Megtalálták az elveszett földrészt, Argolandet

2023 / 11 / 13 / Bobák Zsófia
Megtalálták az elveszett földrészt, Argolandet
Egykor a szuperkontinens, Gondwana részét alkotta, majd 155 millió évvel ezelőtt leszakadt és elsodródott. Az elveszett mikrokontinensnek hét évig tartó nyomozás után bukkantak a nyomára a kutatók.

Argoland neve talán kevésbé cseng ismerősen, mint az egykori szuperkontinensé, Gondwanáé, pedig éppen ennek a földterületnek a részét alkotta egykor, mielőtt a kontinens darabokra szakadt volna. A gondwanai földrész, ami magában foglalta a mai déli félteke területeinek nagy részét, körülbelül 180 millió évvel ezelőtt kezdett külön darabokra válni és ennek a folyamatnak a során alakultak ki a mai kontinensek elődjei. Először a nyugati és keleti területek váltak szét egymástól, vagyis Afrikát és Dél-Amerikát, keleten pedig Indiát, Madagaszkárt, Ausztráliát és az Antarktiszt tartalmazó részek sodródtak el, később ezek a nagyobb egységek is elkezdtek feldarabolódni, így nyílt meg az Indiai-óceán és vált önálló kontinensé Ausztrália. A hosszú évmilliókon át zajló folyamatokat régóta tanulmányozzák a kutatók, de néhány részlet még mindig homályos a szakértők előtt is és Gondwana még mindig tartogat megfejtésre váró titkokat.

Egyike ezeknek a kérdéses részleteknek a hipotetikus földrész, Argoland sorsa, ami a szuperkontinens szétválásakor a mai Ausztráliához tartozott. 155 millió évvel ezelőtt egy 5000 kilométer hosszúságú terület szakadt le Nyugat-Ausztráliáról, ami Délkelet-Ázsia felé sodródott. Erre utaló jeleket már korábban is találtak a geológiai vizsgálatok során, de eddig nem volt világos, hogy a kontinenssel ezután pontosan mi történt, hol rejtőznek ma az egykori részei. A holland Utrechti Egyetem geológusai hét évig tartó nyomozás után végül felgöngyölítették az ügyet és rekonstruálták az eseményeket. A kutatók következtetései szerint Argoland most is itt van, csak darabokban.

A kutatók Argolandet azon a helyen próbálták megtalálni, ahol a feltételezések szerint lennie kellett: Délkelet-Ázsia területén. A nehézséget az okozta, hogy ennek a régiónak a feltérképezése rengeteg adat átfésülésén és elemzésén át vezetett, de a szakértők végül fontos felfedezést tettek, megállapították, hogy Argoland nem egy darabban, hanem töredékek formájában érkezett meg Ázsia területére. A kontinens valójában egyfajta szigetcsoport volt, aminek feltöredezése már jóval az Ausztráliától való teljes függetlenedése előtt kezdődött, körülbelül 300 millió évvel ezelőtt.

"Argoland sosem létezett egyetlen, világosan elkülönült és egybefüggő kontinensként, hanem sokkal inkább egy régebbi óceáni medence által elválasztott mikrokontinentális töredékekből álló "Argopelago" formájában."

- írják az Utrechti Egyetem beszámolójában.

Az elveszett kontinens útját illusztráló modellek helytálló voltát a mai Szumátra, Szulavézi, Borneó és Timor kőzeteinek geológiai vizsgálatai alapján végezték el. "Bemutatjuk, hogy a litoszferikus töredék, ami a késői jura korban tört le Északnyugat-Ausztriáliáról több kontinentális töredékből és közbeeső triász és közép jura óceáni medencékből állt, amit Argopelagónak hívunk." - összegzik a kutatók a tanulmányukban.

(Fotó: Utrecht University, liuzishan/Getty Images)


Itt tart ma a szexipar, nézz körül a Vágyaim.hu-nál, milyenek 2024-ben az okos-szexeszközök!
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben.
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
memoQ Lányok napja: a pályaválasztásról – nem csak lányoknak
Véget ért a memoQ  Lányok napja, ami 2019 óta segíti a pályaválasztás előtt álló lányokat, hogy igazán kiteljesedjenek karrierjükben. Szenzitíven és nyitottan álltak a fiatalokhoz, kérdezték őket a digitális trendekről is: a TikTok az új YouTube, a Facebook régóta a boomereké, chatelni pedig már csak Instagramon szokás – beszámoló
Mikrofarmokkal tervez újfajta életmódot divatba hozni egy amerikai cég
Mikrofarmokkal tervez újfajta életmódot divatba hozni egy amerikai cég
Az árát nehezen hozza be, de állandóan kéznél lévő, vegyianyagmentes zöldségeket biztosít a bárhol elhelyezhető mikrofarm, ami az öntözésen kívül önállóan működik.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.