Megkapta a végső jóváhagyást az USA első kisméretű, moduláris reaktora

2022 / 08 / 03 / Bobák Áron
Megkapta a végső jóváhagyást az USA első kisméretű, moduláris reaktora
A NuScale Power szerint a hagyományosnál jóval kisebb reaktordizájn gyorsabbá, olcsóbbá és biztonságosabbá teszi az atomreaktorok építését.

A vállalat 2016-ban indította el az Egyesült Államok Nukleáris Szabályozó Bizottságánál a kisméretű, moduláris reaktordizájnjának (SMR) engedélyeztetését, amely a gyártó reményei szerint jelentősen hozzájárulhat majd a károsanyagkibocsátás-mentes energiatermelésre való átálláshoz. A Nuscale reaktorának nagy előnye, hogy mindössze 20 méter magas és alig 2,7 méter átmérőjű, méretéből fakadóan pedig könnyen szállítható a világ bármely pontjára. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos reaktorokkal ellentétben nem kell egyedileg megtervezni és a helyszínen felépíteni, hanem gyártósoron, tömegtermelési módszerekkel is legyártható, ami lényegesen olcsóbbá teszi az előállítását. Mivel a reaktor szinte bárhova telepíthető, így a cég szerint az energiafelhasználás helyéhez jóval közelebb lehet üzembe helyezni, ami jelentősen hatékonyabbá és olcsóbbá teheti az energia továbbítását.

A NuScale reaktora 77 megawattos teljesítményre képes, ami ugyan jelentősen elmarad egy hagyományos atomreaktor kapacitásától, ám a modularitásának köszönhetően akár 12-t is egymáshoz lehet csatlakoztatni, vagyis a reaktor összkapacitása akár a 924 MWe-t is elérheti. Ahogy a hagyományos negyedik generációs reaktorok, úgy a NuScale SMR-je is képes magát önállóan, emberi beavatkozás nélkül leállítani vészhelyzet esetén, a gyártó szerint pedig a reaktort körbevevő vizes medence és annak beton plafonja még olyan hatásoknak is ellenáll, mint egy földrengés vagy egy repülőgép-becsapódás.

A NuScale Power tervei szerint az első reaktorok 2029-re épülnek fel az Idahói Nemzeti Laboratóriumban, amelyek összesen 462 MW-os teljesítményre lesznek képesek. Szakértők úgy vélik, hogy az ehhez hasonló moduláris reaktorok jelentős előrelépést hozhatnak az atomenergia területén az Egyesült Államokban, ahol az elmúlt harminc évben mindössze egy új atomreaktort adtak át.

(New Atlas)

Engedélyezték az első kis méretű, moduláris atomreaktort az USA-ban A kis méretű nukleáris energiaforrással működő atomerőművekről már írtunk, és most újabb fontos esemény történt a szektorban. Az USA-ban sikeresen zajlik az engedélyeztetés folyamata, és úgy tűnik, hogy az évtized közepére üzembe állhatnak az első jóváhagyott moduláris atomreaktor telepek.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.