Bejárta a világsajtót az a brit kutatás, mely szerint a koronavírus ellen létrejött antitestek mennyisége 27 százalékot zuhant három hónap alatt. A kutatás során 350 000 véletlenszerűen kiválasztott embert kértek fel arra, hogy a június 20. és szeptember 28. közti időben háromszor végezzenek el maguknak otthoni antitest-gyorstesztet. Ez alapján az érzékelhető antitest mennyisége ebben a három hónapban 6 százalékról 4,8 százalékra zuhant. A legkevésbé a 18-24 éves kor közötti korosztály antitest mennyisége csökkent, a leginkább pedig a 75 év felettieké.

Az eredmények kapcsán két félelem merült fel: egyrészről, hogy a vírus ellen nyert immunitás nem túl hosszú életű, másrészt, hogy ennek megfelelően a jelenleg fejlesztés alatt álló vakcinák sem lesznek olyan hatékonyak, mint azt reméljük. A The New York Times több szakértőt is megkérdezett a téma kapcsán, ezt foglaljuk most össze.

A szakértők nagyobb része egyetért abban, hogy a publikáció miatt keletkezett riadalom kicsit már túlzás. Az ugyanis teljesen normális, hogy egy betegség levonulását és a fertőzés elmúlását követően a szervezetben csökken az antitestek mennyisége. Ettől még az immunsejtek nem felejtik el a vírust, és ha ismét találkoznak vele, legyártják a szükséges antitesteket. Az antitestek mennyiségének a csökkenése része az egészséges immunválasznak. Mindez persze azt se jelenti, hogy ezeknek az embereknek „ne lenne antiteste”, vagy ne lennének többé védettek a kórokozóval szemben. Mindebből ráadásul arra nézvést sem vonható le következtetés, hogy meddig tart az immunitás a koronavírusra, illetve hogy egy védőoltás mennyi ideig... Nos, véd. A védőoltások ugyanis nem a természetes fertőzéses folyamatok tükörképei. Ezeket ugyanis ki lehet úgy is fejleszteni, hogy a természetes betegségnél erősebb immunválaszt provokáljanak ki.

Ráadásul a szóban forgó kutatás a szélesebb populációt vizsgálta, nem pedig az egyéneket. Egyéni szinten az látszik, hogy némi esés után az antitestek mennyisége beáll egy állandó szintre, és legalább 4-7 hónapig azon a szinten is marad. Ráadásul a mostani eredményeket is nézhetjük másik szemszögből. Például kijelenthetjük azt is, hogy azon alanyok 73 százaléka, akik már korábban is rendelkeztek antitesttel, hónapokkal később is pozitív mintát adtak – ez pedig távol áll attól, amit drámai zuhanásnak nevezhetnénk.

Az antitest ráadásul csak egy része az immunválasznak, igaz, ez a legkönnyebben mérhető. Ezen kívül azonban még legalább három „rendszer” veszi fel a harcot a kórokozókkal.

A másik probléma, hogy a vizsgálathoz használt teszt érzékenysége az antitestre 84,4 százalékos, szemben a 99 százalékos laborvizsgálattal. Magyarán azt már nem lehet megállapítani, hogy valakinek a méréstartomány alatti az antitest mennyisége, vagy egyáltalán nem rendelkezik antitestekkel. Például azok, akik a fertőzést szimptómamentesen vagy enyhébb tünetekkel vészelték át, kevesebb antitestet termelhettek, mint a súlyosabb esetek. Náluk már egy kisebb esés is a mérési határ alá viheti az antitestek szintjét. Majmokon végzett kísérletek alapján viszont már nagyon kevés antitest is elég arra, hogy megakadályozza egy újrafertőződés esetén a betegség súlyosabb lefolyását, még ha magát a megfertőződést nem is tudja kivédeni. Sőt a mérési határ alatti antitest szint sem jelenti azt, hogy a szervezet „elfelejtette” volna a kórokozót. Amint a testünk ismét szembesül a vírussal, órákon belül elindulhat az antitestek tömegtermelése.

Azon kevés ember sincs reménytelen helyzetben, akinek a szervezete egyáltalán nem termel antitestet. Az ő esetükben ugyanis T-limfociták enyhíthetik a betegség lefolyását egy újrafertőződést követően.

(Címlapkép: Flickr/Look and Feel)