Mégsem élte túl a világ legnagyobb repülője az ukrajnai háborút

2022 / 03 / 04 / Felkai Ádám
Mégsem élte túl a világ legnagyobb repülője az ukrajnai háborút
Az An–225 sorsáról sokáig csak találgathattunk, de most először láthatjuk felvételen, milyen állapotba került a világ legnagyobb tehergépe.

A háború nem kíméli a műszaki emlékeket sem, és bár a Kijev környéki repülőgép sorsa egy ideig akár reménykeltőnek is tűnhetett a műholdfelvételek alapján, a közeli képeken már látszik, hogy a gép tragikus állapotba került. Mint azt korábbi, lentebb kattintható cikkünkben részletesen megírtuk: „A Mrija 1988. december 21-én emelkedett először a magasba Kijevben, 84 méteres hosszával és 88,4 méteres szárnyfesztávolságával pedig ebben az időben messze a világ legnagyobb repülőgépének számított. Bár a Stratolaunch megépítése óta a fesztávolságban már nem számított rekordernek, a legnagyobb felszállósúlyban a mai napig verhetetlennek bizonyult: az An–225 maximális felszállósúlya 640 tonna volt, és egyszerre 250 tonnányi hasznos terhet tudott szállítani. Nem csoda, hogy a valaha repülőgéppel szállított legnehezebb rakomány, és a legnehezebb rakománytétel rekordját is az An–225 tartja, de például a valaha repülővel szállított leghosszabb rakomány fuvarozása is a Mrijához kapcsolódik – utóbbi egyébként egy szélturbina lapátja volt, ami egész pontosan 42,1 méter hosszú volt.”

Egykor szovjet űrrepülőket szállított, most az oroszok semmisítették meg a világ legnagyobb teherszállító gépét Vasárnap bejárta világsajtót a hír, hogy a világ egyik legnagyobb repülőgépe, az Antonov An-225 megsemmisült, miután a hosztomeli repülőtér ostroma során bombatalálat érte a hangárt, amiben a gépet tárolták.

Egy héten keresztül lehetett azonban reménykedni, mivel bár a Kijev környéki repülőtér, amely a gépnek otthont adott, heves harcok központjává vált, de műholdképek alapján úgy tűnt, hogy a gépnek épen maradt a farka, így akár meg is úszhatta a háborút. Mint az a lenti közvetítés immár közeli képein látszik, nem ez a szomorú valóság.

A hírről beszámoló The Warzone szerint az óriási teherszállító repülőgép lényegében megsemmisült a felvétel alapján: az orra, a szárnyai és a hajtóművei is súlyosan megsérültek. A gép farka valóban sértetlen, ahogy az a pár nappal korábbi műholdképen is látszott, de úgy tűnik, ez az egyetlen jó hír a repülővel kapcsolatban. Fenti cikkünkben kitértünk arra is, hogy a repülő helyreállításának a költségeit az Ukroboronprom korábban három milliárd dollárra becsülte, és ezt Oroszországon tervezték behajtani.

A végső tanulság, amivel a The Warzone újságírója zárta a cikkét, hogy a repülők, épületek és hajók mint megjavíthatóak vagy helyettesíthetőek. Az emberek azonban nem, és az igazi tragédiát az elvesztett emberi életek jelentik ebben a háborúban is. Tegyük hozzá azt is, hogy az elpusztított gép egy szimbólum immár, nem a repüléstörténetéé, nem az emberi leleményé, hanem hogy a háború senkit és semmit nem kímél.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
Így vetettek be F-35-ös vadászokat egy keskeny autópályáról – Videó
A VMX-1 Obsidian Iceberg hadgyakorlat már egy lehetséges csendes-óceáni hadszíntérre készül, elsősorban Kína ellen.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.