Meglepően jól fest a házi készítésű, kettéhajtható iPhone

2022 / 11 / 10 / Felkai Ádám
Meglepően jól fest a házi készítésű, kettéhajtható iPhone
Kínai mérnökök elképesztően munkás és drága hobbiprojektje valósult meg. Már ha bármi igaz is az egészből.

Hogy mi lesz a kettéhajtható telefonok jövője, azt kevesen tudják. Mint a Gizmodo írja a mostani hír kapcsán, a könnyen a duplájára növelhető érintőképernyő-méret, mint elképzelés előnye könnyen megérthető, azonban a technológia jelenleg is rengeteg kompromisszummal jár. Idővel még a direkt e célra fejlesztett OLED-paneleken is megjelenhetnek a sérülések – ami valószínűleg az egyik fő oka, hogy az Apple esetén ilyen fejlesztés egyelőre nem ismert. Egy lelkes kínai mérnökökből álló YouTube csapat, a The Aesthetics of Science and Technology üzemeltetői azonban nem kevesebbre vállalkoztak, minthogy készítsenek egy kettéhajtható iPhone-t. A Gizmodo leírja, hogy ők maguk nem próbálták ki a telefont, így elképzelhető, hogy átverésről van szó. Elvileg ugyanis lehet csinálni videót egy olyan kettéhajtható nagyrészt gyári Android készülékről, melyen látszólag iOS fut.

Némileg gyanús ugyanis, hogy nem igazán került részletezésre az iPhone belső elektronikájának az újrarendezése ráadásul úgy, hogy az iOS-t se zavarja össze teljesen a szükséges hardver átrendezés. Ezzel együtt a Gizmodo cikke szerint inkább tűnik a videó valóságosnak, mint nem, de természetesen még ha mindez igaz is, a készülék nem alkalmas a mindennapi használatra. A telefon teste házilag gyártott, 3D-nyomtatóval készített alkatrészekből, valamint egy pár kettéhajtható Motorola Razr telefonból készült. A Motorola azért jött jól, mert ennek a zsanér-mechnizmusa olyan jó 7 mm szabad helyet hagy a készülék belsejében – erre pedig azért volt szükség, mert a csapat nem készített külön képernyőt erre a célra (ahogy azt a nagyobb gyártók jellemzően teszik), hanem az iPhone X képernyőjét hasznosították újra.

Ez így leírva nagyon egyszerűen hangzik, de ez volt talán a legnehezebb rész: a megfelelő hajlékonyság eléréséhez a kijelző rétegeit szét kellett egymástól választani, így az elülső merev üvegpanelt és az alatta lévő 3D érintőréteget teljesen eltávolították. A dolog nem csak munkás, de költséges móka is volt: 37 eredeti iPhone X kijelzőre volt szükség, hogy végül sikerüljön ezt a cél sérülés nélkül elérni. A készítők feltörték az iOS-t is, így az sokkal jobban muzsikál az érintőképernyőn, a telefon azonban több eredeti funkciót és extrát is elvesztett. Az akkumulátor például kisebb, mint az eredeti készülékben, csak egy speaker akad a telefonban, valamint a drótnéküli töltésnek is búcsút kellett mondani. Az igazi kérdés persze az, hogy mit szól mindehhez az Apple jogi osztálya.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.