Már tesztelik a Mojo Vision okos kontaktlencséjét

2022 / 07 / 04 / Bobák Áron
Már tesztelik a Mojo Vision okos kontaktlencséjét
Néhány éve még csak a valóságtól elrugaszkodott utópiának tűnt, de a legfrissebb hírek szerint már nem kell sokat várni a közvetlenül a szemben viselhető kijelzők megjelenésére.

A Mojo Vision 2015-ben kezdte el fejleszteni a Mojo Lens névre keresztelt okos kontaktlencsét, amivel nem kisebb célt tűztek ki, mint hogy az okosszemüvegeket kvázi átugorva rögtön a kiterjesztett valóság következő generációját hozzák el a felhasználók számára. A kontaktlencsébe a kijelző mellett akkumulátort, különböző szenzorokat és adatkommunikációs egységet is építettek, így az közvetlenül tud kommunikálni a telefonunkkal, hasznos információkat jelenítve meg a szemünk előtt. A kontaktlencse legújabb prototípusa egy mindössze 0,5 milliméter átmérőjű monokróm MicroLED kijelzőt tartalmaz, ami zöld színnel képes megjeleníteni a szövegeket és a képeket, és egészen hihetetlen, 14000 ppi-s (pixel per inch) képpontsűrűséggel rendelkezik. A lencsében egy ARM Core M0 processzor is található, ami 5GHz-es hullámhosszon képes kommunikálni rendkívül alacsony késleltetéssel, emellett giroszkóppal, gyorsulásmérővel és magnetométerrel is ellátták, aminek köszönhetően a Mojo Lens a viselője szemmozgását is érzékeli. Utóbbihoz kapcsolódik a kontaktlencse egyik legérdekesebb funkciója, ugyanis a Mojo Vision szakemberei teljesen újfajta megközelítést alkalmaztak annak érdekében, hogy a lehető legegyszerűbben tudjunk kommunikálni az eszközzel, azaz a kontaktlencsét pusztán a szemünk mozgatásával tudjuk irányítani.

Az első ember, aki kipróbálhatta a prototípust, maga a vállalat elnöke, Drew Perkins volt, aki néhány érdekességet is elárult arról, hogy mire képes a Mojo Lens jelenlegi verziója. Állítása szerint a kontaktlencsével nem csak képeket tudott nézegetni, de súgógépként is tudta használni az eszközt, a szenzoroknak köszönhetően pedig egy iránytűt is meg tudott jeleníteni a szeme előtt. Perkins szerint a Mojo Lens elsősorban a látássérülteknek jelenthet majd komoly segítséget a hétköznapokban, de a technológiában rejlő lehetőségek jócskán túlmutatnak az egészségügyi felhasználáson. "El tudom képzelni, hogy amatőr és profi atléták a Mojo Lenset fogják használni, hogy hatékonyabban tudjanak edzeni, koncentráltak maradjanak és kihozzák magukból a legjobb teljesítményt" - vetett fel egy lehetséges felhasználási módot.

A Mojo Vision hamarosan több alannyal is megkezdi az eszköz tesztelését, akiknek a visszajelzései alapján fogják véglegesíteni a piacra kerülő változatot. Eközben a cég fejlesztőkkel is együttműködik, hogy a különböző alkalmazásokkal a lehető legjobban képesek legyenek kiaknázni az okos kontaktlencsében rejlő lehetőségeket. Hogy a Mojo Lens mikor kerülhet boltokba, azt egyelőre nem lehet tudni, ám a Mojo Vision termékekért és marketingért felelős alelnöke az IEEE Spectrumnak korábban annyit elárult, hogy a készülék ára várhatóan a csúcskategóriás telefonok szintjén fog mozogni.

(New Atlas, Fotó: Mojo Vision)

Még egy lépéssel közelebb az emberi szembe ültethető kijelző Bár sokan azt gondolták, hogy a mai technológiai lehetőségek mellett lehetetlen megvalósítani, a Mojo Vision rendületlenül halad afelé, hogy valódi okos kontaktlencsét dobjanak piacra, amely részben a telefonunk képernyőjét is leválthatja.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.