így navigál a világ 2020-ban: a Galileo

Európa saját műholdas helymeghatározó rendszere a legfiatalabb a csapatban, de egyben az egyik legprecízebb is. A fejlesztők pedig már a 6G felé vetik a tekintetüket.
Techno

BeiDou, Galileo, GLONASS, GPS, így navigál a világ 2020-ban

Mióta az Egyesült Államok kiépítette globális helymeghatározó rendszerét 1973-ban, a különböző országok egymással vetélkedve próbálják megdönteni egyeduralkodói státuszát. Most nézzük a kínai BeiDou-t, mely már nem csak működőképes, hanem sokkal pontosabb is amerikai társánál.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.