Már egy lézermutatóval is lehet a villámokat Thorként irányítani

2020 / 11 / 13 / Felkai Ádám
Már egy lézermutatóval is lehet a villámokat Thorként irányítani
A képregényben és a filmekben Thor a legendás kalapácsának, Mjölnirnek a segítségével irányította a villámlást. Egy nemzetközi tudóscsapat szerint erre elég az előadók közkedvelt lézermutatója is. Az irányított villámlással ráadásul a bozóttüzek is megelőzhetőek.

Egy nemzetközi tudóscsapat arra jutott, hogy a viharfelhők mintegy rövidre zárására már a kisebb teljesítményű lézerek is alkalmasak. Ezekkel a lézerekkel ugyanis már a felhőkbe lehet juttatni a részecskéket, és irányítani lehet, hova csapjon le a villám. A laboratóriumi tesztek során egy lézernyaláb segítségével meghatározott célpontokra irányították az elektromos kisülést.

Eddig hasonló hatást nagy teljesítményű lézerekkel próbáltak elérni, de az nem csak költséges volt, de pontatlan és drága is. A mostani kísérletek fényében azonban a jövőben ezt a feladatot kisebb, kézi lézerek is elláthatják. Amennyiben a lézernyaláb belül üreges, úgy a levegőben található mikrorészecskék felmelegíthetőek, és egy adott pontra irányíthatóak, ahol megtörténik az elektromos kisülés. Erre a feladatra pedig az egyetemi előadásokról ismerős lézermutató is alkalmas lehet akár.

Habár az eljárást a labor falain kívül egyelőre nem próbálták ki, a technológia akár arra is alkalmas lehet, hogy a villámokat eltérítsék, hogy ne a szárazabb helyekre csapjanak le, ahol bozóttüzet okozhatnak, mint amilyen tavaly pusztított Ausztráliában és az Egyesült Államokban. Ehelyett a villámlás ilyenkor specifikus, biztonságos célpontokra lehetne átirányítható.

(Címlapkép/nyitókép: Pixabay)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Egy 16 éves fiú vághatta ki a britek ikonikus, több száz éves fáját
Egy 16 éves fiú vághatta ki a britek ikonikus, több száz éves fáját
Az 1991-es Robin Hood filmben is látható, a táj látképét több száz éve meghatározó fa kivágása sokkolta a helyi közösséget, szomorúságot és dühöt váltott ki az itt élőkből.
Mi rejtőzik a Szahara alatt?
Mi rejtőzik a Szahara alatt?
Attól függően, hogy hol keresgélünk, többféle érdekességet is rejt a végtelen homok.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.