Az antiküthérai szerkezet az ókor egyik legismertebb mechanikai-tudományos eredménye, egyben rejtélye is, melyről mi is írtunk korábban:

A világ legősibb, analóg számítógépe 1000 évvel idősebb az összes hasonló szerkezetnél A negyven darab fogaskerékből álló antiküthérai szerkezettel csillagászati számításokat lehetett végezni, és nagyjából egy évezreddel megelőzte az összes hasonló masinát.

A szerkezet feltűnt a legutóbbi Indiana Jones filmben is, így nem túlzás, hogy popkultúrában is megtalálta a helyét. Az eszközt szivacshalászok találták meg 1902-ben meg Antiküthéra (Küthéra és Kréta között) szigete mellett a tengerben, és a gép egy i. e. 1. században elsüllyedt római hajóroncsban volt. Az “antiküthérai óra/szerkezet” vagy “mechanikus számítógép” néven is ismert masinát végül az athéni Nemzeti Régészeti Múzeumban állították ki.

Néhány régész szerint a gépet Rodoszról szállították volna Rómába, mikor elsüllyedt a hajó. Azt sem tartják kizártnak, hogy az eszközt egy kiállításra szánták, és Julius Caesar győzelmi ünnepségének részeként mutatták volna be.

Az antiküthérai szerkezetet sokan az első, analóg számítógépként ismerik el. Az eszköz a Naprendszerben található objektumok helyzetének a meghatározására volt alkalmas, ám ezen kívül a dátum beállításával akár a holdfogyatkozásokat is ki lehetett vele számolni. A gépet i. e. 205-ben szerelhették össze, ami azt jelenti, hogy nagyjából 1000 évvel korábbi bármely más, hasonló eszköznél a világon.

Az antiküthérai szerkezet ráadásul nem csak számítógépként jelentős, de ez a csillagrendszerünk első ismert mechanikai modellje.

Mint látható, az eszközről egészen sokat tudunk, de messze nem eleget, és máig rengeteg vele kapcsolatban a spekuláció. Habár az Indiana Jones film felvetésével ellentétben időutazásra egészen biztosan nem alkalmas, azért így is nagyon izgalmas eszköz, amit a mostani kutatás után kicsit talán jobb érthetünk, és egyben értékelhetjük a mögötte húzódó elképesztő mestermunkát.

2020-ban már készültek új röntgenképek a mechanizmus egyik gyűrűjéről, az úgynevezett naptárgyűrűről, amely friss részleteket tárt fel az alatta elhelyezkedő, rendszeresen elhelyezkedő lyukakról. Mivel azonban a gyűrű törött és hiányos volt, nem volt egyértelmű, hogy eredetileg hány lyuk lehetett rajta. Chris Budiselic és kollégái kezdeti elemzése a lyukak számát 347 és 367 közé tette.

A Horological Journalban megjelent új tanulmányban, melyről az egyetem sajtóközleménye számot be, a Glasgow-i kutatók két statisztikai elemzési technikát is bevetettek, hogy új részleteket tudjanak meg tehát a naptárgyűrűről. Eredményeik szerint a gyűrű sokkal valószínűbb, hogy 354 lyukat tartalmazott, amely megfelel a holdnaptárnak, mint 365 lyukat, amely az egyiptomi naptárnak felelt volna meg. Az elemzés azt is kimutatta, hogy a 354 lyuk több százszor valószínűbb, mint a korábbi kutatások által javasolt 360 lyuk.

Graham Woan professzor, a Glasgow-i Egyetem Fizikai és Csillagászati Karának egyik szerzője elmondta, hogy tavaly év végén egy kollégája felhívta a figyelmét Chris Budiselic vizsgálatára. Woan professzor ezt érdekes problémának tartotta, amit más módszerrel is meg tudott volna oldani, így a karácsonyi szünetben statisztikai technikákat alkalmazott a kérdés megválaszolására. A kutató a bayesi elemzést alkalmazta, amely valószínűséget használ a bizonytalanság kvantifikálására a hiányos adatok alapján – és így erős bizonyítékot talált arra, hogy a mechanizmus naptárgyűrűje 354 vagy 355 lyukat tartalmazott.

Woan professzor egyik kollégája, Dr. Joseph Bayley, a Gravitációs Kutatóintézetből szintén hallott a problémáról, és alkalmazta azokat a technikákat, amelyeket kutatócsoportjuk a LIGO gravitációs hullám detektorok jeleinek az elemzésére használt. Ezek a detektorok a téridő apró hullámzásait mérik, amelyeket hatalmas csillagászati események, például fekete lyukak ütközései okoznak.

A Markov-lánc Monte Carlo és beágyazott mintavételi módszerek alkalmazásával Woan és Bayley egy átfogó valószínűségi eredményt kaptak, amely szerint a gyűrű a legvalószínűbb, hogy 354 vagy 355 lyukat tartalmazott, 77,1 mm sugarú körben – a lyukak elhelyezkedése körülbelül 1/3 mm-es bizonytalansággal lett meghatározva. Az elemzés azt is kimutatta, hogy a lyukak rendkívüli pontossággal, átlagosan csupán 0,028 mm-es radiális eltéréssel voltak elhelyezve egymástól.

Bayley mindennek kapcsán így fogalmazott:

“Korábbi tanulmányok szerint a naptárgyűrű valószínűleg a holdnaptárt követte, és az általunk alkalmazott két módszer jelentősen növeli annak valószínűségét, hogy ez valóban így volt.

Mindez új megbecsülést adott számomra az antiküthérai szerkezet, valamint a görög kézművesek munkája és gondossága iránt, amelyet az eszköz elkészítésébe fektettek – a lyukak elhelyezésének pontossága ugyanis rendkívül pontos mérési technikákat és hihetetlenül biztos kezet igényelt.”

Woan professzor mindezt ezzel egészítette ki:

“Akad valami szépséges szimmetria abban, hogy a mai univerzum tanulmányozására használt technikákat alkalmazzuk annak megértésére, hogy egy közel két évezreddel ezelőtt készült mechanizmus hogyan segítette az embereket az égbolt nyomon követésében.”