Másik galaxisból érkező sugarak találták el a repülőt – zuhanni kezdett

2025 / 12 / 05 / Felkai Ádám
Másik galaxisból érkező sugarak találták el a repülőt – zuhanni kezdett
Mintha egy sci-fi filmbe csöppentek volna azok az utasok, akik október végén egy JetBlue Airbus A320-as fedélzetén ültek a Cancún–Newark járaton.

A gép Floridánál hirtelen zuhanni kezdett, legalább 15 ember szorult kórházi ellátásra – összesen nagyjából 20-an sérültek meg, a pilóták pedig vészleszállást hajtottak végre Tampában.

Eleinte extrém turbulenciáról és erős napsugárzásról beszéltek, most azonban úgy tűnik, a tettes jóval messzebbről érkezett. Clive Dyer, a Surrey-i Egyetem űridőjárás-szakértője szerint a gépet nagy energiájú kozmikus részecskék érhették, amelyeket egy távoli szupernóva-robbanás indított útnak, talán millió évekkel ezelőtt. Ezek a protonok képesek egy mikroszkopikus áramkört „megbolondítani”: egy nullát egyessé változtatnak, hibás adatok kerülnek a repülésvezérlő számítógépbe, és máris fejre áll a robotpilóta.

Dyer szerint a baleset napján a Nap aktivitása teljesen átlagos volt, a kozmikus sugárzás viszont mindig jelen van. Úgy tűnik, az utasszállítók elektronikáját sokkal „acélosabbra” kell tervezni, mert az univerzum időnként belenyúl a kódba.


A takaró alatt is rengeteg TECHNOLÓGIAI KALAND vár, nézz körül, hol tart ma a SZEXIPAR, és tedd az idei karácsonyt emlékezetessé!
Nézz körül a Vágyaim.hu kínálatában, használd a PLYR20 kuponkódot és legyen az idei karácsony olyan, mint még soha!
A jövő, ahol 100 az új 60 - a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk
A jövő, ahol 100 az új 60 - a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk
Titkos fegyver az öregedés ellen - forradalmi szolgáltatás, ami Magyarországról indult
Űrbányászat és energia a világűrből
Űrbányászat és energia a világűrből
A világűr ma még a tudósok és űrmérnökök terepe, de száz év múlva a bolygónk iparának jelentős része már nem a Földön, hanem a Föld körül vagy azon túl fog zajlani.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.