Meglopja a művészeket, ha mesterséges intelligenciákat edzenek az alkotásaikon?

2023 / 01 / 18 / Pőcze Balázs
Meglopja a művészeket, ha mesterséges intelligenciákat edzenek az alkotásaikon?
Három alkotó pert indított két olyan rendszer tulajdonosaival szemben, amelyek szövegből képeket generálnak. Szerintük ugyanis sérti a szerzői jogaikat, hogy a beleegyezésük nélkül edzik, tanítják ezeket a szoftvereket az alkotásaik felhasználásával.

Az elmúlt egy-két évben elképesztő fejlődésen mentek keresztül az önállóan "író" és "rajzoló" mesterséges intelligenciák. Szinte nem volt hét, amikor ne írtunk volna a Rakétán egyik vagy másik programról. Van, ami egyetlen kérdésünkre teljes esszét ír József Attila szerelmi költészetéről; van, ami festményt készít arról, hogy Albert Einsteinnek kinéző űrlények érkeznek biciklivel a Fehér Házba nagy tömeg előtt; de még olyan is akad, ami egy hangminta alapján bármit képes bárkinek a szájába adni. A ChatGPT, a DALL-E, és a hasonló rendszerek, ahogyan minden mesterséges intelligencia, hatalmas mennyiségű adatot dolgoznak fel, elemeznek, majd tanulnak meg utánozni, hogy egyre élethűbben adhassák vissza, amit kérünk tőlük.

Az viszont nem mindegy, hogy ezt a rengeteg információt honnan szerzik.

Míg a Microsoft hangutánzó szoftvere egy erre a célra összegyűjtött adatbázissal dolgozott, addig a képgeneráló programoknál már problémásabb lehet a helyzet; elképzelhető, hogy az internetről összevadászott, amúgy szabadon elérhető képek jelentették a rendszerek "tananyagát". Ez három művész, Sarah Andersen, Kelly McKernan és Karla Ortiz szerint aggályos, ezért pert indítottak a két legismertebb képgeneráló program, a Stable Diffusion és a Midjourney alkotóival szemben - számolt be a The Verge.

"Amint egyre többet tudtam meg arról, hogy mennyire kizsákmányolóak az MI média modellek, rájöttem, hogy minderre nincs jogi precedens. Változtassunk ezen!"

- írta Karla Ortiz a Twitteren. Ez a per "egy újabb lépés afelé, hogy az MI fair és etikus legyen mindenkivel" - fogalmaznak a pert bejelentő blogbejegyzésben. A három művészt támogató ügyvéd és ügyvédi iroda korábban már hasonló eljárást kezdeményezett a Microsoft, a GitHub és az OpenAI ellen, az általuk létrehozott, programnyelven írni tudó, CoPilot nevű MI miatt.

Hogy mi lesz a per vége, azt lehetetlen megjósolni. Ebben, ahogyan a The Verge is kitér rá, szerepet játszhat az alkalmazott adatbázisok mellett az is, hogy a rendszer és az alkotások melyik országban vannak. Az Egyesült Államokban például megengedőbb a szerzői jogban az engedély nélküli, úgynevezett méltányos használat (fair use), amire az MI-k tulajdonosai is hivatkozni szoktak. Az viszont biztos, hogy az így létrejött szövegek, képek azonosítása mellett ez lehet a terület egyik legfontosabb praktikus és jogi kérdése a közeljövőben.

(Borítókép: DALL-E 2)

Immár mindenki számára elérhető a DALL-E 2, ami a beírt szövegek alapján hoz létre képeket Ennek köszönhetően már azt is tudjuk, hogyan festett volna meg Picasso egy unikornis hátán lovagló páncélos medvét.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.