Már a háztartási és laboratóriumi balesetek megelőzésére is létezik számítógépes program

2020 / 01 / 28 / Perei Dóra
Már a háztartási és laboratóriumi balesetek megelőzésére is létezik számítógépes program
Robbanások, tűzesetek, személyi sérülések. Alighanem ez a három leggyakoribb tényező, amit a különféle vegyi anyagok helytelen használata okozhat úgy a háztartásokban, mint a laboratóriumokban. Az Amerikai Egyesült Államokban például évente átlagosan négyezer-ötszázan sérülnek meg óvatlanság következtében, míg a magyarországi halálos háztartási balesetek száma ezerhétszáznyolcvannyolc főt számlált a KSH 2018-as adatai szerint.

A Kaliforniai Egyetem mérnökei ezért kifejlesztettek egy bárki számára hozzáférhető, nyílt forráskódú programot, az úgynevezett ChemStor-t, ami megakadályozhatja a baleseteket azáltal, hogy figyelmezteti a felhasználót, ha egymással nem kompatibilis vegyszereket akar összeönteni. - olvasható a Journal of Chemical Information and Modeling szaklapban.

A ChemStor működése

A kutatók a program elkészítéséhez a gráfok színezését vették alapul:

"Gráfok színezése alatt azt értjük, hogy a csúcsokhoz különböző színeket rendeltünk, két szomszédos csúcs pedig nem lehetett egyszínű." - mondja Jason Ott, informatikai doktorandusz, a kutatás vezetője.

William Grover, a Marlan és a Rosemary Bourns Műszaki Főiskola biokémiai docense pedig hozzátette: ötletüket lényegében térképábrázolásból merítették. "Az USA térképén az egymással közvetlen szomszédságban álló államokat más-más színekkel jelölik, ami megkönnyíti megkülönböztetésüket." A ChemStor az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség adatbázisát használja, azaz összesen kilencezer-nyolcszáz kémiai anyagot csoportosít úgynevezett reakciós-csoportok szerint. A program ezt követően kémiai kölcsönhatás-gráfot készít a reakcióképességi csoportok alapján, és kiszámítja a legkisebb számú színeket, úgy, hogy az egymással kölcsönhatásba lépő anyagok csak különböző árnyalatúak lehetnek. A ChemStor ezután az egyes színek vegyi anyagát egy virtuális tárolóhoz vagy hulladéklerakóhoz rendeli: az azonos színű vegyi anyagok biztonságosan tárolhatók vagy kidobhatók együtt, míg az eltérőek nem.

Amennyiben két vagy több vegyi anyag kombinálható ugyanabban a konténerben, netán hulladéktárolóba kerülhet anélkül, hogy a vegyi anyagok veszélyt okoznának, a ChemStor megállapítja a konfiguráció biztonságosságát. A ChemStor egyúttal azt is jelzi, ha nem található biztonságos tárolási vagy ártalmatlanítási konfiguráció. Grover, aki tanulmányai elején maga is átélt hasonló laboratóriumi balesetet, azóta pedig komolyabban veszi a vegyi anyagok használatából eredő fenyegetettséget.

"Felelősséggel tartozom a laboratóriumban dolgozók biztonságáért, a ChemStor pedig olyan lenne, akár egy biztonsági hálózat a már így is szigorú tárolási protokolljaink kiegészítéseként."

A ChemStor jelenleg további fejlesztésekre szorul, funkcionalitása ugyanis most még csak a parancssori felületre korlátozódik, ahol a felhasználó manuálisan írja be a számítógépbe a vegyi anyagok típusát és a tárhelyet. Feltalálói a jövőben mobilapplikáció létrehozásával szeretnék felhasználóbarátabbá tenni interaktív hangvezérléssel, illetve a vegyszerek felismerését is megkönnyítenék oly módon, hogy elég lenne a kamerát a tároló elé helyezni, az pedig rögtön beazonosítaná összetételét.

"A fejlesztési munkálatok már tartanak, de bármely rendszer képes kommunikálni a ChemStoral mindaddig, amíg a bemenetet a ChemStor elvárásainak megfelelően alakítják ki" - mondta Ott. Addig is a nyílt forráskód elérhető az alábbi linken.

(Fotó: Needpix, Pixabay)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.