Mégis korlátozzák a Hamász által működtetett csatornákat a Telegramon

2023 / 10 / 29 / Bodnár Barna
Mégis korlátozzák a Hamász által működtetett csatornákat a Telegramon
A Hamász katonai szárnyának 700 ezer követővel rendelkező, és egy, szintén a terrorszervezethez köthető, 500 ezer követős csatorna nem érhető el többé a Telegram-felhasználók számára. Pavel Durov, a cég vezérigazgatója nemrégiben még azt mondta, nem törlik az oldalról az ott található háborús híreket, ugyanis kritikus információkat tartalmazhatnak, akkor is, ha azokat a Hamász teszi közzé.

Annak ellenére, hogy a Telegram vezérigazgatója október 13-án még azt írta, semmilyen „érzékeny, háborús témájú tudósítást” nem távolítanak el az oldalról, illetve a Hamász által működtetett csatornákat sem törlik, most azonban úgy tűnik, mégis ez történt.

A CNN csütörtökön megerősítette, hogy a több mint 700 ezer követővel rendelkező egyik jelentős csatorna, amelyet a Hamász katonai szárnya, az al-Kasszam Brigád működtet, már nem érhető el a Telegram-felhasználók számára a platform iOS és Google Play Store alkalmazásain keresztül. Egy másik, szintén a terrorszervezethez kapcsolható fiók- amely több mint 500 ezer követővel rendelkezik, és nemrégiben a csoport szóvivőjének videóit, valamint a Hamász által ejtett izraeli túszokról szóló információkat tett közzé - a Telegram iOS-alkalmazás felhasználói számára korlátozták, de csütörtök délután még elérhető volt az alkalmazás androidos verziójában.

Az alkalmazás androidos verziójának felhasználói, akik a korlátozott csoportokra kerestek, a következő értesítést kapták: "Sajnos ez a csatorna nem jeleníthető meg a Google Play Store-ból letöltött Telegram-alkalmazásokban" az iOS-alkalmazásban pedig egy felugró ablak jelent meg, amely szerint "Sajnos ez a csatorna nem jeleníthető meg az Ön készülékén".

A korlátozásokra azért kerülhetett sor, mert a dubaji székhelyű Telegram az elmúlt hetekben sok kritikát kapott, amiért lehetővé tette, hogy a Hamász továbbra is működjön a platformon, noha a terrorszervezet profiljait betiltották a Meta és a Google tulajdonában lévő oldalakon, valamint az X-en (korábbi nevén Twitter) is. A Hamász követőinek száma az Izrael elleni október 7-i terrortámadás óta megugrott a Telegramban, és egyes fiókok száma több százezerre nőtt.

A nagyon laza és megengedő moderálási szabályai miatt a Telegramot előszeretettel használják a nyilvánossággal való kommunikációra a szélsőséges csoportok. A Telegramról induló, sokszor erőszakos tartalmak gyorsan utat találhatnak más, mainstream platformokra, ezzel akár segítve a különböző terrorcsoportok tevékenységét, illetve a dezinformáció és álhírek terjedését. Az alkalmazás népszerűsége az Egyesült Államokban a január 6-ai, a Capitolium elleni támadás után kezdett növekedni, amikor a választási összeesküvés-elméletek ismert terjesztői elkezdték használni a platformot, miután kirúgták őket olyan oldalakról, mint a Facebook és a Twitter. Az alapító szerint világszerte mintegy 800 millióan használják a Telegramot.

(Borítókép: Getty Images/picture alliance)


A Marketplace sem mentes a csalóktól - a megoldás az adásvételi szerződés
A Marketplace sem mentes a csalóktól - a megoldás az adásvételi szerződés
Az internetes kereskedelem széles termékpalettájával és az egyre kedvezőbb ajánlatok térnyerésével egyre csak nő az online vásárlások száma. Ezzel párhuzamosan a vásárlásokat érintő csalások és visszaélések száma is egyre gyakoribbnak bizonyul. A megoldás a megfelelő körültekintés és a tájékozódás. Nagyban növeli a vásárlás biztonságát a piactereken az adásvételi szerződés készítése, amelyet a Szerzivel ma már könnyen és egyszerűen elkészíthet otthonról.
Skypod robotok dolgoznak a Renault teljesen automatizált központjában
Skypod robotok dolgoznak a Renault teljesen automatizált központjában
A Renault az automatizálás mellett döntött és kétszáz robotot dolgoztat új központjában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.