Megvásárolható a Boston Dynamics híres-neves robotkutyája

2020 / 06 / 18 / Felkai Ádám
Megvásárolható a Boston Dynamics híres-neves robotkutyája
A Boston Dynamics 2015-ben mutatta be Spotot, a robotkutyát a nagyközönségnek.

A Boston Dynamics a Massachusettsi Műszaki Egyetem leágazásaként jött létre 1992-ben, majd a Google felvásárolta őket 2013-ban. Négy évvel később a Google eladta a céget a japán SoftBanknak. Ez utóbbi vállalat homlokterében a robottechnológia található, ők állnak részben Pepper mögött, amely az első robot, ami képes az emberekről érzelmeket leolvasni.

A Boston Dynamics által fejlesztett Spot nagy előnye egy valódi kutyához képest, hogy nem kell nevelnünk vagy sétálni vinnünk. Sőt a kutyakaja vásárlásának gondja sem fog vállainkra nehezedni.

Spot ráadásul rengeteg feladatot el tud látni, eredetileg mentési műveletekre fejlesztették ki, de azóta felcsapott már pásztorkutyának, sőt a karantén idején figyelmeztette az embereket a távolságtartás fontosságára.

A vállalat kedden jelentette be, hogy előrendelést vesznek fel a robotra, melyet eddig kizárólag cégeknek és kutatóintézeteknek árultak. A Boston Dynamics alapítója szerint Spot kifinomult szoftvere és nagy teljesítményű mechanikai dizájnja lehetővé teszi, hogy kiegészítse a nehéz és veszélyes emberi munkákat. Spot jellemzően építkezéseken és veszélyes környezetekben (például nukleáris erőművek területén) dolgozott eddig, és végzett máskülönben nehezen automatizálható tevékenységet.

Spot amúgy sok tekintetben lekőrözi hagyományos társait: 57 km/h-ás sebességgel fut, a kameráinak köszönhetően 360 fokos a látótere, por és vízálló, és boldogan elműködik -20 és 45 Celsius fokok között.

Mennyiért tudjuk Spotot bezsákolni? Csupán 74500 dollárért, ami jelenleg 22224840 forint. Pesti lakás ebből nem jön ki, de egy tökösebb autó azért igen. A Boston Dynamics 6-8 hetes szállítási időt vállal, és itt lehet megvásárolni a robotállatot.

(Kép: Flickr/Martin Jolicoeur)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Világhírű román sportolóról mintázott humanoidot képeznek ki
Világhírű román sportolóról mintázott humanoidot képeznek ki
A robot első látásra nem sok hasonlóságot mutat Nadia Comănecivel, de okkal kapta róla a nevét.
Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től
Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től
A világ negyedik legnagyobb tévégyártója Magyarországon is elkezdi forgalmazni az intelligens nagy háztartási gépeit, köztük egy olyan hűtőszekrényt is, amelyet 21 colos táblagéppel szereltek fel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.