Ha az emberiségnek egyszer el kellene hagyni a Földet, nagy lenne a tolongás az ülőhelyekért az exodust kivitelező rakétákon. Az 1958-ban indult Orion projektet a General Atomics tudósa, Ted Taylor és Freeman Dyson fizikus vezették. Létrehozták egy olyan csillaghajó tanulmányát, melyet közvetlenül a hajó hajtóműve mögött felrobbantott atombombák robbanásai hajtottak volna előre, ez volt a "nukleáris impulzus meghajtás". A csillaghajó soha nem látott szélsőséges teljesítményigényét szolgáltató nukleáris robbanások, a jármű tömegéhez viszonyítva akkora teljesítményűek lettek volna, hogy csak a hajótesten kívüli detonációk alkalmazásával élhette volna túl őket maga az űrhajó. A projektet végül leállították, aminek számos oka volt, mint például az 1963-as Részleges atomcsend egyezmény, ami betiltotta az atomrobbanásokat a világűrben valamint a radioaktív kihullás miatti aggodalmak. A legnagyobb változat a "Super" Orion modell 8 millió tonna (pontosabban 7,250,000,000 kilogramm) súllyal városnak is beillett volna. Freeman Dyson terve szerint a "Super Orion" tolólemeze elsősorban uránból vagy transzurán elemből állt volna, hogy elérve egy közeli csillagrendszert, a lemezt könnyen újabb nukleáris üzemanyaggá tudják alakítani. (Kép: Youtube)