Már jövőre találhat földön kívüli életet a James Webb űrteleszkóp

2024 / 12 / 11 / Felkai Ádám
Már jövőre találhat földön kívüli életet a James Webb űrteleszkóp
A JWST már végzett is elemzéseket a TRAPPIST-1 rendszer földszerű kőzetbolygói kapcsán, amelyeken igen komoly az esély, hogy élet alakult rajtuk ki.

Lisa Kaltenegger, a Cornell Egyetem csillagásza úgy véli, hogy a James Webb Űrteleszkóp (JWST) akár már 2025-ben földönkívüli életre bukkanhat. Az eddigi legnagyobb és legérzékenyebb űrobszervatórium jelenleg ugyanis a TRAPPIST-1 nevű csillagrendszer felé fordítja a lencséit. Ez a kicsi, hűvös vörös törpe hozzávetőleg 41 fényévre található a Földtől, és hét exobolygója (mindegyik földszerű kőzetbolygó) közül három a csillag úgynevezett lakhatósági zónájában található, ahol megfelelőek lehetnek a feltételek folyékony víz jelenlétéhez, és így talán az élet kialakulásához is. Minderről a Wired közölt hosszabb cikket.

A JWST mostanra már meg detektálta is az egyik ilyen exobolygó hőkisugárzását, ami jelentős áttörés: még sosem figyeltek meg ugyanis korábban a Föld méretéhez és összetételéhez hasonló, Naprendszeren kívüli bolygót ilyen részletesen. Kaltenegger a Wired magazinnak nyilatkozva kifejtette:

“2025-ben a JWST várhatóan még több adatot nyújt ezekről az izgalmas megfigyelésekről, és remélhetőleg először fogja egyértelműen megerősíteni az élet jelenlétét ezeken a fényévekre lévő, idegen világokon.”

Az exobolygók vizsgálata komoly kihívás, hiszen halvány fényüket elnyomja a körülöttük ragyogó, sokkal erősebb csillagfény. Szerencsére a TRAPPIST-1 gyengébb fényereje megkönnyíti ezen bolygók megfigyelését. Ennek ellenére a vörös törpék kiszámíthatatlan aktivitása és a bolygó légköréből származó jelek gyenge intenzitása továbbra is komoly nehézségeket jelent. Az élethez köthető molekulák azonosításához a csillagászok a csillagfény finom szűrődését elemzik, amikor a bolygó éppen elhalad a csillag előtt.

“Valahányszor egy bolygó átvonul a csillaga és köztünk, a csillagfény átszűrődik a bolygó légkörén, és ez jellegzetes abszorpciós mintázatokat hoz létre a színképben, amelyeket fel tudunk ismerni”

– magyarázta Kaltenegger.

A tudományos fantasztikum hozta meg a hírnevét, most a valóságban is küldetés indult az Europához Ne kíséreljétek meg itt a leszállást - szólt az Űrodisszeia figyelmeztetése a Jupiter jeges holdjával kapcsolatban. Egy NASA küldetés most éppen oda indul, hogy az élet feltételeit kutassa.

Ha a TRAPPIST-1 mégsem szolgáltatna félreérthetetlen bizonyítékot az életre, akkor is van egy másik, közelebbi és sokat ígérő célpont: ez pedig a Jupiter Európa holdja. Az Európa jégpáncélja alatt húzódó, hatalmas óceánban több víz lehet, mint a Föld összes tengereiben és óceánjaiban együttvéve, így kiemelt helyen szerepel a Naprendszeren belül, mint a földön kívüli élet jelenlétének egyik célpontja. A frissen útnak indított Europa Clipper űrszonda várhatóan 2030 körül éri el az Európát, feltérképezi és elemzi ezt a különleges holdat, újabb esélyt kínálva arra, hogy először felfedezzük az élet jelenlétét a planétánkon kívül.

(Kép: a TRAPPIST-1 rendszer művészi illusztrációja a 2018-ban rendelkezésre álló adatok alapján, forrás: NASA, JPL/Caltech, and R. Hurt and T. Pyle (IPAC))


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.